23
chapter

PROTECT THE CHOSEN ONE
– NEWT –

Valami nem volt rendben. Eltelt két nap, és Mary nem jelent meg éjszaka. Dupla őrjáratot vállaltam, hátha csak több időre volt szüksége ahhoz, hogy elérjen minket, de semmi jele sem volt. A hajnali nap első sugarainál már biztosan tudtam, hogy valami komoly baj történt. Ő nem az a fajta lány volt, aki megszegi az ígéreteit. Ha tudott volna, biztosan visszajött volna hozzám, ebben egy percig sem kételkedtem. Éppen ezért a legrosszabbtól kezdtem el tartani. Mit csinálhatnak azok a lányok vele, ha kiderül az árulása? Mire lennének képesek azok, akik hosszabb megfontolás nélkül határoznak egy általuk ismeretlen fiú meggyilkolásáról? Vajon haboznának csak azért, mert Mary-ről van szó?
Tudtam, hogy cselekednem kell. Már az is gyengeség volt a részemről, hogy hagytam a lánynak, hogy egymaga vállalja a veszélyt. Már a legelső átszökésénél felvetettem, hogy én is átmehetek hozzájuk, de észérvekkel lebeszélt erről az ötletemről, én pedig hallgattam rá. Igaza volt azzal kapcsolatban, hogy a sántításom miatt közel sem haladtam volna olyan gyorsan, mint ő. Ráadásul sokkal nehezebb lett volna visszafelé haladni, nem tudván, hogy ők milyen útvonalon haladnak. Mary-nek ugyanis sokszor segítségére voltak a homokban hagyott lábnyomaink, melyeket egészen a rejtekhelyünkig követni tudott. Ráadásul, amikor én voltam őrségben ügyeltem rá, hogy a zseblámpánk is felvillanjon párszor. Szerencsére a Buggyantak látszólag féltek a mesterséges fénytől, mert nem támadt ránk ezen akcióm miatt egyetlen egy sem. Igaz összefutottunk még pár elborult elméjű alakkal az utunk során, de kevesen bizonyultak annyira állatiasnak, mint azok, akik az első nap rángatták a rácsokat az ablakokon. Őket bizonyára a VESZETT gyűjtötte össze a föld alól, hogy alaposan ránk ijesszenek. Az sem volt több egy ostoba tesztnél, amiről persze nem tudtunk. A mostani volt az első alkalom, amikor nagyon is tisztában voltunk vele, hogy egy hatalmas kísérlet részesei vagyunk, mégsem tehettünk ellene semmit.  Fogalmunk sem volt, ki a barátunk és ki az ellenségünk. Csak egy út menekíthetett volna ki minket ebből a pokolból: a halál. Arról pedig szó sem lehetett, hogy hagyjuk a VESZETT-et győzni. Már így is túl sokakat öltek meg közülünk.
Talán ha csak ennyiről lett volna szó, még midig vitába szálltam volna Mary-vel bármennyire is meggyőzően próbálta bevetni a fenti érveket. Azonban volt egy aduásza, valamije, amire vakmerőségemben nem gondoltam: én könnyebben a nyakamat veszíthettem, mint ő. Csak a mi csoportunk volt olyan meggondolatlan, hogy egyetlent őrt küldjön ki, ugyanis a lányok párosan védték a táborhelyüket. Ráadásul, ha valaki itt találta volna Mary-t, előbb örült, és csak aztán kérdezett volna. Ellenben Sonyáék, Mary elmondása szerint, előbb vertek volna láncra, minthogy megkérdezzék, ki vagyok. Igaza volt, és önző módon hagytam, hogy kockáztasson csak azért, hogy láthassam és megmentsük Thomast. Azt mondtam magamnak, hogy ez az egyetlen út, de ha tudtam volna…
- Tommy! – ráztam fel álmából a fiatal srácot, aki egy összetákolt viskó fapadlóján szenderedett álomra az este. Haja a miénkhez hasonlóan durva csomókban állt a feje tetején homokszemekkel teli. A szeme elkerekedett, amikor meglátta az alakomat felette, majd óvatosan körbenézett.
- Mi történt? – feszültek meg azonnal a vállai, mire hátrahúzódtam. Bármennyire is nem fűlött hozzá a fogam, hogy Mary megkérdezése nélkül beavassam vagy, hogy a Jorgéékkal kötött egyezséget megszegjem, tudnia kellett arról, amit a lánnyal terveztünk. Amelyik tervben neki is nagy szerepet szántunk, hiszen ő volt a mi trójai falónk.
- Mary-ről van szó… - kezdtem nem egészen biztosan, hogy hogyan formáljam a szavakat. Elbizonytalanított a tudat, hogy mit szólnak majd, ha kiderül, hogy már több mint egy hete eltitkoltam előlük, hogy pontosan tudok a két A-csoportbeli lány helyzetéről és a feladatukról. Tisztában voltam a helyzet súlyosságával, és éppen ezért nem hagyhattam, hogy Jorge és Brenda befolyásoljanak minket éppen most. Ők is tudták, hogy szorít minket az idő, és fontosabb volt számukra az ellenszer, mint a barátaink. Gondolkozás nélkül haladtak volna tovább a „menedék” felé egy fikarcnyi segítség nyújtása nélkül, ha rajtuk múlt volna.
Ebben a pillanatban berobbant az épület amúgy is roskatag ajtaja, és Minho bukkant fel a küszöbén lihegve. Úgy nézett ki, mint aki Siratók elől menekült ide… vagy legalábbis szellemet látott. Ő volt a reggeli őrszemünk, és én is csak azért voltam ébren, mert képtelen voltam aludni ilyen gondolatok közepette, így tehát az ázsiai fiú sikeresen felvert mindenkit. Nem mintha ez zavarta volna.
- Találtam valamit, amit látnotok kellene – jelentette ki tárgyilagosan, és jelentőségteljes pillantást váltott Tommyval, majd velem.
Összenéztünk, de minden további nélkül követtük a Futárok Elöljáróját, aki határozott, dölyfös léptekkel tört magának utat a sivatagon keresztül. A napfelkelte ragyogása bántotta a szemem, úgyhogy az égbolt helyett inkább a sárszerűnek látszó homokot figyeltem a talpam alatt. Még egészen kellemes idő volt.
- Egy kicsit körbenéztem a környéken, és amikor megláttam, nem hittem a szememnek. Csak hogy ez mindenütt ott van – motyogta maga elé az ázsiai srác, miközben a léptei visszhangoztak a fülemben. Titokzatosan és homályosan fogalmazott, ami idegesített. Nem szerettem, amikor valaki kerülgette a forró kását. Főleg mióta láttam, hogy a Patkányember pontosan ugyanezt csinálja. Ez a VESZETT módszere.
- Mégis mi a franc? – vontam kérdőre felvont szemöldökkel, és életemben először elgondolkoztam, hogy vajon ez is a szervezet műve-e. Mióta csak az eszemet tudtam, már az aknában felemelkedve is azt ismételgettem, hogy „a francos mindenségit.” Vajon erről a káromkodásomról is a VESZETT tehet vagy ez egy olyan része a jellememnek, amit nem tudtak kitörölni még ha minden mást sikerült is?
- Ezt a saját szemeddel kell látnod – jegyezte meg Minho, és nem zavartatta magát, amiért látszólag csak kettőnket érdekelt a mondanivalója. A legtöbbet a felbukkanása után visszatértek az álom édes világába, mert rájöttek, hogy semmi sem omlott össze időközben.
Épületmaradványok közt sétáltunk, hiszen már javában bent voltunk a városban. Olyan sietősen haladtunk, hogy szinte észre sem vettem, amikor a fiú megállt előttem. Az utolsó pillanatban eresztett gyökeret a lábam, és ez volt az egyetlen, ami megakadályozta, hogy nekimenjek a hátának. Lassan felnéztem, és a szemeim lassan elkerekedtek.
- Mi a…? – Thomas elhűlt hangja pontosan az én érzéseimet tükrözte, és nem tudtam visszafojtani a csodálatomat. Egy fémtábla pihent a falon, olyan régi volt, hogy a sarkait már megette a rozsda, és ijesztően ismerősnek tűnt. Még a betűtípus is ugyanaz volt! Az egész tábla a kiköpött mása volt annak, amivel az Útvesztőt plakátolták tele: VILÁGVÉGE – EINSTEIN SZEKCIÓ – TILTOTT TERÜLET. Csakhogy ezen más állt, egészen más.
THOMAS, TE VAGY AZ IGAZI VEZETŐ
- Kíváncsiak voltunk, mikor találjátok meg – szólalt meg a hátunk mögül Jorge, mire mindhárman megpördültünk a tengelyünk körül. A spanyol fiú magabiztosan állt, tekintete a táblát fürkészte elgondolkodva. A hangjában nem volt fenyegetés, így ijedtségre nem volt okunk. Viszont a bizalmunkat sem nyerte el ezzel a húzásával. Ha tudta, hogy kint van ez a felirat, szólnia kellett volna.
Mellette Brenda inkább Tommyt bámulta, majd hangot is adott a véleményének.
- Megmondtam, hogy én inkább téged választottalak volna vezetőnek – rántotta meg a vállát, mire Minho dühösen fújtatott egyet. Igazából tudtam, hogy nem érdekli, kin milyen címke lóg, amíg túléljük ezt a kalandot. Ez a lány azonban érthető okokból nagyon nem volt ínyére.
- De… miért? Úgy néz ki, mintha ez már itt lenne egy ideje – motyogta maga elé továbbra is hitetlenkedve a Futárfiú, és körbefordult, hogy alaposabban megnézze a többi épületet körülöttünk.
- Úgy is van. Mióta az eszemet tudom, itt vannak ezek a táblát. Az egész rohadt város tele van velük. Szerinted mégis miért hagytalak életben titeket, muchachos? – fortyant fel Jorge megvakarva a halántékát. Miután egyikünk sem reagált, nagyon sóhajtott, és további magyarázatba bocsátkozott: - Senkinek ötlete sem volt, hogy kinek szólhatnak ezek a táblák. Aztán egyszer csak ti felbukkantatok a semmiből Thomas barátotokkal. Túlságosan is klappolt a dolog.
Lehet, hogy egyedül voltam vele, de én nem ezt a szót használtam volna. Ahelyett, hogy minden a helyére került volna, ez a tábla megint csak megbonyolította a dolgokat. Csak egy újabb megfűszerezése volt ennek a már amúgy is rémes valóságnak.
- Azt mondod, több is van belőle? – nyílt el Tommy szája nem félve attól, hogy tele megy homokkal. Botladozó lábakkal hátrált el tőlünk, hogy jobban szemügyre vegye a többi romot ilyen tábla után kutatva. Egy ideig követtem a tekintetemmel, de akkor Minho hangjára lettem figyelmes.
- Ez valami plottyos vicc, igaz? Előbb azok a bököttek ráégetik a tarkómra, hogy én vagyok a vezető, aztán meg úgy döntenek inkább Thomas. Mit várnak tőlünk? Verekedjünk meg a pozícióért? Hát, menjenek a jó édes Siratóikba! – szűrte ki a fogai közül, miközben karba tett kézzel állt mellettem. Az izmai kidomborodtak, és a fejfedője takarásából kilátszó nyakán az artéria heves ütemben pulzált. Dühös volt az Alkotókra, de ezzel a vérmérsékletével képes lett volna bárkin levezetni a haragját, aki csak az útjába kerül. Úgy döntöttem, hogy nem lesz ennél jobb alkalom arra, hogy beavassam abba, amit tudok.
- Engem inkább az érdekel, hogy ha ő a drágalátos kiválasztottjuk, akkor miért akarják megöletni a lányokkal? – tettem fel a logikus kérdést, amire a körünkben álldogáló Buggyantak is csak hümmögni tudtak. A VESZETT észjárásában egyszerűen nem volt semmi logika. – A B csoport azt a feladatot kapta, hogy öljék meg Tommyt még azelőtt, hogy mi eljutnánk a menedékre. Ha ezt megteszik, megkapják a gyógyírt, és hajlandók is erre. Mary szerint a határidő előtti napig akarják húzni a dolgot, hogy a lehető legtöbben lemorzsolódjanak közülünk, és minél jobban legyengüljünk.
Szinte egy levegővel, de nyugodtan és artikuláltan formáztam meg a szavakat, hogy ne kelljen még egyszer megismételnem őket. Azonban így is láttam az értetlenkedést az arcokon.
- Ezt Mary mondta? – hüledezett az Elöljáró cseppnyi szemrehányással a hangjában. Rosszul érintette, hogy hosszú barátságunk ellenére csak most és így kell tudomást szereznie a dologról.
- Te meg miről beszélt, hermano? – forgatta a szemét Jorge, de ha az is volt a célja, nem húzott fel a lekezelő hangsúlyával. A tény, hogy nagy tétje van a szavaimnak, erőt adott, hogy felidézzek minden egyes apró információt, amit a csoportunkhoz tartozó lány megosztott velem, és összeszedetten továbbadjam azt a többieknek.
- Az Útvesztőben volt velünk két lány is. Az egyikük a lebukást kockáztatva kétnaponta eljött hozzám az őrjáratom alatt, és beszámolt a csoportja helyzetéről…
- Ó, te szerencsétlen, úgy ki foglak nyírni! – káromkodta el magát a spanyol hangosan, és pár lépéssel közelebb lépve hozzám megragadta a fölsőm gallérját. Erőset rántottam rajtam, ami miatt alig egy arasznyi volt az arcunk közt. Az oldalára függesztett tőre az oldalamba vágott, ahogyan a tábla melletti falnak vágott. – Van fogalmad róla, hogy mit csináltál? Komolyan olyan ostoba vagy, hogy azt hiszed, az a lány nem adott át minden információt rólunk a csoportjának? Most már közéjük tartozik, ha elfelejtetted volna! Lehet, hogy te nem fogod fel milyen ijesztő a Kitörés, de ha abba a csajba, akár csak egy kis józanész is szorult, nem játssza Teréz anyát. Ha választania kell, hogy ő vagy ti, szerinted mit csinál?
Jorge teljesen kikelt magából. Az arca elvörösödött, és a nyála repkedett minden felé. Az első találkozásunk óta ez volt az első alkalom, hogy könnyedén megjelöltem volna a Buggyant jelzővel. Pontosan olyan őrülten viselkedett, mint ahogyan azt egy magafajtától elvártuk volna.
- Naiv gyerek – sziszegte nekem a srác, és az ökle akkor egy nagyot csappant az állkapcsomon, amitől a fejem a falnak csapódott, és néhány másodpercig csak csillagokat láttam.
- Ezt nem kellett volna – jegyezte meg halálos nyugalommal a hangjában Minho, és már ugrott is, hogy leterítse a nála magasabb, de gyengébb testfelépítésű srácot. Az arcom még mindig lüktetett az ütés erejétől, és a kezem ökölbe szorult, de pontosan tudtam, hogy a lehető legrosszabb ötlet a verekedés lett volna. Éppen azért nem mondtam semmit Maryről eddig, mert sejtettem, hogy a kísérőink így reagálnának. Ők nem ismerték a lányt, fogalmuk sem volt, hogy miről beszéltek. Ha róla volt szó, nem volt olyan, hogy ő és mi. Közénk tartozott, és ezt nem egyszer bebizonyította.
- Jorge, elég! – kiáltott a vezérére Brenda olyan kétségbeesett hangon, amit még nem is hallottam tőle, miközben én két kézzel megpróbáltam lefejteni az ázsiai fiút a spanyolról, mielőtt nagyobb kárt tehetett volna bele.
A Buggyant lány felkiáltásának komolyságát azonnal megértettem, hiszen pontosan tudtam, hogy mennyire ki nem állhatja a Futárt. Ha rajta múlt volna, felőle már az első nap kint égett volna a sivatagban. Ezért a hangjára azonnal felnéztem, és az elsápadt arcával találtam szembe magam. Sejtettem, hogy nem lesz kellemes látvány, amire hátra kell fordulnom.
Addigra már Tommy messzebb bóklászott tőlünk, és ott állt ledermedve, felemelt kézzel szemtől-szemben Teresával, aki egy hegyes lándzsát szegezett a mellkasának. Nem lepődtem meg azon, hogy Az Áruló bélyeget kapó lány túlélte az elmúlt hetet, hiszen Marytől minden említésre méltó dologról tudtam, ami két nappal ezelőttig történt. A hollófekete hajú lány jeligéjének valóságtartalma azonban csak ebben a cseppet sem vicces helyzetben világosodott meg előttem.
Teresa nem egyedül érkezett. Nagyjából egy tucat lány volt vele különböző fegyverekkel felszerelkezve: a rozsdás kések és kardok pengéjén megcsillant a reggeli napfény, míg az íjászok nyílvesszői fenyegetően meredeztek az irányunkba. El sem tudtam képzelni, honnan szereztek ennyi fegyvert, és képtelen voltam egészen legyűrni magamban a félelem érzését. Mary figyelmeztetett, hogy már nem foghatja vissza sokáig a B csoportot. Ha fenyegetve érzik magukat, támadni fognak, ezt mondta, de egészen mostanáig nem fogtam fel, hogy milyen komoly túlerővel számolhatunk. Hiszen lehet, hogy az ellenfeleink lányok voltak, de velünk ellenben felkészültek és felszereltek. Még sosem hiányzott ennyire a kardom.
- Hékás, Teresa, hát így kell üdvözölni a régi haverokat? – Minho volt az első, aki észhez tért, és tett egy lépést a lány felé, de egykori tisztársunk azon kívül, hogy felé villantotta volna a tekintetét egy másodpercre, nem reagált. Kimérten és hűvösen nézett farkasszemet Tommyval egy centit sem eresztve a lándzsán, miközben néhány lány megindult felénk.
- Na, mit mondtam? – lihegte a fülembe Jorge mögém osonva, és éreztem, ahogyan ruganyos mozdulatokkal leoldotta az oldaláról a tőrét. Harcra készült, és arra, hogy erősítést hívjon a házból, hiszen csak öten voltunk legalább dupla túlerő ellen. Azonban alig egy lépést haladt, amikor egy nyílvessző fúródott közvetlenül előtte a homokba.
- A következő a szívedbe megy – figyelmeztette rekedtes hangon egy hosszú, szőke hajú lány, akinek az arca felét egy maszk takarta el, így nem lehetett pontosan kivenni a vonásait.
Teljesen körbevettek minket, és biztos voltam benne, hogy egyikük sem habozott volna végezni velünk. Mary nem volt köztük.
- Teresa? – próbálkoztam finomabban, kevésbé vádló éllel a hangomban, mint a barátom, aki nekem vetett vállal mérte fel a kutyaszorítóra emlékeztető szituációt. A lány rám sem bagózott, úgyhogy egy kissé türelmetlenebbül folytattam: - Mi a redves bökőt művelsz? Hol van Mary?
- Pofa be! – szólt ránk hűvösen a lány, és rideg hangja egészen ijesztő kiállást adott neki. Amikor ájultan kihalászták a Dobozból, nem gondoltam volna, hogy valaha félni fogok a következő lépésétől. Most azonban rémisztőbb volt, mint valaha. Számítóan, úgy tartotta a lándzsáját Tommy szíve felett, mintha bármelyik pillanatban képes lett volna lecsapni. - Egy lépést se! Bármelyikőtök megmoccan, vagy bármely módon szól a többieknek, mindannyian meghaltok – folytatta, és amilyen fegyelmezett volt a hangja, komolyan kellett vennünk a szavait.
A haragomat elnyomván összeszorítottam a fogaimat, mielőtt kicsúszott volna a számon egy újabb szitokszó. Úgy, ahogyan Mary meg Tommy sem, én sem akartam hinni annak, hogy Teresa lenne Az Áruló. Hittem abban, hogy ezek a címkék, amiket ránk ragasztottak, nem határoznak meg minket. Hiszen hogyan is ismerhetne minket jobban egy szervezet, amelyik csak tesztel és kísérletezik rajtunk, mint mi magunk? Azonban úgy látszott, hogy a hozzánk utolsóként érkezett Zöldbabbal kapcsolatban igazuk volt. Bár sosem álltam kifejezetten közel a lányhoz, fájt az árulása. Olyan volt, mintha hátba szúrt volna. Megmentettük, segítettünk neki, hogy túlélje a Tisztáson töltött napjait, és ez a hála? Undorodva néztem rá nem törődve a számban felgyülemlő vér fémes ízével.
- Nekünk csak Tom kell – jelentette ki határozottan a lány, és egy jelentőségteljes pillantást küldött felénk, miközben kiadta az ultimátumot: - Hagyjatok elmenni minket, és akkor senki másnak nem esik bántódása.
- Arról szó sem lehet! – emelte fel a hangját ingerülten Minho, de egy tapodtat sem mozdult mellőlem. Ő sem volt olyan elborult, hogy semmibe vegye a másik figyelmeztetését.
- Ti tényleg ennyire hülyék vagytok? Ha kell, előbb megöljük mindegyikőtöket, és utána visszük el. Minek ez a fölösleges dráma? – fortyogott magában a lány megforgatva a szemeit, mintha tényleg kételkedett volna az épelméjűségünkben. Ha azonban maradt volna benne egy cseppnyi emberség, akkor épp a saját viselkedését kérdőjelezte volna meg. Lehet, hogy ami a sivatagban folyt, élet-halál harc volt, de együtt voltunk benne, ott voltunk egymásnak és ez volt a lényege: hogy számíthassunk a másikra. Ha ez megvolt, a VESZETT széttéphetett és szétszakíthatott volna minket, akkor is együtt maradtunk volna.
- Teresa… - próbálkozott Tommy óvatosan, de a lány éles hangja félbevágta a mondanivalóját.
- Te csak maradj csöndben! – ripakodott rá, mintha ez az egész a fiú hibája lett volna, és a lándzsája kemény, fából faragott bot végével erősen fejbe csapta a tehetetlenül álló Futárt, aki az ütés erejétől összeesett. – Hozzátok a zsákot! – kiáltott hátra néhány lánynak, akik erre leeresztették a buzogányükat, és egy jutazsákkal a kezükben megközelítették a félájult csoporttársunkat.
Nekünk ennyi elég is volt, hogy mozgásba lendüljünk. Meglepetésemre nem csak Minho és Brenda indult el az oldalam mellett, de Jorge is előrántotta a tőrét. Megértettem az indokait, de akkor is megdöbbentett, hogy nem féltette a saját bőrét. Ha tényleg Thomas az igazi vezető, akkor az ő irányításával juthatunk el legvalószínűbben a menedékhelyhez, ahol megkaphatjuk a gyógyírt. Máskülönben mit jelentene ez a titulus és miért kellene megölni? Az egésznek nem volt semmi értelme.
- A helyetekben nem tenném – jegyezte meg egy nyers hang a hátunk mögül hideg nyugalommal, és egy lapos oldalpillantásból láttam, hogy Aris egy éles, recés végű pengét szorít az Elöljáró hátához. A kölyökképű kissrác fellépése jobban meghökkentett, mint kellett volna. Hát persze, hiszen B csoportos volt. Ugyanúgy hozzájuk maradt hűséges, mint Mary hozzánk.
- Mi? Te mindvégig velük voltál? – bukott ki Brendából, aki leplezni sem próbálta az undorát. Szinte vicsorogva nézett az alakra, akivel az elmúlt napokban mindannyian osztoztunk az ételen és italokon. Az ő árulása talán még undorítóbb volt, mint Teresáé. Már csak azt vártam, hogy hol van Chris, de nyoma sem volt.
- Azt hittétek, egyedül nektek van informátorotok? Maryről is neki hála tudtunk – lépett elő egy magas, rasztafonatos hajú lány, aki akaratlanul is Albyt juttatta eszembe. Kiköpött olyan volt, mint ő, akár a testvére is lehetett volna. Ha tippelnem kellett volna, őt tettem volna meg a B csoport vezérének. Egy olyan személynek, akivel nem tanácsos ujjat húzni.
Mary említése azonban feltüzelte az érzékeimet. A Jorge ütése nyomán vérrel keveredő nyálamat az aranyló homokba köptem, mielőtt felszegett fejjel az előbbi lányra tekintettem Teresa helyett. Az a lány már veszett ügy volt, de reméltem, hogy a többiekkel lehet még normális, emberi módon kommunikálni.
- Mit csináltatok vele? Hol van most Mary? – kérdeztem ökölbe szorított kézzel arra gondolva, hogy akár kint is hagyhatták a sivatagban kikötözve, hogy kiszáradjon ebben a forróságban vagy arra járó Buggyantak áldozata legyen.
Nem tudta elkerülni a figyelmemet, hogy az íját szorító szőke lány és a vezető, Harriet, ha jól emlékszem, milyen pillantást váltottak, mielőtt az utóbbi szárazon odavetette volna:
- Nem tartozik rád. Hamarosan ennek az egésznek vége lesz.
Minho szarkasztikusan felnevetett mellőlem.
- Nem gondolhatjátok komolyan, hogy Thomas megölése bármit is segít – csóválta meg a fejét, de a szemében ugyanúgy félelem ült, mint ahogyan az én szívemben is. Fogalmunk sem volt, hogy ezek a lányok, mire képesek.
Mary említette, hogy az Útvesztőből hamarabb kijutottak, ráadásul többen is túlélték a tesztet. Fegyelmezetten viselkedtek és egyetértésben éltek. Nem voltak könnyű ellenfelek a mi szétzilált csapatunk számára.
- Ezt hadd döntsük el mi – mondta Teresa, aki egy másik lánnyal karöltve felrántotta Tommyt a földről. A fiú tagjai ernyedten lógtak a teste mellett, mintha minden erő elszállt volna belőle. Kíváncsi lettem volna, hogy tényleg ennyire legyengült-e vagy csak át akarta verni a másik csoportot. Az utóbbiban reménykedtem.
- Aki megpróbál követni minket, halál fia – szúrta még oda nekünk a szőke lány, aztán az egész lánycsoport Thomasszal és Arisszal együtt megfontoltan távolodni kezdett. Mi pedig nem tehettünk mást, minthogy földbe gyökerezett lábakkal néztük, ahogyan végighempergetik és rángatják a tisztársunkat sivatagon.
Egészen addig nem mozdultunk, míg az utolsó B-s lány el nem tűnt az egyik épület takarásában. Akkor mindenki egyszerre indult el az eddigi rejtekhelyünkként szolgáló házikóba. Mindenféle megbeszélés nélkül felvertük a még mindig igazak álmák alvó társainkat, és felkészítettük őket arra, hogy kemény nap áll előttünk. Jorge és Brenda közben kezelésbe vették Christ, aki annyira betojtnak látszott, hogy ha tudott volna valamit, akkor már biztosan elmondta volna. A megszeppent srácot látszólag ugyanolyan váratlanul érte Aris lépése, mint minket.
- Szóval meg kell keresnünk a B csoportot. Tudjuk, milyen irányba indultak el, és mivel számítanak arra, hogy követni fogjuk őket nem csak a nyomvonalukon fogunk haladni, hanem két oldalról is. Útközben bármilyen fegyverszerű tárgyat találtok, vegyétek magatokhoz, jól fog jönni. Ha szerencsénk van, nem ölik meg azonnal Tommyt, hanem Maryvel együtt fogva tartják. Az elsődleges célunk kiszabadítani őket – magyaráztam, miután a lehető leggyorsabban összehívtunk egy gyűlést és felvilágosítottuk a többieket a fennálló helyzetről. A kintről beszűrődő szél sípolásán kívül csak a saját hangomat hallottam.
- Ők miért ilyen fontosak? – kötözködött az egyik köpcös srác, aki a Tisztáson alig szólalt meg. Úgy látszik, idekint ki merte nyitni a csipáját. – Azon kívül, hogy bele vagy zúgva a csajba, Thomas meg a haverod, miért olyan fontosak?
A hangvitele és a szóhasználata mind megkérdőjelezte a tekintélyemet, amit nem tűrhettem volna el, viszont igaza volt. Elsősorban személyes érzések vezéreltek. „Nem hagyhatunk hátra embert.” Régen ez volt a mottóm, de amióta kitettük a lábunkat az Útvesztőből, esélyem sem volt ehhez tartani magam. Voltak, akik önszántukból ott maradtak, voltak, akik út közben vesztették életüket, voltak, akik az alagútban tűntek el, és azok, akik a sivatagban égtek halálra. Olyan azonban még nem akadt, akit akarata ellenére szakítottak volna el tőlünk és még élt, úgy, hogy esélyünk legyen megmenteni.
Nem is vitatkoztam az állításával, miszerint többet jelentene nekem Mary, mint egy szimpla barátot vagy tisztársat. Fölösleges lett volna. Úgy tűnt, az érzéseim túl egyértelműek voltak. Viszont felszegtem a fejemet, és egyenesen a másik szemébe néztem.
- Maryt aközben kapták el, hogy nekünk segített. Ennyivel tartozunk neki. Ha pedig nem hallottad volna, elismétlem: a város összes VESZETT-es táblája azt állítja, hogy Tommy az igazi vezető. Tényleg hagyni akarod, hogy meghaljanak? – vontam fel a szemöldökömet farkasszemet nézve a sráccal. Nyelt egyet, de nem hátrált meg, ahhoz Minho gúnyos megjegyzése is kellett:
- Hé, bökött, mondd csak, te mit csináltál eddig? Plottyot szedtél a Tisztáson, míg Thomas kinyírt egy Siratót, Mary pedig megfejtette, hogyan kell kijutni az Útvesztőből. Ha nem akarsz velünk jönni, irány a menedék. Lássuk, odatalálsz-e egyedül! – zsörtölődött, mire a megszólított motyogott valamit az orra alatt, majd lehajtott fejjel hátrált egy lépést.
- Tudok egy fegyvergyárat a közelben. Ha az egyik csoportot vezethetem én, akkor elviszem oda őket – jegyezte meg Jorge visszaterelve a beszélgetést a fontosabbik vágányra, amiért az arcom sajgása ellenére is hálás voltam neki. Azután, hogy egyértelművé vált Mary nincs a B csoportosakkal, sokkal nyájasabb lett, ha róla lett szó. Sőt, még azt is kijelentette, hogy szívesen megismerne egy hozzá hasonló, bátor teremtést.
- Rendben. Jorge és az emberei mennek akkor az egyik oldalról. Akik velem jönnek, azok támadnak a másik oldalról. Newték mennek a lányok nyomvonalán – vette a kezébe az irányítást Minho, és igazi Elöljáróként felosztott minket három csapatra. Jó meglátás volt a részéről, hogy számomra az a legelőnyösebb, ha légvonalban haladok, ugyanis a lábam miatt nem tudok olyan gyorsan menni, mint ők. Ha pedig azonnal elindulunk, csak fél órás lemaradást kell behoznunk. Vágott szemű barátom még egyszer végignézett rajtunk, majd egy sóhajtást követően hozzáfűzte: – Ne feledjétek, amit Newt mondott a rejtett fegyverekről, és ne haljatok meg útközben!
Velem tartott Serpenyő, a köpcös meg Chris. Szerencsére csendben, panaszkodás nélkül haladtunk, és ami a legjobb volt, hogy esélyünk sem volt eltévedni. Ugyan a lányok annyival előrébb voltak, hogy ne lássuk őket és a nyomukat is elsöpörték a homokban, Tommy gondoskodott arról, hogy megtaláljuk, ha keresnénk. Egy-egy épület sarkán kiálló szögön fennakadt a ruhájából egy szövetdarab, másutt vizelet nyomok mutatták az utat.
Fogalmunk sem volt, hogy merre táboroztak a lányok, és hogy mennyit kellett még mennünk, de már javában az ég tetőfokán ragyogott a Nap, amikor mint csillogó délibáb, kiszúrtam egy sebtében felvert sátort az egyik magasan meredező épületrom tövében.
- Azt ti is látjátok, igaz? – szólalt meg az egykori B csoportos srác, és a mutatóujjával előre bökött az általam is kiszúrt helyre. – A sátor Sonyáékra vallana, valószínűleg ott tartják a foglyokat.
Egyet kellett értenem vele. Valószínűleg én is a napsütéstől kevésbé védett, és nyitott helyre raktam volna a túszokat, mert akkor jobban belátható a hely, és kevesebb az esély arra, hogy sarokba szorítanak. Bólintottam a fiúnak, majd a közeli épületek mögött rejtőzve egyesével futottunk egyre közelebb és közelebb. A táborhely szomszédságából már tisztán láttam, hogy a nagyjából egy méter magas botok tetejére felfüggesztett, szél által lebegtetett anyag alatt két földbe vert cövekhez kötözték Maryt és Tommyt. Megkönnyebbülten láttam, hogy bár a lány rosszabb állapotban volt, mint mikor utoljára láttam, legalább még élt.
- Két őrszemet látok – jegyezte meg Serpenyő, miután a nyakát nyújtogatva megjelent mellettem. Én is erre a következtetésre jutottam, ugyanis csak két lányt láttam körözni az épület környékén. A többiek valószínűleg lepihentek, ugyanis az éjszaka nagy részében gyalogolniuk kellett, hogy beérjenek minket.
- Ti foglaljátok le azt a kettőt, én addig kiszabadítom őket – határoztam különösebb megfontolás nélkül. Úgy volt, hogy megvárja egymást a három csoport, de egyelőre nyomát sem láttam a többieknek. De mintha csak hatásos belépőre várt volna, ebben a pillanatban az egyik szemközti ház sarkából kilőtt Minho az embereivel, és a lopakodás minden nyoma nélkül egyenesen megindult a sátor felé. Csak amikor a két lány kiszúrta őket, és ahányan voltak, annyi felé szétszéledtek, esett le, hogy mi volt mindvégig a célja. Ezzel az akciójával előcsalta a szomszédos épületekben rejtőző őrszemeket, és elterelte a figyelmüket. Nekünk nem maradt más dolgunk csak a foglyokkal foglalkozni.
Halkan osontunk a sátorhoz, ami alatt a kettős értetlenkedve forgatta körbe a fejét. Gondolkodás nélkül letérdeltem Mary mögött, és gyorsan dolgozni kezdtem a csuklóit rögzítő szoros kötéseken.
- Miért van az, hogy mindig kikötözve találok rád? – cukkoltam egy halvány mosollyal a szám szélében. Szavakkal leírhatatlan, hogy mennyire megkönnyebbült voltam.
- Nem tudom. Talán hőskomplexusod van, én meg hagyom – mosolyodott rám a lány hálásan, miután kiszabadítottam, és a sebzett kezei közé vette az arcomat, miközben szembefordult velem. Tisztában voltam vele, hogy nincs időnk efféle érzelgős jelenetekre, hiszen a házban lévők bármelyik pillanatban kijöhetnek, de megengedtem magamnak a luxust, hogy egy rövid időre elvesszek Mary tekintetében.
A törékeny, idilli pillanatot Tommy zúzta szét azzal, hogy finoman megrázta a lány vállát, és alig kivehetően suttogta a nevét, mint egy fohászt. Mary tekintete elködösödött, miközben lecsúsztak az ujjai az államról, és habozás nélkül a másik karjaiba vetette magát. Thomas behunyt szemmel, szorosan szorította magához a lányt, aki tökéletesen illett a karjai közé. Fojtogató érzés tört rám, és meg kellett dörgölnöm a szememet, ami hirtelen csípni kezdett, mintha homok ment volna bele.
Akaratlan is azt tippelgettem, hogy miről maradtam le. Mi történt köztük, míg kettesben voltak? Mire emlékezett Tommy vele kapcsolatban, amiről nem volt hajlandó beszélni, de ami miatt olyan furcsán viselkedett, ahányszor csak a lány szóba jött? Ám hiába a kérdések, képtelen voltam logikusan gondolkozni, mert a féltékenység felemésztette a belsőmet. Szerettem volna, ha a világ és mindenki, aki benne él, tudta volna, hogy Mary az enyém, de nem tehettem semmit. Ő ugyanis nem olyasvalaki volt, aki bárkié lehetett volna.
- Gyerünk! Mennünk kell! - szorítottam meg a fiú vállát, miután Christől kaptam egy kérdő pillantást, és újra felöltöttem magamra a magabiztos alvezér álarcát. Mielőtt azonban elindulhattunk volna, egy tekintélyparancsoló hang megállított minket:
- Előtte még elmagyaráznátok, miért akarja a VESZETT, hogy megöljük azt, akit az igazi vezetőnknek tart?



Huh, (nem) kicsit megkésve, de itt a fejezet! Sajnálom, hogy csak most, de rokonok voltak nálunk, és teljesen kiment a fejemből, hogy ez az én hetem. Remélem, nem haragudtatok nagyon, de ha igen, akkor pedig a fejezet kiengesztelt titeket. Mit gondoltok mi lesz a csapatok sorsa? Számítottatok ilyen mentőakcióra?

Ölel, FantasyGirl

7 megjegyzés:

  1. Kedves lányok!
    Egyre izgatottabban várom már, hogy mi fog ki sülni a tűzpróba rész legvégére, ami szomorúan láttam hamarosan eljön, de azután nagyon megörültem, hogy a 3. rész egy picivel még hosszabb is lesz az első résznél meg persze izgalmakkal dúsabb is ( legabbis reménykedem :D ) habár az eddigi részek főként ez a rész sem szűkölködik izgalmaktól, ahogy ez a rész sem , amiközben Newthoz hasonlóan én sem tudtam visszafogni magam és én sem mondtam mást mint " mi a redvás bökött?""mi a franc ?" "hogy az a..." és efféle cifrábbnál cifrább kifejezések. Hát nem volt egy unalmas rész az biztos. Először ez a felirat Thomasról, azután a lányok. Amikor elolvastam az utolsó mondatot, mielőtt Newt hátra fordult már sejtettem, de engem valahogy Teresa viselkedése még mindig megdöbbent és nem hagy nyugodni a gondolat, hogy ő nem lehet ilyen, nem lehet áruló kell, hogy legyen valami terve, amiért ezt csinálja, ami miatt nem tesz eleget a nyakára billogozott feliratnak. Én még mindig reménykedek és bízom benne,ne kérdezzétek miért mert nem tudom csak érzem bár lehet hogy tévesen, de majd úgyis kiderül.
    Hú egyébként már annyira vártam Aris felbukkanását is , ami megintcsak a legváratlanabb időpontban történt meg. Sejtettem, amúgy hogy majd Christ is elveszik és sajnáltam is szegényt, amikor olvastam, hogy Jorge és Brenda vette kezelébe képzelem szegény srác meglepett arcát.
    Minhot eddig még nem is említettem azt hiszem, ami nagy hiba volt a részemről ugyanis a útvesztő óta ő nagy kedvencem bírom a stílusát meg a vehemenségét, habár be kell vallanom a filmben egyáltalán nem tetszett a karaktere nekem ott nem tűnt túl vezér egyéniségne, inkább gyávának és nem tudom nem volt szimpatikus. Itt viszont imádom a megszólalásait, a szarkazmusát <3
    A kiszabadító akciónál pedig egyáltalán nem erre számitottam, valamiért nálam félre csúszott a dolog és azt hittem a lányok végleg ott hagyták őt és hogy aztán majd a fiúk visszamennek érte, bár tény ez így elég kiszámítható és ezzel, hogy Thomast is elvitték sokkal meglepőbb volt és őszintén szólva jobban is tetszett :)
    Ó és a végén szokás szerint a legjobb Newt és a kis féltékenység. Jaj, amikor olvastam, hogy mennyire tökéletesen illik Mary Thomas karjába egyből felkialtottam, hogy jaj szegényem ő még nem tudja, mennyire oktalan a féltékenykedés, de már épp ideje lesz elmondani neki, hiszen haThomas is emlekszik és Mary ismét a csapatban van már nem hallgathatják túl sokáig egyszer el kell mondaniuk, hogy szegény, feszült Newt végre megnyugodhasson, hogy Mary ebből a szempontból valóban az övé, habár birtokolni a lányt ismerve sosem birtokolhatja. Úgy érzem lesznek még kalamajkak itt bőven a "nagytesó" Thomas miatt is.
    Alig várom! :D
    Drága Fantasygirl a késés miatt ne aggódj a rész bőven kárpótolt úgyhiszem mindannyiunkat, hiszen ez is egy szuperhosszu, szuperizgalmas fejezet lett, ami még közelebb vitt minket a megoldáshoz <3
    Ölel titeket egyik hűséges olvasótok:
    Liza xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Liza!

      Először is hadd köszönjem meg a hosszú és részletes kommentedet már nem első alkalommal! Nagyon sokat jelent, hogy mindig itt vagy nekünk és ilyen lelkes véleménnyel látsz el minket. Mindig nagy örömmel olvasom, amit írsz nekünk, a gondolataid, a dicséreteid, a megfigyeléseid mosolyra adnak okot számomra, úgyhogy igazán köszönöm ^^
      Hát mivel már mindjárt megint egy rész végén járunk, beindultak az események, és bizony csupa izgalom örtént ebben a fejezetben, és ez a következőben sem lesz másképp. A legvégén egyébként Harriet jelenik meg, de Teresa viselkedésére mi is igyekszünk okot találni, bár az nagy kérdés hogy eredetileg James Dashner miért ilyen szerepet szánt neki. Nekünk megvan a magunk verziója és egyelőre ezzel kell beérnetek. Bizony Aris is felbukkant, és Chrisnek több szerepe lesz a későbbiekben, mint gondolnátok! ;)
      Nem tudom, talán azért mert a könyveket olvastam először, de nekem Minho mindig is az egyik kedvenc karakterem volt, és szerintem a filmben nagyon jó színész választottak a szerepére, csak kár hogy a jellemét 2 órában nem lehetett a többi kaland mellett rendesen kifejteni. De örülök, hogy neked legalább itt tud valamit adni az ő karaktere. Én is nagyon élvezem kitalálni az ő megszólalásait.
      Annak is örülök, hogy a kiszabasítós akcióval tudtam újat, meglepőt mutatni és ami azt illeti, az elejétől fogva szerettük volna ezt a kettőséget: hogy az olvasó tudja már hogy Thomas és Mary testvérek, de Newtnak fogalma sincs, és féltékenykedik. Lesz még kalamajka de nem feltétlen csak a nagytesó miatt :D
      A megértésedet pedig köszönöm, minden szavad nagyon jól esik!

      Ölel, FantasyGirl

      Törlés
  2. Kedves FantasyGirl!

    Itt megemlíteném, hogy olvastam a válaszodat az előző két véleményemre, és nagyon jólesett, hogy nem hagytad megválaszolatlanul. :)

    Nagy izgatottságnál vágtam neki a fejezet olvasásának, hiszen abszolút nem tudtam, hogy mire számítsak, kíváncsi voltam a fiúk - különösen Newt reakciójára, és úgy összességében mindenre, amiben a részből javarészt választ is kaptam. :3

    Kezdeném azzal, hogy engem kicsit meglepett a többiek reagálása a Maryvel kapcsolatos dolgokra, mármint én úgy képzeltem el, hogy kiakadnak és nem akarják majd elhinni, hogy Newt képes volt titkolni előlük ezt, szóval ez az aprócska dolog először nekem kicsit szemet szúrt, aztán végül is rájöttem, hogy létezik-e egyáltalán helyes reakció ebben a helyzetben? Nem hiszem. A körülmények sem úgy hozták, és nyilván már nem lehettek meglepődve annyira a dolgon, ha figyelembe vették azt, ami... nos, Newt és Mary között alakulóban van; fogalmam sincs, hogy milyen szóval címkézhetném fel. x3
    Jorgén viszont meg is lepődtem, meg nem is. A karaktere nekem kicsit kiszámítható, és abszolút szeszélyes, mégis van benne valami, ami jellegzetesen rá jellemző, és ez a beütök egyet Newtnak is ezek közé tartozott. Kövezzetek meg, de én bírtam. :D A fiú nincs porcelánból, hogy annyira aggódni kelljen érte, na meg Minho azonnal a segítségére sietett, így hát nem érzek különösképpen aggodalmat és bűntudatot ennek az elmulasztása miatt.

    Teresa iránt most nem éreztem gyűlöletet, csak mély szánalmat, amiért volt annyira ostoba, hogy tényleg bedőljön a VESZETT-nek. Szerintem számára már nagyon nincsen remény, amit mondjuk annyira nem is bánnék, mivel nekem kifejezetten irritáló már a karaktere. :/ Én Mary helyében mikor kiszabadul lekevernék neki egyet-kettőt, csak úgy azért mégis. :D

    Ha nem bánod, kiemelnék egy picike kis részletet a történetből, mert itt volt nekem az a pont, amikor tényleg tiszta szívemből felnevettem: "- Ez valami plottyos vicc, igaz? Előbb azok a bököttek ráégetik a tarkómra, hogy én vagyok a vezető, aztán meg úgy döntenek inkább Thomas. Mit várnak tőlünk? Verekedjünk meg a pozícióért? Hát, menjenek a jó édes Siratóikba! – szűrte ki a fogai közül, miközben karba tett kézzel állt mellettem." Semmi extra nem történt benne, és mégis valahogy ez hatott most a legjobban rám. Mindig is irigyeltem azokat az írókat, akik ilyen vicces elemeket tudtak belefűzni a történetbe, hát még akkor, ha az teljesen karakter-hűre sikerült! :)

    Annak viszont örülök, hogy ezt a kiszabadítósdit nem húztátok sokáig, egyrészt mert szerintem nem lett volna értelme, másrészt pedig minden bizonnyal a megmaradt hajszálaimat is kitépkedtem volna idegességemben. xD
    A végén vajon kiszólhatott hozzájuk? Én most hirtelen Maryre, meg valaki a B csoport tagjai közül tippelnék, de azt sem vetem el, hogy valaki teljesen új, esetleg meglepő ember szólalt fel.

    Nehéz lenne bármit is megjósolni a csapatok sorsa felől, tekintve, hogy már csak egy rész van hátra ebből a második részből, így nem hinném, hogy olyan hosszadalmas és aprólékos megmenekülésben lenne majd részük, mint amilyenben a könyvben volt. Bennem felmerült még egy olyan lehetőség is, hogy most csak az egyik csapatnak lesz lehetősége megmenekülni, bár mondjuk nem tudom, ennek lenne-e értelme. xD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. És pont a legfontosabbat hagyom ki! :D
      Aranyos volt Newt féltékenykedése, még ha nem is mondott erről semmit, a gondolatain keresztül remekül átjött ez az egész. Kíváncsi leszek mit fog szólni, amikor megtudja majd, hogy Thomas és Mary testvérek, és tulajdonképpen semmi oka sincsen féltékenykedni. De most olyan kis ölelgetni valóan viselkedett, hogy képzeletben meg is szorongattam. :3

      Törlés
  3. Drága B.!

    Nem hiszem, hogy jobban esne, mint Nekem, hogy mindig itt vagy, és kommentelsz nekünk, megosztod velünk a véleményedet. Azt hiszem, nyíltan ki merem jelenteni, hogy Te vagy az egyik leglelkesebb, legodaadóbb olvasónk, és a kommentjeid nagyon sokat segítenek nekünk egyrészt, hogy tudjuk, nem csak egymásnak és magunknak írjuk a történetet, de hogy a megfigyeléseddel a mi figyelmünket is felhívod olyan apróságokra, melyek fölött esetleg elcsúsztunk volna. Szóval köszönöm, és már csak természetes, hogy válaszolok a kommentjeidre.
    Én úgy éreztem, hogy azok után, amin a csapatok keresztül mentek, akár a Tisztáson, akár azóta már nem akadnának ki ilyesmin. Legalábbis a tisztársak biztos nem, mert tudják, hogy Newtban megbízhatnak. Jorge teljesen más tészta, ő mindig azt nézi, hogy akkor, abban a pillanatban mi a jó neki, és mivel nem ismeri olyan jól a fiúkat nem akarja rájuk bízni az életét. Newt pedig lehet tényleg megérdemelt egy kemény pofont - nem a mostaniért, hanem későbbi dolgokért...
    Teresát én sosem bírtam, és ezen a filmek sem változtattak, ahol kicsit közelebb hozták a karakterét. Hozzád hasonlóan én is inkább sajnálom, hogy ennyire hagyta hogy átmossák az agyát.
    Jaj, az a Minhós megszólalás nekem is nagy kedvencem lett! Hiányoltam egy ilyet az eredeti könyvből, mert ez olyan Minhós, na :D
    A megszólaló pedig valóban egy B csoportos lány, úgyhogy ezt eltaláltad! A menekülést pedig tényleg nem szerettük volna sokáig húzni, de azért lesz benne.
    Newt és féltékenység, az egyik kedvenc párosításom, ezért is döntöttünk úgy szerecsendióval, hogy sokáig nem derül ki, hogy testvérek Maryék, de hamarosan arra is sor kerül ;)

    Köszönöm, hogy írtál! <3

    Ölel, FantasyGirl

    VálaszTörlés
  4. Kedves FantasyGirl!
    Imádom, ahogy Newt aggódik Maryért, amikor a lány nem jelenik meg a megbeszélt két nap után. Teljesen egyetértek a fiú vélekedésével a lányok csoportjáról, ők valóban először cselekednének és csak utána kérdezősködnének, ha Newt megjelent volna náluk. Minhora ellenben mérges lettem, amiért hirtelen betoppant, és megzavarta Newtot, hogy Tommyt beavassa a dolgokba, a srácnak tudnia kellene, hogy a testvére és Teresa jól vannak, hiszen Newt mellett ő áll a barna hajú lányhoz a legközelebb.
    De mégis örültem, mert így bekerült az egyik kedvenc részem (a sok kedvenc közül :) ), amikor megtalálják a táblákat Thomasról. Nem tudom, miért szeretem ezt a részt, egyszerűen megfogott benne valami, talán az, hogy kiderült, miért volt Jorge olyan kegyelmes Tommyval és a többiekkel.
    Jót mosolyogtam, amikor Newt száján végre kiszaladt a B csoportos lányok terve, és megszabadulhatott ennek a titoknak a nyomásától, majd rögtön utána mérges is lettem, mert a szeretett Jorge megütötte őt, bár a buggyantból ezt ki is nézem, illik a személyiséghez ez a kirohanás, szóval a lelkem mélyén nem háborogtam ellene. De Newtot akkor se bántsa senki! :) Szerencsére Minho ott volt, és bosszút állt Jorge tetteiért és szavaiért, ami nagyon tetszett. :)
    A lányok érkezése nem lepett meg, Mary elfogása után már vártam, hogy mikor bukkanak fel végre, és nem kellett csalódnom. Nem úgy, mint a fiúknak, akiket Teresa és Aris is elárult, amitől még kevésbé lettek szimpatikusak, bár a srácot a filmben egészen megkedveltem.
    Tetszett, hogy a lányok távozása után Newt azonnal elkezdett egy tervet kovácsolni, hogy mindent helyrehozzanak. A köpcös srác beszólása Newtnak, csak azért tetszett, mert egyértelművé tette, hogy mindenki látja, hogy szerelmesek egymásba! :) Talán még shipelik is őket ;) De Minho és Newt azért jól helyre rakta őt!
    Ennek a résznek az olvasása során kellett rádöbbenem, hogy milyen kevesen maradtak, egész pontosan ennél a mondatnál: "Velem tartott Serpenyő, a köpcös meg Chris." Tudom, hogy itt már három részre osztották a csapatot, de eddig nem igazán fogtam fel, hogy mennyien meghaltak az Útvesztőn és a Perzseltföldön áthaladva, csak ennél a pontnál realizálódott bennem. Ezt pedig köszönöm, mert ezt a könyvnek sem sikerült elérnie.
    A kiszabadítás nekem valahogy nagyon gyorsnak tűnt, de ha valami izgi történik az mindig hamar elmegy a valóságban is, így igazán érthető a dolog. Imádtam, hogy Newt és Mary viccelődtek egymással, miközben a fiú kiszabadította őt. :)
    Az utolsó mondatra sajnos tippem sincs, hogy ki mondhatta, de már fúrja az oldalam a kíváncsiság, szóval olvasok is tovább!
    Köszönöm ezt a fejezetet is, élmény volt olvasni!
    Puszi, Kat

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Kat!

      Aggódó Newt a féltékeny Newt után szintén nagy kedvencem, ilyenkor átszik meg igazán, hogy mennyire törődik a lánnyal, és már olyan mértéket öltött ez az aggódása, hogy a többieket is bele akarta vonni a dologba.
      Ugye a táblák? Azt nem hagyhattam ki! Nekem is annyira tetszett a könyvben, és sajnáltam, hogy kihagyták a filmből. S ha már kijött ez, akkor szükség volt egy jelenetre, ami megint megmutatja Jorge indulatosságát és azt, hogy mennyire nem bízik bennük minden ellenére, de ez így rendben van, egyelőre és a részéről nézve igaza is van, de azért valóban: senki se bántsa a mi szeretett Newtunkat!
      A lányok érkezése várható volt, egyedül a fiúkat lepte meg, akik éppen próbálták összerakni a legfrissebb információik puzzle-darabjait. Newt pedig egy vesztegetett ezek után. Ha Tommyról és Maryről volt szó - meg igazából bármely barátjáról - akár a tűzön is keresztül ment volna értük. A köpcös beszólása pedig pont ezért kellett, de nagyon vicces volt a visszavágásokat írni.
      Bizony, nagyon kevesen maradtak, durván kevesen, és engem mindig szíven ütött, mikor ilyeneket írtam vagy amikor véletlen olyasvalakit említettem, aki már nem írt, és át kellett javítanom. Örülök, hogy ezzel akaratlanul is ilyen hatást sikerült gyakorolni.
      Sajnálom, hogy gyorsnak érezted a kiszabadítást, de egy ilyen fejezet után már nem akartam sokáig húzni.
      Nagyon boldog vagyok, amiért tetszett! További jó olvasást!

      Ölel, FantasyGirl

      Törlés