Awards
díjaink
Köszönjük szépen a díjat Helena Z.-nek!
Szabályok:
  • Írd le, kitől kaptad a díjat!
  • Írj 10 dolgot magadról!
  • Válaszolj 10 kérdésre!
  • Küldd tovább!
5 dolog FantasyGirl-ről:
  • egyetemista vagyok
  • sajnos emiatt sokkal kevesebben tudok írni, mint szeretnék
  • rengeteg ötletem van, de a legtöbb nem publikus
  • sikerült a szaknyelvvizsgám, pedig nagyon féltem tőle
  • azt tervezem, hogy valamilyen új nyelvet fogok majd tanulni
5 dolog szerecsendioról:
  • nagyon makacs embernek tartom magam, és eddig még senki sem vitatkozott ezzel az állítással
  • úgy tervezem, hogy a nyaram nagy részében dolgozni fogok
  • már túl vagyok a nagy családi nyaraláson, idén Egyiptomban pihentünk, bár a színemen egyáltalán nem látszik
  • először azt hittem, hogy ez a díj is ilyen olvasós, így elolvastam a blog eddig feltöltött 11 fejezetét
  • régebben - és még a mai napig - nagy FantasyGirl rajongó voltam/vagyok, így számomra hihetetlen, hogy a POINTLESS a közös gyermekünk
FantasyGirl válaszai:
  • Melyik az a szín, aminek a látványa is képes megnyugtatni? Nincs kifejezetten ilyen szín. Inkább a hangulatomtól függ, hogy mi tud lenyugtatni. A csend vagy éppen valamilyen zene szokott segíteni.
  • Szerinted az emberek képesek változni, vagy igaz a mondás, hogy kutyából nem lesz szalonna? Van egy pont, ami előtt az emberek igenis változnak, de úgy hiszen, van egy határ, ami után már az ember lelke olyan romlott, hogy onnan nincs visszaút.
  • Mi az, amit egy barátságban feltétlenül elvársz a másik féltől? Nem kell, hogy megértsen, nem kell, hogy higgyen nekem, de ha úgy adódik, támogasson.
  • Szerinted szexi, ha egy fiú cigizik, vagy esetleg taszító? Az biztos, hogy nem ez teszi szexivé az adott srácot. Ha már önmagában szexi, akkor sajnálom, hogy ha cigizik. A kettő nem függ össze.
  • Nevezz meg egy tulajdonságot, ami a megalkotott karakteredre igaz és magadból kiindulva merítetted! Mivel Newtot nem én találtam ki, így nincs ilyen tulajdonság.
  • Használsz írói jegyzeteket? Ha igen, hogyan rendszerezed? Természetesen van vázlatom, fejezetekre lebontva, és néha-néha elvétve egy-két párbeszéd részlet.
  • Mit gondolsz a béta segítségről? Ha őszinte a béta, akkor mindenképp hatalmas segítség, és hálás vagyok minden egyes bétámnak.
  • Szoktad magad sminkelni? Ha igen, miért? Csak különleges alkalmakra. Egyébként nem szeretem kozmetikai szerekkel roncsolni a bőrömet, ezért minimálisat használok ezekből.
  • Mi az az iskolai tantárgy, ami a legnehezebb számodra? Középiskolában nem igazán emlékszem, hogy lett volna kifejezetten ilyen. Egyetemen most a Számítógép-architektúrákat nagyon nem szerettem.
  • Hol fogod tölteni a nyarat? Otthon, ami az albérlet után felüdülés. Nagymamáméknál és Olaszországban.
szerecsendio válaszai:
  • Melyik az a szín, aminek a látványa is képes megnyugtatni? Nem hiszem, hogy létezik ilyen szín, vagy pontosan egy ilyen szín. Ha nagyon ideges vagyok, nem ettől, hanem a körülöttem élő emberek segítségétől vagy az egyedülléttől leszek ismételten higgadt. Ennek ellenére nagyon szeretem a lilás színeket.
  • Szerinted az emberek képesek változni, vagy igaz a mondás, hogy kutyából nem lesz szalonna? Szerintem mindenki képes megváltozni, ha van miért vagy kiért, nem mellesleg ez negatív irányba is igaz. Az életünkre és a személyiségünkre rengeteg apróság hatással lehet, anélkül, hogy tudatosulna bennünk, már nem is azok vagyunk, akik tegnap voltunk. 
  • Mi az, amit egy barátságban feltétlenül elvársz a másik féltől? Hogy mellettem álljon akkor is, amikor minden összeomlani látszik. Egy igazi barát nem csak akkor barát, ha az emberrel jó dolgok történnek...
  • Szerinted szexi, ha egy fiú cigizik, vagy esetleg taszító? Úgy gondolom, a kettő nem kapcsolódik össze. Lehet szexis, ha valaki cigizik, de ahhoz már eleve olyan külső tulajdonságokkal kell rendelkeznie.
  • Nevezz meg egy tulajdonságot, ami a megalkotott karakteredre igaz és magadból kiindulva merítetted! Hmm, ez nehéz. Talán abban hasonlítok Maryre, hogy amit a fejébe vesz, azt mindig megcsinálja, ráadásul folyton okoskodik (ennek ellenére persze rengeteg jó ötlete van, amivel segít a többieknek).
  • Használsz írói jegyzeteket? Ha igen, hogyan rendszerezed? Igen, használok. Általában fejezetekre lebontva leírom, hogyan tervezem a történetvezetést. Ha a gondolataim még nem ilyen összeszedettek, akkor egyszerűen csak leírok egy rövid ismertetőt, alá pedig a fontosabb jelenet ötleteimet, amiket később sorba rendezek.
  • Mit gondolsz a béta segítségről? Nagyon hasznos, ha az ember bétája ismeri a helyesírás, központozás szabályait, és nem mellesleg felismer egy sablonos fordulatot.
  • Szoktad magad sminkelni? Ha igen, miért? Nagyon ritkán, leginkább akkor, ha fontos helyre megyek, számomra fontos emberrel találkozok, bulizok és hasonló. A hétköznapokon szeretek a lehető legtermészetesebb lenni.
  • Mi az az iskolai tantárgy, ami a legnehezebb számodra? Történelem. Borzalom.
  • Hol fogod tölteni a nyarat? Már voltam idén nyáron Egyiptomban, a szünet hátralévő részét itthon, Magyarországon töltöm. Vecsésen, Budapesten, remélhetőleg Sopronban, Nagykovácsin, Nyíregyházán és vidéken, mamáméknál. Esetleg a Balatonra visszamennék, ahol júniusban már voltam a barátaimmal.
Kérdéseink:

FantasyGirl:
  • Gondoltál már arra, hogy feladd a bloggerkedést?
  • Nyáron több vagy kevesebb időd jut a blogolásra?
  • Ha 3 szóval kellene jellemezned az idei nyarad, mik lennének azok?
  • Mit néztél utoljára moziban?
  • Szereted a kosztümös filmeket, Miért, miért nem?
szerecsendio:

  • Mit gondolsz azokról a bloggerekről, akik képtelenek befejezni akárcsak egyetlen történetet is? (mint olvasó, mint író)
  • Mi a legnagyobb álmod? Mit tennél meg azért, hogy valóra is váljon?
  • Hogyan szoktál nekikezdeni egy-egy fejezetnek?
  • Volt már, hogy egy-egy dal hozta meg az ihletet? Ha igen, akkor linkelnél egyet és elmesélnéd, mit hozott ki belőled?
  • Vannak különleges terveid a nyárra?
Akinek sok-sok szeretettel küldjük:
Köszönjük a díjat Leah Hope Eastbrooknak, Nicolette F-nek és Dorothy Chante-nak!


Szabályok:
  • Köszönd meg a díjat, és tedd ki, hogy kitől kaptad!
  • Olvasd el annak a blogját, akitől a díjat kaptad!
  • Írj 12 dolgot annak a blogjáról, akitől a díjat kaptad!
  • Írj 12 dolgot a saját blogodról!
  • Válaszolj a feltett 12 kérdésre!
  • Tegyél fel 12 kérdést a saját blogoddal kapcsolatban!
  • Kommentelj annak a blogján egy fejezethez, akitől kaptad, hiszen mindenkinek jól esik a visszajelzés! (lehet kritika is, a lényeg, hogy építő jellegű legyen, normálisan megfogalmazva)
  • Cseréljetek linket!
  • Küldd tovább 12 embernek!
  • A képhez csatold a linket, ami az eredeti kampányhoz vezet!

FantasyGirl véleménye az Álomtól Aranyig blogról
A díjat köszönjük Leah Hope Eastbrooknak!

12 dolog Leah Hope Eastbrook blogjával kapcsolatban:
  • Már a gyönyörű dizájnja fogva tartja az embert.
  • A kékes dizájn nagyszerűen illik a témához, amire sokan nem figyelnek fel, de szerintem ezért hatalmas piros pont jár.
  • Az író maga készítette hozzá a trailert.
  • Sőt, a dizájnt is, és meg kell hagyni fantasztikus munkát végzett mindkettővel.
  • Emellett Leah-t már korábbról is ismerem blogos "pályafutásunk" alatt, és nagyon kedves bloggerinának tartom.
  • A történetét újraírja, és sajnos még nem posztolt egyetlen fejezetet sem.
  • Amennyire a Helyszínek modulja számtalan helyen megfordulunk majd a történet során, ami miatt le a kalappal az írónő előtt, ugyanis nem semmi annyi különböző város hangulatát megragadni.
  • A történet központi témája ráadásul egy olyan sport, amiről nem nagyon olvashatunk a mai blogvilágban.
  • Amennyire eddig láttam, Leah nagyszerű kutatómunkát végzett, és szívét-lelkét beleteszi a blogba.
  • Az Álomtól Aranyig címről egyébként először El Dorado, az aranyváros jutott eszembe.
  • Tetszik, hogy a szereplők képeként nem színészek, hanem főként igazi korcsolyázók szerepelnek.
  • Leah, remélem, hamarosan folytatod a blogot!
Válaszok Leah kérdéseire a blogjával kapcsolatban:
  • Hogy nagyon szép a dizájn, igényes munka.
  • Mindenképpen különleges, hogy egy olyan témát ölelsz fel, ami nem annyira populáris manapság, de egyetlen sport nem tesz különlegessé egy egész történetet. Ugyanazok a problémák feljöhetnének pl. táncnál is, ami már populárisabb és máris klisésebb. De az ötlet mindenképp megvan benne.
  • Szép és van is értelme, hiszen átad valamit a történetről: megtudjuk, miről szól és a hangulatát is átérezhetjük, nagyszerű munka.
  • Sajnos, a leírások alapján csak a sportos érdemeiket tudtam meg, a jellemükről nem annyit, amit sajnáltam, mert így nem tudok többet mondani annál, hogy a felnőtt szereplőkön kívül mindenki kicsit túl tökéletesnek és jónak tűnik, de elvégre is ez a profik versenye.
  • A fentiek miatt erről nem tudok nyilatkozni.
  • Sajnos, ezt sem ismerhettem meg, de azt mindenképpen sejtem, hogy több lesz köztük mint barátság.
  • Annyit tudok róla mondani, hogy rettenetesen kitartónak és alázatosnak kell lennie, ha elért ilyen sikereket. Ezért nagyon tisztelem.
  • Mivel egyről sem olvastam, nem tudom, mit gondoljak. A leírások alapján jó sokat vannak, és bizonyára riválisai lesznek a főszereplőknek.
  • Az egyik ötletem szerint Alison és Daniel összejönnek, de nem nyerik meg az Olimpiát, a másik szerint Alison a sportot választja a fiú helyett, és aranyat nyer, de a fiúval nem jönnek össze.
  • Nem ismerem a sportot, így a jégpályát nem tudom, hogyan képzeljem el. Alisonék otthonát valamiért egy vidéki farmszerűségen képzelem el, fából, legalább két szinttel, minden gyereknek külön szobával.
  • Nem hiszem, hogy több bőrt le lehetne húzni erről az alaptémáról, hiszen ugyanazok a problémák merülnének fel, hacsak Alison nem sérül le ennek a történetnek a végén, és a visszatéréséről szólna a következő.
  • Hárommal fentebb már leírtam mit gondolok erről.
FantasyGirl véleménye az Evolution blogról
A díjat köszönjük Nicolette F.-nek!

12 dolog Nicolette F. blogjával kapcsolatban:
  • A blog dizájnja nagyon különleges. A kék és piros szín dominál benne.
  • Már a cím alapján valamilyen fantasy/scifit sejtettem.
  • A köynvborító is nagyon szép, és szerintem illik a blog dizájnjához is.
  • A fülszöveg sok kérdést vet fel, de mégsem mondd semmit. Ebben a prológus lehet a segítségünkre.
  • A prológus, ellentétben sok maival nem csak egy kiragadott rész későbbről, nem egy fél oldal a semmiről, hanem számít, mert megismerhetjük a főszereplő múltját.
  • A főhősnőt már az elején megkedveltem, amiért éretten fogadta el a dolgokat.
  • Az anyja kissé hevesen reagált arra, hogy egy idegen el akarja vinni a lányát.
  • Caitlin részéről szerintem nagyon bátor dolog volt kiállni magáért az anyja előtt.
  • Azt nem egészen értettem, hogy a kint lévő idézet mire, kire vonatkozik.
  • Először megzavart a piros és kék betűszín változása.
  • Chloé szerintem tökéletes választás Caitlinhez.
  • TBS-ről pedig szerintem ne is beszéljük :P
Válaszok Nicolette kérdéseire a blogjával kapcsolatban:
  • Elliot a zsenialitásával megfogott. Fétisem az intelligens, okos srácok, ráadásul ő még rendes is hozzá. Szóval nagy kedvenc lett.
  • Eddig mindent teljesen reálisnak találtam. Mivel még nem mondanám, hogy ismerem a szereplőket, nem volt olyan, hogy valaki nagyon kiesett volna a róla elképzelt képből... vagyis ha csaknem vesszük a legutóbbi részben Elliotot, de abban szándékosságot érzek.
  • Egyelőre olyan nagyon váratlan fordulatokat nem éreztem, de kiszámíthatónak egyáltalán nem mondanám a történetet. Jó párszor sikerült már meglepned egy-egy jelenettel vagy szereplővel.
  • Alapvetően a Xavier iskola kastélyát képzeltem el, de hamar kiderült, hogy nagyobbat nem is tévedhettem volna. Nagyon tetszik, hogy részletesen írod le a környezetet, hiszen így jobban megismerhetjük. Jó, hogy képek nélkül is boldogulsz!
  • Mindenképpen jó ötlet volt. Azt hiszem, az sokat segített megérteni abból, ami utána következett. Szerintem egy nagyon jól eltalált prológus lett.
  • Az elején nagyon egyedin indult, egyelőre most olyan mintha szimpla bentlakásos suli életet írnál le, de a jövőre nézve nagy izgalmakat várok.
  • Kara nem nagyon kedveltette meg magát eddig.
  • Mivel még nem igazán lendültek be az események, egyelőre minden a helyén volt, de amolyan X-menes akciókat várok a későbbiekre. Amit néha hiányolok, a szereplők arckifejezéseinek, hanglejtéseinek leírása, ezek ugyanis sokat mondanak.
  • A jelenidő közelebb hozza az emberhez az eseményeket, ezért akciónál ez a legjobb. A leírásoknál éreztem néha icipicit erőltetettnek, de nem keveredtél igeidőváltásokba, úgyhogy nagyon jól használod ezt. A stilisztikával van néha baj, de az itt apróság.
  • Szerintem jó a szókincsed. Nem túl giccses, de nem is hétköznapi. Pont jó. Kellemes olvasni az írásod.
  • Mindenképpen érdekes, a témája miatt is, és az események miatt is.
  • A díj nélkül nem találtam volna rá a blogra.
szerecsendio véleménye a Die Verfluchten blogról
A díjat köszönjük DorothyChanténak!

12 dolog Dorothy Chanté blogjával kapcsolatban:
  • Nagyon megfogott a jelenlegi design, szerintem csodaszép, a színek pedig tökéletesen illenek egy előkelő fiúhoz, aki mégsem illik a gazdagok közé.
  • Első ránézésre nem gondoltam volna, de a történet egy AoT fanfiction (egy japán animációs sorozat; Attack on titan).
  • A főszereplő fiú titkos szerelmének, Veronicának van egy hasonmása, aki pontosan akkor bukkant fel, amikor a másik lány titokzatosan eltűnt.
  • Az evakuáció alatt a sérülteket a katonák általában hátra hagyják.
  • Stefan mindössze hat éves volt, amikor a bátyja a karjába véste a bauer szót, ami németül parasztot jelent, de ugyanezt a szót használják a kalitka kifejezésére is.
  • A fiú szeret az utóbbiként gondolni a sebhelyére, hiszen ők maguk is egy kalitkában élnek a falak mögött.
  • Stefan mindössze egyetlen óriást ölt eddig az életében, embert viszont már kettőt is.
  • Az előkelő családok női tagjait általában V betűs nevekkel illetik, ez amolyan hagyomány.
  • Összesen három fal védi az embereket, a Maria, a Rose és a Sina.
  • A történet a Maria fal áttörésével kezdődik, mind a Prológus, mind az első fejezet ezt írja le, először egy civil, másodszor egy katona szemszögéből.
  • A trailert az írónő készítette, és meglepően igényes munka, azt látva kérdés sem volt, hogy beleolvasok a történetbe.
  • Stefan jelmondata, ami a szereplők leírásnál található, magában a történetben is felbukkan. "Mire jó a félelem, ha nem arra, hogy legyőzzük?"
Válaszok Dorothy kérdéseire a blogjával kapcsolatban:
  • Személy szerint úgy képzelem el a blog világát, mint a középkori Európát. Várpalota, kereskedővárosok (a gyárak miatt ez inkább már a XIX. század lenne, az első világháború előtti időszak), tanyák, hatalmas szántóföldekkel, mindezeket hatalmas, több-tízméteres falakkal elválasztva egymással. 
  • Őszintén? Bármennyire is jónak tartom a fantáziám, fogalmam sincs, minek köszönhető az óriások megjelenése. Azt sem tudom, mi lenne, ha elfoglalnák a legbelső kört, hiszen maximum megennék az embereket, és akkor hogyan tovább? Vagy valaki irányítaná őket? Teljes szürke köd... áthatolhatatlan.
  • Először is, a hatodik fejezetben ugyanúgy elvinném a családot az evakuációs helyre, mint Stefan, aztán megkeresném a barátaimat. Nem hiszem, hogy olyan hatalmas változtatásokat csinálnék, mert mondjuk tetszett, ahogy a bátyja félre lökte, amikor meg szerette volna ölni a nagy óriást, ráadásul a barátnője eltűnése is egy ígéretes csavar, tekintve, hogy a szereplőknél negatív jelzővel illetted.
  • Először azt gondoltam, á, ilyen nem létezik, biztosan eljátssza, hogy ő nem Veronica, hiszen nem volt Stefan mellett, könnyedén leléphetett, miközben a saját csapatával elindult a kijelölt város felé, de aztán, amikor bejelentették az eltűnését úgy voltam vele, jaj, ne már! Egyszerűen túl egyértelmű lenne, hogy a két csaj végül ugyanaz lenne, plusz Stefan csak felismerné a viselkedése alapján, nem?! Valószínűleg elválasztott ikrek, vagy nem is emberek... valami kísérlet eredményei?
  • Nagyon bejön Stefan karaktere, részben a külseje miatt (brühü, tudom, szörnyű, de TBS az egyik kedvenc színészem, és hát nem tud nem befolyásolni), részben mert igencsak hasonlít Will Herondale-re, aki a szívem másik csücske. Mindketten titkon szerelmesek egy lányba, bármit megtennének mások, akár idegenek megmentéséért is, és bűntudatuk van, ha nem sikerül tökéletesen a mentőakció. Nem lehet nem szeretni!
  • Szerintem ez nem kérdés, Stefan bátyja az egyik legutálatosabb karakter ebben a történetben, és hirtelen nem is jut eszembe más, aki akár csak egy kicsit is kihúzta volna nálam a gyufát rajta kívül. Az első fejezetben még nem tűnt fel, mennyire gerinctelen, de amikor olvastam, hogy képes volt a hatéves kisöccse karjára vésni a paraszt szót egy késsel... normális az ilyen ember?
  • Szerintem Stefan végül nem Veronicával fog összejönni, úgy gondolom vagy a lány fogja visszautasítani, vagy olyan mértékben elárulja a fiút, hogy az megbocsáthatatlanná válik, szeretet ide vagy oda. Ha bárkivel is össze kéne párosítanom, a kevésbé szép, de kedves Sona lenne a befutó.
  • Ha az óriások áttörnék a Rose falat, természetesen minden embert a legutolsó védvonalon belülre telepítenék, majd megpróbálnék egy olyan fegyvert találni/készíteni, ami kiírhatná a szörnyetegeket. Találhatnának egy legendát egy könyvben, ami leírja, hogyan lehet megszabadulni tőlük, egy méreg, bármi. A lényeg, hogy hatásos legyen, és akár egy fontos szereplő feláldozásával is járhatna, hogy még brutálisabb legyen a sztori.
  • Hát mivel írtál időpontot, ami olyan 700-800 között van időben, mindenképp átalakított életre tippelnék, ugyanis az emberek társadalma, mint már említettem a későközépkori Európára emlékeztet. A helyet is letudnám ennyivel.
  • Ha holnap reggel úgy kelnék fel, hogy a blog világában ébrednék, minden bizonnyal egy kórházban találnám magam, ápoló lennék a Rose falon belül. Aztán, amikor az óriások áttörik a falakat, Stefan és a barátai segítenének a kórház kiürítésében (tudom, a sebesülteket hátra hagyják, de na... a király unokaöccse személyes tapasztalatból eltörölné ezt a rendszert). Szóval a katonák épp evakuálnának, de hiába szólítanának fel a távozásra, addig nem mennék el, amíg minden beteg és orvos, ápoló, munkás el nem hagyta az omladozó épületet. Ezért veszekednék is Stefannal, de bejönne neki a harcias és törődő személyiségem... innentől pedig szerintem sejthető.
  • Kiszámíthatatlan. Mert egy ilyen világban minden megtörténhet, és általában meg is történik.
  • Fogalmam sincs, Stefan kiket ölhetett meg. Ennek ellenére meggyőződésem, hogy önvédelemből tette vagy baleset volt, hiszen túl jó ahhoz, hogy kegyetlen gyilkos legyen. Ha mégis bosszú történt, a bátyja két haverja volt az áldozat.

A POINTLESS-hez tartozó tények és kérdések
Amint Alexis Dawsonnak, Riri Nordnak és M. Mircsinek szeretnénk tovább küldeni.

12 dolog a mi blogunkkal kapcsolatban:
FantasyGirl: 
  • nagyon izgultam mielőtt megkértem volna Diót, hogy írjon velem egy Útvesztő fanfictiont
  • a húgom mutatta meg először a könyvet, és első olvasásra beleszerettem a hibái ellenére is
  • ezelőtt írtam egy Newtos novellát egy ismerősömnek, és utána jött az ötlet a fanfictionre
  • Dióval órákon keresztül ötleteltünk, amikor találkoztunk, hogy mi lenne a legjobb történet, amit nektek nyújthatunk
  • minden egyes találkozónkon rengeteget nevetünk, a Halálkúra tervezgetése után meg is fájdult az arcom
  • mindig tartok tőle, hogy nem elég Newthű, amit írok, de csodás írótársam mindig megnyugtat
szerecsendio:
  • Mary nevén nem kellett sokat gondolkodnunk, azt hiszem még én vetettem fel annak az ötletét, hogy a lányt Marie Curie után kellene elneveznünk
  • a POINTLESS első részéhez még külön írtuk össze az ötleteinket, és egy kivételével az összes ponthoz ugyanazt írtuk
  • A Maryt alakító Zoey Deutch-ra még FantasyGirl talált rá, és egy találó idézet miatt lett pont ő a megfelelő (ugyanezt az idézetet szerkesztettem rá az első részhez tartozó kisképére)
  • az első és második rész nyolcvan százalékban megegyezik az eredeti művel, míg a harmadik rész felét teljes mértékben megváltoztattuk
  • a trailer videóban Mary hangját Nina Dobrev és Holland Roden kölcsönözték
  • minden rész közzététele előtt izgulok, és ez addig el sem múlik, amíg valaki ott nem hagy egy kommentárt a rész végén
Kérdések a mi blogunkkal kapcsolatban:
  • Mit gondolsz, milyen kapcsolat lehetett a múltban Thomas és Mary között, amiért a fiú a Sirató szúrása óta furcsán viselkedik?
  • Vajon Newt vagy Mary mondja ki hamarabb azt a bizonyos szeretlek szót?
  • Mit gondolsz az új design-ról? Jobb, mint a zöld volt?
  • Ha a blogra gondolsz, melyik a legemlékezetesebb jelenet, ami az eszedbe jut?
  • Ha bárkivel összehozhatnád a főszereplő lányt - eltekintve attól, hogy jelenleg milyen a kapcsolata a többiekkel -, ki lenne az, és miért?
  • Mi a legidegesítőbb/legnegatívabb dolog az általunk írt fanfictionban?
  • Ha te lennél Mary helyében, hogyan érezted volna magad egy csomó fiú közt?
  • Az Útvesztőt vagy a Tűzpróbát élted volna túl nehezebben?
  • Ha választhatnál, hogy valaki feltámadjon és valaki meghaljon helyette, kiket cserélnél meg?
  • Neked az Útvesztőben milyen tárgy hiányozna legjobban?
  • Mennyire tartod valószínűnek, hogy a disztópiák festette kép be fog következni az elkövetkezendő 100 évben?
  • Szerinted a VESZETT jó? 



Feltételek:

  • Megköszönöd annak, akitől a "díjat" kaptad, hiszen ennyi mindenkinek jár, az alapműveltség része.
  • Elolvasod annak a blogját, akitől kaptad.
  • Ha tetszik, hagyj nyomot magad után, hiszen ennyit megérdemel főleg, ha a tetszésedet is elnyerte! Ha nem, akkor ezt kihagyhatod.
  • Írj három dolgot, ami tetszett a történetben, vagy az íróban.
  • Írj két dolgot, amin viszont még javíthatna! Ennél a lépésnél figyelj, hogy ne legyen bántó, és a tanácsaid építő jellegűek legyenek!
  • Írj egy kis ajánlót, hogy mit gondolsz összességében kinek ajánlod, stb.
  • Küldd tovább embereknek de figyelj, hogy legyenek köztük olyanok, akik szerinted jól írnak, de nem kapnak elég figyelmet! Küldheted híresebb blogoknak is, így többen megtudhatják, hogy van ez a mozgalom, és persze az ő történeteiket sem ismeri mindenki, egy kis plusz mindenkinek jár! Csak kérlek figyeljetek arra, hogy annak már ne küldjétek, aki 40-szer megkapta!

A díjat köszönjük Riri Lordnak,
aki a Catching Sunshine blog írója!

3 dolog, ami tetszett a történetben:
  • Imádtam/imádom Shiny karakterét, hiszen egy igazi, tűzről pattant főszereplő, akivel még annak ellenére is könnyen azonosultam, hogy a fejezetek többségében pajzán, ráadásul már nem egy kegyetlen (vagy kevésbé brutális) gyilkosság van a számláján.
  • Nagyon tetszik a világ, és az egész lélektársi dolog (bár ez nem Riri érdeme, hiszen egy fanfictionról van szó) - és az, hogy ezúttal a két szerelmes az érem két különböző oldalán foglal helyet. Sötét és világos, jó és rossz, kimért és szeszélyes... lehet nem szeretni?!
  • A mellékszereplők mind nagyszerűen kidolgozott, önmagában is teljes karakterek. Ez mindenképpen egy pozitívum.
2 dolog, amin még javíthatna:
  • A fejezetek nagyon-nagyon hosszúak, ami önmagában nem is baj, de ez egy blog, nem pedig egy könyv. Olvasóként néha már a hajamat tépem, hogy fél óra elteltével még mindig a laptopom előtt ülök és Shiny történetét olvasom, holott szó szerint odavagyok az egészért (a könyveket szeretem különböző, kicsavart helyzetekben olvasni, de ezt sajnos a blogoddal kapcsolatban nem tehetem meg).
  • -
Ajánló:

Szeretsz elrugaszkodni a valóságtól, ezzel belecsöppenve egy teljesen új, rejtelmekkel - és ami még fontosabb: mágiával - teli világba? Szereted, amikor a főhősnő megáll a saját lábán, és nincs szüksége babusgatásra? Amikor az akció dús jelenetekkel párhuzamosan pattognak a vággyal túlfűtött szikrák? Akkor ez a te történeted! Egy macska-egér játék, ami egyetlen céllal indult: Catching Sunshine! 
(szójáték; magyar fordításban: "Kapd el Napsugárt!", de itt a lány nevét jelenti)

A díjat köszönjük Brynn Hastingsnek,
aki a Segítek, akár akarod, akár nem blog írója!

3 dolog, ami tetszett a történetben:
  • Egyáltalán nem volt mindennapi a történet, sem a főhősnő jelleme. Jelentősen eltér a szende szűzlányka karakterektől, akikről manapság annyit olvashatunk, így ez üdítő változatosság azok számára, akik nem vetik meg a mást.
  • Még ha kicsit gyorsak is voltak az események, a fordulatokat reálisnak találtam, ahogy a szereplők döntéseinek, viselkedésének nagy részét is. Logikus a főhősnő trauma miatti rettegése, az érzelmi kapcsolatokról való véleménye, illetve az is, hogy Luke miért akar neki segíteni. A Norine-os dolog titokzatossága pedig különösképpen tetszett.
  • A humor. Na, az nagyágyú ebben a történetben. Sokszor megmosolyogtatott. Főleg Calum és Ashton tolták nagy üzemben a poénokat, de Luke szégyenlőssége(?) illetve a bárban dolgozó lányok összekapásai is jók voltak. Ahogyan az is, hogy sosem lehetett tudni, mi lesz a vége Luke és Brynn párbeszédeinek, igazi kiszámíthatatlan páros voltak, de csak a jó értelemben.
2 dolog, amin még javíthatna:

  • Tudom, hogy ezen már nem tudsz javítani, hiszen lényegében ez indította be az egész történetet, de számomra a kezdés volt az egész történet eddigi legirreálisabb pontja. Nem azért mert a srácok sztriptízbárba mennek - bár jó lett volna, ha tudom, mikor, miért szoktak rá, mindig ide szoktak-e menni, akkor Luke miért nem látta azelőtt soha a lányt vagy Ash miért nem tévesztette össze sose Norine-nal stb. -, hanem Luke viselkedése miatt. Az, amit az este után művel, hogy próbálja megérteni a lányt, próbál neki segíteni, az stimmel, de hogy csak így összefeküdjön egy lánnyal az meredek. Kellett volna valami magyarázat, hogy miért érdekelte hirtelen a lányt, mégis mit várt tőle, amikor utánament, ha színjózan volt, nem kellett-e volna leállítania, szexuálisan kielégületlen volt vagy csak szimplán frusztrált vagy mi? Mert ha nem mindig ilyen, akkor kell valami magyarázatlan lennie, hogy miért fordult ki magából, ez hiányoltam. = jó tanács későbbiekre ;)
  • Tetszik, ahogyan a leírásokat kezeled, ahogyan beleszövöd a szereplők gondolatait, de olyan, mintha nálad a leírás és a párbeszéd két olyan eleme lenne a történetnek, ami nem függ össze. Úgy érzem, a fejezeteid tömbökből állnak: egy kis leírás, egy kis párbeszéd. Ne félj a több leírást tenni a párbeszédet közé, az csak jobban árnyalja a jelenetet! A központozással nem figyeltem meg gondokat, de az idegen szavak ragozásának nézz utána. Aminek csak egy mássalhangzó a vége és nem néma hang, akkor oda nem kell kötőjel. Pl. Nirvánás, Ashtont, Brynnt. Viszont mivel a Luke végén nem ejted az e-t, ezért az tényleg kötőjeles. De kötőjel kell akkor is, ha két magánhangzóra végződik egy szó. A Brynn-nek viszont kötőjeles (a legújabb szabályok szerint, mint a Bernadett-tel), fura a magyar nyelv tudom, és kb. évente változtatnak, de a szabály az szabály :D
Ajánló:

Unod már az unalmas 5 Seconds Of Summer blogokat? Valami újra, izgalmasra, másra vágysz? Akkor ezt megtalálod Brynn Hastings blogján! Kövesd nyomott egy sebzett lelkű, fiatal rúdtáncos lány életét, amint összegabalyodik a banda szőke hercegével egy este erejéig, aztán onnantól kezdve állandóan egymásba botlanak! Lesz itt minden: intrika, humor és váratlan fordulatok! Ha érdekel, Luke-nak végül sikerül-e segíteni a lányon, vesd bele magad az olvasásba!

Akinek a díjat továbbküldjük:
Leia és Sophie T. & XavierWalters


kampány az olvasókért

 
"El mondom az alap felállást: A sima díjaknál 10 dolgot kell írnod magadról - de mi lenne, ha 10 dolgot írnál a blogodról? A 10 válaszod a normál díjaknál a díjat ajándékozó random kérdéseire vonatkozik, de mi van akkor, ha ezek a kérdések az illető blogjának a tartalmával kapcsolatosak? És ebből következik, hogy a te saját 10 kérdésed is a saját blogodra kell, hogy vonatkozzon. Így, ha meg akarja az illető válaszolni a kérdéseidet kénytelen lesz beleolvasni a blogodba, nemde? Most kérdezhetnénk, hogy oké, de ez a másik félnek miért éri meg? Azért, mert utána ő tehet fel kérdéseket, és akiknek felteszi, azoknak bele kell, hogy olvassanak a blogjába, ami neki jó, hisz új olvasókra tehet szert. Ha tegyük fel te 10 embernek küldöd tovább a díjat, és mind a 10-nek tetszik a blogod, akkor jó eséllyel lehet 10 új olvasód is. 

Mit érnek a cserék? Bár én ezekkel a csere dolgokkal ki vagyok békülve, tényleg, de úgy őszintén, lett neked valaha több olvasód attól, hogy egy blog kitette a linkedet? Nem hinném, és akivel csinálod a cserét, az se valószínű, hogy beleolvas a blogodba. 

Miért jó az én felállásom? Azért, mert így tényleg megismerhetjük a másik blogját, és a mienket is megismerik mások. Fogadok csomó olyan volt veled, hogy kaptál egy díjat, és bár "kitöltötted" (ha lehet így nevezni), de nem néztél bele annak a blogjába, akitől kaptad, pedig lehet, a kedvenc blogod lett volna. A másik történet, hogy van egy úgymond kisebb "diszkrimináció" a "csúnya" blogokat illetően. Sokak nem szívesen olvasnak bele egy olyan blogba, aminek nem szép a design-ja, még akkor se, ha tudjuk, utóbbi nem feltétlen tükrözi a tartalmat. Csak bele kell gondolni, ezzel úgymond csak is jól járna mindenki, mert egyszerre ismerhetjük meg a másik blogját, és egyszerre ismerhetik meg a mi blogunkat is!"

Szabályok:

1.) Köszönd meg a díjat, és tedd ki, hogy kitől kaptad!
2.) Olvasd el annak a blogját, akitől a díjat kaptad!
3.) Írj 12 dolgot az illető blogjáról!
4.) Írj 12 dolgot a saját blogodról!
5.) Válaszolj a 12 kérdésre!
6.) Tegyél fel 12 kérdést a saját blogoddal kapcsolatban!
7.) Kommentelj annak a blogján egy fejezethez, akitől kaptad, hiszen mindenkinek a visszajelzés! (Ez lehet kritika, véleményezés, a lényeg, hogy építő jellegű legyen.)
8.) Cseréljetek linket!
9.) Küldd tovább 12 embernek a díjat!

szerecsendio véleménye a blogról
Köszönjük a díjat Agatha Hestya!

12 dolog Agatha blogjáról:
  1. Bár a díj előtt még sosem találkoztam a blogjával, amint megláttam, feliratkoztam rá.
  2. A blogot leginkább egy online magazinhoz tudnám hasonlítani, ugyanis sokkal többet nyújt az olvasók számára, mint a megszokott kritika oldalak.
  3. Persze a drága szerkesztő kritikákat is vállal, de a blogokon kívül sorozatokat is értékel.
  4. Találtam a blogon egy hasznos bejegyzést arról, hogyan lehet pontokat szerezni a továbbtanulásnál, amit minden kevésbé jártas végzősnek csak ajánlani tudok.
  5. Úgy olvastam, hogy Agatha szívesen adna tanácsokat is az olvasóinak, ha azok különböző kérdésekkel fordulnának hozzá.
  6. A blog kinézete letisztult, mégis nagyszerű... minden könnyedén megtalálható rajta, vagyis roppant átlátható. Pont mint egy online magazin.
  7. A könyvajánlók kiadók szerint vannak csoportosítva.
  8. Mindezek mellett különböző zenekarokat is megismertet a begyezéseiben a kíváncsibb, zeneileg nyitott érdeklődőkkel.
  9. A blogon A végzetem menüpontra kattintva elérhetővé válik Agatha egy másik, történetes blogja is.
  10. Bár eddig ilyet csak vloggerek esetében láttam, találtam TAG bejegyzéseket is, amiben különféle kihívásokat teljesít, mint például: A 15 legfurább kérdés tag.
  11. Az oldal novellaversenyt is rendez.
  12. Ahogy Facebook csoporttal is rendelkezik.

Válaszok Agatha kérdéseire:
  1. Nem, sajnos korábban még sohasem találkoztam a blogoddal.
  2. Nemmel válaszoltam, azt viszont elárulom, bár szerintem egyértelmű, hogy a díjnak hála találtam rá.
  3. Hmm, ez nehéz, mégis,ha muszáj lenne egyetlen egyet választani, akkor határozottan a Sorozatokat választanám, ugyanis az utóbbi hónapokban egészen sorozatfüggő lettem. Mindig is érdekelt mások véleménye a kedvenceimről.
  4. Szívesen olvasnék több DIY bejegyzést, mert az ezekből szerzett ismereteimet a mindennapokban, vagy mondjuk egy ajándékkészítés alkalmával könnyen kamatoztathatnám.
  5. 10 idegesítő dolog a filmekben.
  6. Nekem nagyon-nagyon tetszik a design, szerintem maximum a színeiben változtathatnál, esetleg valamiféle fejlécet készíthetnél, hogy feldobja a sok szöveget, de ha pontosan így maradna, akkor sem tudnék vagy szeretnék belekötni. Egyszerű, nagyszerű, átlátható. Imádom!
  7. Esetleg talpas betűtípusra váltanám a jelenlegi talpatlant, de csupán ennyi jutott eszembe az előbb említett fejlécen kívül.
  8. Az alapötlet tetszik, így el is mentettem a linket a könyvjelzőmön, ami nálam annyit jelent,hogy el fogom olvasni, és ha elérek odáig, akkor kommentelni fogok, leírva minden észrevételem és következtetésem. Tudom,hogy csupán két fejezet és egy prológus került fel eddig, de ez a végzős évem, így nincs időm új blogokba kezdeni, de amint itt a szünet ígérem nem hagylak vélemény nélkül.
  9. Igen, az ilyesfajta dolgokat mindig szívesen olvasom. Hmm, hogy kivel olvasnék interjút? A legtöbb kedvencem (blogger) már visszavonult, de talán Riri Norddal olvasnék ilyesmit.
  10. Valami kreatív, ami magába foglal mindent, amit csinálsz. Ám hiába töröm a fejem, sehogy sem találom a megfelelőt. Talán mert nem én szerkesztem, és így azért mégiscsak nehéz.
  11. Az If I stay, mert bár tetszett a könyv, nekem személy szerint nem jött be a film, és ezzel egészen egyedül maradtam a barátaim között, te viszont kimerted mondani mindazt, amire én is gondoltam. Voltak elvárásaim, és nem mindig sikerült megugraniuk a színészeknek.
  12. Három dolgot is hasonlóan csinálok, mint ahogy azt írtad: kitűzöm a célokat és használom a füzeteimet, a noteszeket, ráadásul mondhatni felnőtt fejjel már rájöttem, hogy igazából magamnak tanulok.


FantasyGirl véleménye a Hangjegyekből szőtt álmok blogról
Köszönjük a díjat Leah Hope Eastbrook!

12 dolog Leah blogjáról:
  1. Ez már a sokadik blog, amit tőle van szerencsém megnézni, olvasni.
  2. Viszont emlékeim szerint ez az első, kifejezetten személyes, melybe belebotlottam.
  3. A címe passzol a bloghoz és a bloggerina személyiségéhez is. Ráadásul figyelemfelkeltő.
  4. A dizájnja nagyon megfogott. Igazi, télies hangulata van, a képek és a színek passzolnak.
  5. Ráadásul saját munka a kódolás, amiért minden elismerésem.
  6. A címkékkel megkönnyíti az oda tévedt dolgát.
  7. Ugyan még nem sok mindent tett fel, de ami fent van, azon máris látszik, hogy Leah-nak mennyire fontos a minőség.
  8. A tagjeit nagy élvezettel olvastam, főleg a Harry Pottereset.
  9. Miközben ezeket olvastam, nagyon közvetlennek éreztem Leah-t, ami egy ilyen blognál szerintem az egyik legjobb dolog.
  10. A bakancslistája nagyon érdekes, és szurkolok neki, hogy sikerüljön mindet megvalósítania!
  11. Kíváncsi vagyok, hogy mikkel fog még megörvendeztetni minket Leah.
  12. Illetve az új regénye fejleményei is érdekelnek, melyekről megígérte, hogy itt tájékoztat mindenkit!
Válaszok Leah kérdéseire:
  1. Ez nálam két külön dolog. Írni 9 évesen kezdtem el, azért mert ki akartam írni magamból az ötleteimet (főleg miután a Harry Potter megihletett). Blogolni pedig azért mert a legjobb barátnőm így könnyebben olvasta el az irományomat, mintha e-maileztem volna. Akkor még a blog.hu-n voltam, és rajta kívül kb. senki sem ismert.
  2. Az első blogom itt blogspoton a The Reason Got To Be Love volt (igen-igen, akkortájt odavoltam a hosszú címekért). Egy egyszerű sulis, tini szerelmes sztori volt egy francia cserediákkal meg sok-sok drámával megspékelve.
  3. Nem a téma számít, hanem hogy megfogjon és írni akarjam: legyen az krimi, romantikus, disztópia vagy fantasy, a lényeg, hogy ne csak pillanatnyi fellángolás legyen.
  4. Mindkettőt kipróbáltam már. Ha a folytatásokat nem számoljuk akkor is hat történetet írtam magyar szereplőkkel (ebből csak párat blogon) és bevallom, szerintem ez a hat kimerítette azt, amit Magyarországból ki tudtam hozni, ezért inkább az izgalmasabb külföld felé vágyódom, és ott is meguntam már a sablon helyeket (talán ez látszott is a blogaimon).
  5. Ha magyar szereplőkkel Magyarországon írsz sztorit, legyen a cím is magyar. Ha nem, akkor szabad a pálya, de ne azért válasszon valaki külföldi címet, mert menő, hanem mert jobban átadja a hatást, amit szeretne vagy kifejezőbb mint a magyar szó.
  6. Igazságtalan lenne kedvenced választani.
  7. Előveszem a vázlatot, megnézem miről szól a fejezet, végigveszem a gócpontokat, végiggondolom a cselekményt, leülök és megírom. Persze nem együltömben, és van hogy kell inspiráció vagy éppen anyaggyűjtés, de ilyen egyszerűen néz ki.
  8. Nem tudom elképzelni magam, hogy folyamatosan egy ilyet követnék, de mivel a blogok eredetileg önkifejezésre adnak lehetőséget, ezért szerintem jó dolog, hogy mások így találják meg a lehetőséget erre és mernek is vele élni.
  9. Szinte mindenki. Sosem titkoltam ezt, és bár a szüleim nem akarják, hogy író legyek, amíg csak hobbi támogatnak.
  10. Bármi. Ez pillanatfüggő. Egy kép, egy illat, egy emlék, egy szó vagy beszélgetés, egy város, egy mozzanat, egy zene, egy film, egy ember. Az inspiráció mindenütt ott rejtőzik.
  11. Lehet, hogy egy pillanatig elégedett vagyok, de utólag sosem. Viszont megtanultam, hogy ez nem rossz dolog, így mindig lököm magam előre, hogy fejlődjek.
  12. Az írás varázslat. Pont.
A POINTLESS-hez tartozó tények és kérdések
Amint Mia Kso-nak és Faithe C.-nek szeretnénk tovább küldeni.


12 dolog a mi blogunkkal kapcsolatban:
FantasyGirl: 
  1. Ez az első történet, ami könyvön alapuló fanfictionöm.
  2. Ez az első disztópiám.
  3. Ez a második történetem, amit valakivel írtam.
  4. Az első történetem, amiben végig E/1 fiú szemszögben írtam.
  5. Nagyon élveztem, mert hatalmas kihívás volt.
  6. Kíváncsi lennék, mit gondolna róla James Dashner.
szerecsendio:
  1. Ha jól emlékszem tavaly előtt decemberben kezdtünk neki az első fejezet írásának.
  2. Ez az a történet, ami igazán nagy kihívások elé állított, Mary ugyanis borzasztóan eszes lány, ráadásul igazán talpra esett és bátor, így volt, hogy több napig törtem a fejem egy-egy fejtörőn, amit persze ő perceken belül átlátott és megoldott, esetleg elmagyarázott a többieknek (például a Sirató-méreggel kapcsolatban).
  3. A kezdetektől fogva éreztem egy bizonyos kötődést Jorge és Mary között, talán mert a fiú ugyanolyan hirtelen, mint a lány... épp ezért volt, hogy nehezemre esett visszafogni a saját érzéseimet, és a helyes irányba terelgetni Maryt.
  4. A szerelem definíciója a történet utolsó soraiban Platontól származik, és még az irodalom tanáromtól hallottam, amikor József Attila verset elemeztünk vele.
  5. Ez az a történet számomra, amit szívesen lefordítanék angolra, hogy a trilógia írója is elolvashassa.
  6. Más részről épp azért, mert ennyire szeretem, direkt hagytam üres foltokat Mary utolsó szemszögében (amelyek nélkül azért még kerek egésznek hat a fanfiction), hogy ha egyszer kedvünk lenne továbbgondolni a történetet, legyen mire építkeznünk... 
12 kérdés a mi blogunkkal kapcsolatban:
FantasyGirl: 
  1. Olvastad az Útvesztő-trilógiát?
  2. Mi volt az első gondolatod a blog fülszövegének elolvasása után?
  3. Melyik PART dizájnja tetszett a legjobban?
  4. Melyik szereplőt választanád legjobb barátodnak?
  5. Szerinted az Útvesztő vagy a Perzseltföld próbát élted volna túl nagyobb eséllyel?
  6. Elégedett vagy a történetünk befejezésével?
szerecsendio:
  1. Melyik volt az a pont, amikor Mary helyében már kétszer is meggondoltad volna, hogy megmentsd Newtot?
  2. Ki volt számodra a legellenszenvesebb karakter Patkányképű mellett? Miért?
  3. Melyik volt a kedvenc jeleneted az egész történetben?
  4. Ha egyetlen egy valakit visszahozhatnál az élők sorába, de cserébe fel kéne áldoznod egy másik karaktert, kiket cserélnél ki?
  5. Volt, hogy sikerült igazán megdöbbentenünk? Melyik jelenetnél?
  6. Ha nem használtunk volna képeket, hogyan képzelted volna el Maryt? Melyik színésznővel/énekessel/hírességgel azonosítottad volna?