20
CHAPTER
BETWEEN THE PAST AND THE FUTURE
- MARY -
  Az izzadságcseppek kövér csíkokat hagyva gördültek le a halántékom mentén, miközben vontatott tempóban, kényszeredetten mozgattam a lábaimat, pontosan úgy, ahogy azt az elmúlt órákban is tettem. A távolban néha-néha már feltűnt egy-egy romos épület, kidőlt falak és egymáson fekvő támpillérek délibábjai, ám bármennyire is szerettem volna, sosem értük el a csalóka képeket, szüntelen eltűntek, még mielőtt megérinthettük volna őket.
 Óvatosan megdörzsöltem a szemeimet, gondosan ügyelve rá, hogy még véletlenül se mozdítsam el a fejem köré csavart kendő légáteresztő anyagát, majd az övemre erősített kulacs után kapva, belehörpintettem a vízzel töltött palackba. A hűsítő folyadék megcsiklandozta a torkomat, így valahányszor újat kortyoltam az éltető nedűből, elhagyta azt egy jóleső sóhaj. Azon sem csodálkoztam volna, ha valaki elszörnyedt volna a félreérthető, hörgő hang hallatán.
 Még mindig tisztán emlékeztem a napra, amikor a Tisztáson eltöltött hetek alatt először, eleredt az eső. A Gyűlés eredményének köszönhetően a Konyhán dolgoztam, így napközben volt pár üres órám, amikor megnyugvás után kutatva, kiülhetem a Torony tetejére elmélkedni, bár rendszerint inkább csak a többieket néztem. Olyan kicsinek tűntek a hatalmas falakhoz képest, hogy hirtelenjében már az aktuális problémáimat – Gally folyamatos szurkálódását és Newt logikátlan cselekedeteit – sem találtam olyan óriásinak.
 Hirtelen megbotlottam egy nagyobb homokbuckában, így elvesztettem az egyensúlyom, s vele együtt az emlékképet is, ám még épp idejében kapcsoltam ahhoz, hogy ne essek pofára, és csupán pár értékes vízcsepp, amit azonnal magába kebelezett a sivatag, tűnt el örökre és visszavonhatatlanul.
- Egyre melegebb van, ez már egyenesen elviselhetetlen! – Teresa sóhajtva adta a tudtomra, hogy hozzám hasonlóan ő sem díjazta különösebben az időjárás ilyesfajta szélsőségét, ám egy esetlen hümmögés nem sok, annyira sem tellett tőlem feleletképpen. Hiába ittam már meg a személyes vízkészletem felét, a szám továbbra is túl száraz maradt ahhoz, hogy sokat beszéljek, nem akartam egy szimpla “Igazad van!” miatt megerőltetni a hangszálaimat.
- Ühüm... – kíváncsi lettem volna, vajon Thomasék hogyan viselték a hőséget, hogy vajon Minho vagy Jack panaszkodott-e többet, hogy egyáltalán életben voltak-e még. Szerettem volna hinni benne, hogy mind jól voltak, de közülünk is többen leszakadoztak már, kizártnak tartottam, hogy a fiúk csoportjában ne lettek volna gyenge láncszemek. Vagy Newt addig nyaggatta a feladni kész tisztársakat, amíg talpra nem álltak? Ez határozottan rá vallott volna. Talán nekem is kitartóbbnak kellett volna lennem... hirtelen elszégyelltem magam, amiért megelőzve a lassabbakat, a sor elejére kerültem.
- Min gondolkozol? – pontosan abban a pillanatban, hogy elhatározásra jutottam és lecövekeltem, ezzel bevárva a legutolsó bököttet is, Teresa megállt és szembe fordult velem. Hatalmas, kék szemei kérdően meredtek rám.
- Tessék? – kérdeztem vissza értetlenül, ugyanis a nagy meleg határozottan káros hatással volt a felfogóképességemre, meg úgy általában véve minden érzékemre.
- Olyan, mintha ahhoz a vacadékhoz beszélnék ott hátul, egyáltalán nem figyelsz – panaszkodott a jobb karjával a sereghajtó Emily felé intve, aki erre felhúzta az orrát és a térdeire támaszkodva, már csak azért is megállt kipihenni az út fáradalmait. A fekete hajú lány lihegve, kapkodón szedte a levegőt, a teste többször is meghajlott, miközben az oxigén a száján keresztül eljutott a tüdejéig.
 Kissé türelmetlenül, az ujját tördelő Teresával az oldalamon, tőlem idegen nyugalommal vártam, hogy az alig tizenhárom éves lány rendszerezze a légzését és összeszedje a tartalékait.
- Sajnálom, csak tudod épp... – szabadkoztam az engem méregető vacadékra vezetve a tekintetem. El akartam neki magyarázni, mennyire hiányoztak a többiek, habár tisztában voltam vele, hogy ezzel ő is hasonlóan lehetett. Szerettem volna elmondani neki, mennyire zavartak az új emberek és a kialakult helyzet, amibe a VESZETT emberei kényszerítettek minket. Hogy nem tudtam, Thomas emlékezett-e rám, hogy Newt akkor most hogyan érzett irántam, vagy mi lesz velünk, miután megkaptuk az ellenszert, feltéve, hogy létezett egyáltalán... annyi minden kavargott az elmémben, hogy őszintén meglepett, amiért még nem adta meg magát a kórnak, ami elsorvaszthatta volna az agyamat.
- Tomra gondoltál – fejezte be helyettem, amikor túl kellemetlen lett a csönd, ami ránk telepedett.
 Időközben a kis plotty, aki a termetét figyelmen kívül hagyva akár Chuck női megfelelője is lehetett volna, megemberelte magát és beért minket, így mi is folytattuk a kelletlen sétát. A végtagjaim bizseregtek, ahogy újra mozgásra kényszerítettem őket, úgy tűnt ez is olyan volt, akár az Útvesztőben. Amíg futottál, addig nem jelentkeztek az izomláz tünetei, csupán másnap, amikor már rápihentél a nehézségekre.
- Valami olyasmi. Szerinted emlékszik rá... – hogy testvérek vagyunk? Hogy egy az édesanyánk és az édesapánk? Azonban túlzottan fájdalmas lett volna kimondani ezeket a családdal kapcsolatos fogalmakat úgy, hogy tudtam, már sohasem láthattam a szüleimet, ezért nem is ejtettem ki őket az ajkaimon. Helyette szorosan egymáshoz préseltem őket, amíg már nem látszott belőlük más, csupán egy vékony, halványrózsaszín vonal, s csupán akkor folytattam a beszédet, amikor az addig ökölbe szorított tenyereim végleg ellazultak. - Rám?
 Teresa megrántotta a vállait.
- Fogalmam sincs. Nem volt elég időnk beszélgetni, miután megszúrta magát. A kijutás valahogy fontosabbnak tűnt – elhúztam a szám, majd ismételten megigazítottam a kendőt, ami a beszéd miatt elcsúszott a helyéről. Nem tudtam, szívem szerint mit is vártam ettől a beszélgetéstől, hogy miért voltam csalódott, amikor egész idő alatt tisztában voltam vele, hogy hozzám hasonlóan a mellettem ballagó lánynak sem voltak emlékei, még annyi sem, mint nekem, aki már egy egész hónapot eltöltött az Útvesztőben. Ám nem adtam fel, tovább folytattam, ha másért nem is, hát azért, mert szükségem volt rá. Hangosan is ki kellett mondanom, végigvezetni a gondolatmeneteimet, hátha ezúttal találok valami összefüggést.
- Valami akkor is megváltozott, láttam az arcán... másképp nézett rám – suttogtam, hogy a többiek még véletlenül se hallják, miről és kiről társalogtunk. Nem vetett volna ránk túl jó fényt, ha rajtakaptak volna minket, ahogy a célpontról beszélgettünk. Még mindig olyan szürreálisnak hatott, hogy a gyógyulásért cserébe meg kellett ölnünk Thomast. Hiába törtem a fejem, képtelen voltam rájönni, a fiú halála hogyan segíthetett volna az Alkotóknak kiirtani a Kitörést. Ráadásul Thomas, akárcsak mi, nekik dolgozott... mit tett, amiért ezt érdemelte? Vajon nekünk is hasonló sorsot szántak, csak még nem avattak be a részletekbe?
- Ne nézz plottynak, de szerintem velem kapcsolatban is megváltoztak az érzései... – magyarázta Teresa lehajtott fejjel. A kijelentésére ösztönösen oldalra kaptam a fejem, így láttam a vonásaiban megbújó szemérmességet, amit egészen ideáig azt hittem, hírből sem ismert. A szemei alatt azonban tagadhatatlanul kipirult a bőr.
- Voltak érzései? – kérdeztem hangosan horkantva. A tiszteletlenségem nem volt szándékos, igazából fel sem tűnt addig, amíg a lány lábai gyökeret nem eresztettek. Ha tekintettel ölni lehetett volna, már rég alulról szagoltam volna az ibolyát. - Jaj, sajnálom! Nem úgy értettem, én csak... – egyszerűen nem találtam a megfelelő szavakat, és borzalmasan hálás voltam az Alkotóknak, amiért nem adtak nekünk fegyvereket, így Sonyán és Harrieten kívül szinte senkinek sem voltak kései. - Nem igazán vettem észre, hogy bármi is lenne.
 Teresa ökölbe szorította a tenyereit, a karjai megremegtek, ahogy megpróbálta visszatartani a dühöt, ami szépen lassan felemésztette belülről. Tényleg fontos volt számára Thomas, tényleg lennie kellett valaminek, már egy másodpercig sem kételkedtem, a hitetlenkedésem egyedül a vakságomnak szólt.
- Azért, mert te folyton a szösziddel foglalkoztál, és azzal, hogy bajba keverd magad, amiből aztán kihúzhat, csak, hogy tudd: a többiek számára még nem állt meg az élet – morogta, és mintha csak akkor tudatosult volna benne, mennyire ráfeszült a témára, azon nyomban ellazította a testét, habár nem erőltette meg magát túlzottan, hiszen nem mosolygott rám. Ettől kissé kényelmetlenül éreztem magam, de sosem voltam nyafogós, ezen sem akadtam fenn. Alkalmazkodtam.
- Oké, akkor mesélj! – válaszoltam csacsogó hangnemben, mintha semmi sem történt volna, mintha egy röpke pillanatra sem futott volna át az agyamon, hogy az előbbi kínos szituáció is épp olyan megrendezett volt, mint az egész Útvesztő-teszt, és a későbbiekben talán pont ezért válik majd Teresa árulóvá.
 Eleinte mind a ketten némaságba burkolózva sétáltunk egymás mellett, én nem kérdeztem, ő nem válaszolt és ez így volt jól, hála ennek ismételten végigvezethettem egy-egy elméletem, ezúttal nem a jövővel, hanem a múlttal kapcsolatban. Addig ugyanis, amíg nem találtuk meg a fiúkat, kár volt Thomas meggyilkolásán merengeni, ahogy a gyógymód létezése is mellékesnek bizonyult mindaddig, amíg el nem értünk a menedékhelyre. Nem mintha bármit is adnának nekünk, ha beválik a tervem, és figyelmeztetem a többieket a veszélyre, futott át az agyamon.
- Amikor felébredtem a Kóroncoknál, és először meglátogatott, úgy éreztem, csak benne bízhatok, mintha az elmém még ködösen emlékezett volna rá. Arra, hogy egykoron az életem részét képezte – kezdett bele. Teresa hangja a szája elé kötött szövetnek köszönhetően kissé eltorzult ahelyett, hogy fátyolossá vált volna az emlékkép hatására, ahogy az már velem is számtalanszor előfordult. A lány, hogy időt nyerjen magának, gyorsan lecsavarta a kulacsa tetejét és nagy kortyokban, gyorsan nyelt, pillanatokon belül elpusztítva saját készletének egyharmadát. Talán az idegesség hozta ki belőle, talán szimplán csak úgy gondolta, valaki biztosan megszánja, vagy hamarosan elérünk egy épen maradt városba... mindenesetre nagyon felelőtlen lépésnek gondoltam, amit tett.
- Azt is mondtad, hogy a VESZETT jó, most mégis itt vagyunk, a semmi közepén, hála nekik – replikáztam felvágott nyelvvel, anélkül, hogy belegondoltam volna, miről zagyváltam. Konkrétan kijelentettem, hogy Teresa ilyen értelemben megbízhatatlan volt.
 Ahogy a nap folyamán már oly sokszor, ismételten ökölbe szorítottam a tenyereimet, de ezúttal a körmeim belevájtak a bőrömbe, ezzel tompa fájdalmat okozva. Tisztán éreztem, hogyan pulzált a vér az ereimben, hogy az a szívem ütemére lüktetett, s amikor véget vetettem mindennek, egészen megkönnyebbültem. Mintha tudatosult volna bennem, hogy egyszer, mint ahogy ennek is, minden szörnyűségnek vége szakad.
- Még élük, hála nekik – felelte erélyesen, mialatt a karjait perec módjára összefűzte, amitől csak még határozottabb lett a megjelenése. Ilyenkor mindig úgy gondoltam, hogy rangidősség ide vagy oda, kettőnk közül én voltam a Zöldfül, aki meghunyászkodni kényszerült az őt kedvére utasítgató vezér hatalma előtt, ám a körülményeknek hála nem engedhettem meg magamnak az ilyesfajta viselkedést. Mert bár lehet, hogy tényleg létezett az a különleges, múltbéli kötelék Teresa és Thomas között, a lányra nézve továbbra sem tudtam száz százalékosan megbízni benne. Pedig sosem ártott nekem, és a Tisztáson eltöltött napjai alatt sem csinált semmi megvetendőt, ha nem vettük számításba, hogy állítása szerint ő szabadította ránk a Végzetet.
- Tessék?
 Nem értettem egyet a hollóhajú amazon kijelentésével, én ugyanis nem éreztem egy csöppnyi hálát sem, ha az Alkotókra gondoltam, ellenben megvetést annál inkább. Annyi veszteség ért már minket miattuk, olyan mértékű gyász és megrázkódtatás, hogy azt ott és akkor lehetetlennek tűnt szavakba önteni. Miattuk nem lehettünk azok a gyerekek, akiknek lennünk kellett volna. Ahogy lenéztem a sebhelyes tenyereimre, és végigsimítottam a piszkos arcomon, amit az ébredésem óta először a szabadulásunk estéjén láthattam teljes valójában, a víztükör szépítése és torzítása nélkül, ismételten tudatosul bennem, hogy alig lehettem több tizenhatnál vagy tizenhétnél. Mégis, ahogy a lábaimat magam után vonszoltam, úgy éreztem, már réges-régen elmúltam hetven, leéltem az életem felét. Ez utóbbi talán nem is állt olyan messze a valóságtól.
- Ők adták a kaját, és ők adják majd az ellenszert is – szó nélkül akartam hagyni, Istenemre esküszöm, én tényleg megpróbáltam, de az érzelmeim ismételten felülkerekedtek rajtam. Egyszerűen nem gondolhatta komolyan!
- Ők választottak el a többiektől, ők ölték meg Chuckot, ők készítették a Siratókat – kiabáltam, megfeledkezve önmagamról. Ahogy fokozatosan egyre tovább és tovább jutottam a felsorolásban, a hangom úgy lett egyre haloványabb. A torkom, akár a pergamen, teljesen kiszáradt, mégsem vettem elő a kulacsom, mert többé már nem hittem a délibáboknak. A fel-feltűnő épületek nem léteztek, az emberek, akiket olykor felfedeztem a távolban, ott sem voltak; csak mi és a homok, semmi más.
- Az Útvesztő a mi hibánk, mi tettük – válaszolta hasonló stílusban, igencsak hangosan. Ahogy a karjaim után kapva megragadta a felsőmet, ezzel lerántva rólam az égető napsugarak ellen védő anyagot, megtorpantam. A meleg még mindig égetett, pedig a Nap állásából következtetve jócskán elhagytuk a déli tizenkét órát.
- Csöndesebben, ők nem tudják! – sziszegtem, miközben sebtében visszacsomóztam a textíliát a megfelelő helyeken, közvetlenül a hónaljamnál és a bal vállam tetején. Amikor legközelebb felnéztem már egy kisebb tömeg gyűlt körénk. Mindenki a kialakult veszekedést figyelte, és lélegzetvisszafojtva várta az esetleges összecsapást; az szerencsére mégsem következett be. Nem mintha olyan erősnek tartottam volna Teresát, vagy olyan gyengének önmagam, csupán örültem, hogy még csak lehetőségünk sem nyílt összemérni az erőinket.
 Szúrós szemmel néztem az engem bámuló, s a méregtől enyhén lihegő lányt. Egyikünk sem akart behódolni a másiknak azzal, hogy elkapja a tekintetét. Épp ezért még akkor sem fordultunk oldalra, amikor közvetlenül mellettünk kivált a tömegből a B csoport vezetője.
- Mit nem tudunk? – kérdezte emelt hangon, kellőképp gúnyosan.
 Éreztem, ahogy a halántékom mentén legördült egy kövér izzadságcsepp, amit két újabb, majd három másik követett. Ezúttal nem emeltem fel a kezeimet, nem töröltem meg az arcom, hagytam, hogy a nedvesség tiszta vonalakat húzzon a gyaloglástól mocskos bőrömön. Hirtelen olyan valótlannak tűnt az első éjszaka, amit a Tisztáson kívül töltöttünk. A csempézett zuhanyzó, a kellemesen langyos víz és az eperillatú sampon, amit a csap mellett találtam.
 Ha Az Útmutató szúrós tekintete nem lett volna elég, Sonya utálatos grimasza végleg belénk fojtották a szavakat, és ha a világos bőrű lány nem vágta volna a bordáim közé a könyökét, talán sosem találtam volna rá a hangomra.
- Hogy a fiúk valószínűleg már találtak maguknak egy helyet, ahol meghúzhatják magukat, ugyanis Minhóék nem ostobák – csak mondtam és mondtam, szinte nem is gondolkoztam, és ami a legjobb, még csak hazudnom sem kellett. - Ha ugyanazokat az utasításokat kapták, mint mi, akkor már órák óta sétálhatnak a napon.
 A B csoport nagyobb része beérte ennyivel, de azért voltak, akik ferde szemmel néztek ránk, és akadtak olyanok is, akik szánt szándékkal megnehezítették számunkra az út hátralevő részét. Az a sötét hajú, vékony lány például, aki nemrégiben még a sor végén kullogott, szánt szándékkal nekiment Teresának, aki ennek köszönhetően kiejtette a kezei közül a bennük szorongatott palackot.
 Senkivel sem beszéltem, és nem azért, mert kizártak, önszántamból döntöttem így. Az egyhangú tájat, a végeláthatatlan homokbuckákat figyeltem, és egy összezúzott hidat, ami talán ott sem volt, de ha mégis, akkor már nagyon a végét járta.
 Aztán valaki fülsüketítő ordítozásba kezdett.
- Harriet! Nézd! – Jess megrökönyödve mutatott a távolba, és csak hosszúra nyúlt másodpercekkel később vettem észre, hogy pontosan min is állapodott meg az ujja. Először azt hittem egy nagyobb domb tornyosult felénk, mint megmászhatatlan akadály, aztán amint összepréseltem a szemhéjaimat a fal süvítő széllé változott, ami egy éjsötét felhőt sodort az irányunkba.
- Lehetetlen! – sziszegte az afro hajú lány, de akkor, mintha csak a VESZETT irányította volna az időjárást, végszóra lecsapott az első villám. A cikázó fény alig tíz méterre tőlem, egy szőke hajú lány karjánál érintette meg a sivatagot. Lily hörögve rogyott a földre, a felkarján csúnya vízhólyagok keletkeztek, ahol a villám megkarcolta a bőrét.
 És, mint az később kiderült, ő még egészen jól járt azzal, amit kapott. A következő villámcsapás ugyanis megölt egy vörös hajú lányt, miközben egy óriási krátert vájt a porba.
- Futás! – kiabálták többen is, majd mint űzött vadak, fejvesztve menekültünk a végzetünk elől. Többen lökdösődve, egymáson átlépve rohantak egy, a távolban felfedezett épület felé, ami mellett idővel, amikor már elég közel kerültünk a kihalt városrészhez, több másik is kirajzolódott.
 Hálát adtam az égnek – ironikus, nemde?! -, amiért annak idején nem futamodtam meg, és kipróbáltam, milyen a Futárok élete, mert az aznap szerzett gyakorlat nélkül talán sohasem értem volna el a leszakadt üvegajtóig, amit feltépve, szabad utat engedtem a B csoport tagjainak.
  A tekintetemmel Teresát kerestem.
- Teresa! – sikítottam, hol jobbra, hol balra fordítva a fejem, ám a felszálló pornak köszönhetően ezek a mozdulatok olyan hasztalannak tűntek, mintha csukott szemmel tapogatóztam volna.
 Magam sem hittem el, de végül leküzdve a belső ösztöneimet, ismételten belevetettem magam a viharba. Visszafelé több szénné égett csonk mellett is elfutottam, a szaguk még percekkel később is facsarta az orromat, pedig ha őszinte akartam lenni, tudtam, mindezt csak beképzeltem, a hátszél miatt ugyanis aligha érezhettem bármit is.
- Segíts! – nyöszörögte egy számomra ismeretlen vacadék, akinek az arcát teljesen eltakarta a lenszínű vászon, ami a féktelen rohanás közepette, valamikor az első áldozat és a harmadik élettelen holttest megtalálása között nyomtalanul eltűnt az enyémről.
 Mindössze egyetlen másodpercig hezitáltam, majd lenyeltem a számban felgyülemlett por kreálta üszkös csomót, és kinyújtottam a kezemet. A lány tenyere belecsúszott az enyémbe, de csupán az egyik karját tudtam megragadni, a másik ugyanis olyan szinten megégett, hogy szinte koromfeketére szenesedett. Felfordult a gyomrom, és mindössze a vonásaiban megbújó könyörgés tartott vissza attól, hogy kidobjam a taccsot.
 Alig három lépést tehettünk meg, mikor a vállaimra nehezedő bökött elvesztette az eszméletét, ezzel mindkettőnket a földre rántva. Ismeretlenke segítsége nélkül alig bírtam megemelni a testsúlyát, pedig nem lehetett több ötven kilónál... mégsem hagyhattam ott, még éreztem a pulzusát. Bicegve, lépésről lépésre haladtunk, vontatott tempóban, a vihar pedig egy pillanatra sem csendesült. Többször is csupán a véletlenen múlott, hogy nem lett belőlünk élő nyárs, amiért belül elmormogtam egy köszönömöt, jóllehet fogalmam sem volt róla, kinek hálálkodtam.
- Mary! – Teresa hangja a menedékhely felől érkezett, és amikor végre megpillantottam a hozzám hasonlóan, kendő nélküli arcát, a lábaim ismételten bemondták az unalmast. Mintha megbíztak volna benne annyira, hogy tudják, erő hiányában a támaszuk lesz.  S ez szerencsére pontosan így történt, Teresa azonnal a segítségemre sietett. Levette a vállamról a súlyokat, majd bevonszolt a többiekhez.
- Ez meg mégis mi a franc volt? – kérdezte, miután letett az egyik sarokba.
  Az épület látszólag évek óta üresen állt, üveg helyett zsírpapír pihent minden egyes ablakkeretben. Eltartott egy darabig, mire a szemeim alkalmazkodtak a tompa félhomályhoz, de amikor ez megtörtént, akkor sem néztem jobban körül. Először önmagammal foglalkoztam és a sérülésekkel, melyeket az út során szereztem. A bokáim megduzzadtak, de még viszonylag egyenletesen mozogtam, a felkaromon azonban öt, egyformán mély, tűzvörös csík cikázott. Az ismeretlen lány körmei mentén apró, tűhegynyi pontokban gyülekezett a vér.
- Mindenki megvan? – Harriet aggódón számolgatta az embereit. A hangján tisztán éreztem, mennyire elégedetlen volt a végeredménnyel.
- Sajnálom, de közel sem. – Fogalmam sem volt, mennyien maradtunk, és ezt a többiek sem tudhatták biztosan, hiszen nem ez volt az egyetlen kihalt épület, a B csoport hátramaradt tagjai bármelyikben megpihenhettek. Engem sokkal jobban érdekelt, vajon a fiúk túlélték-e az égi háborút. Vajon már órákkal korábban behúzódtak egybe, a romos házak közül és átaludták az egészet, vagy hozzánk hasonlóan embereket veszítettek egy-egy kósza villámcsapás érkezésekor? Egy részem remélte: hogyha Thomasnak, Newtnak vagy akárki másnak baja esett volna, azt megéreztem volna ott benn, a szívemben... de nem éreztem mást, csupán az őrülten zakatoló dobbanásokat.
- Mi ez a hely? – kérdeztem, akárcsak a Tisztáson eltöltött első napon, vagy a menekülésünk reggelén. Ez valamiért ugyanolyan égető talánynak tűnt, mint bármelyik “Miért?”, pedig őszintén kételkedtem benne, hogy egy esetleges válasz hallatán megnyugodtam volna. Mégsem tudtam magamban tartani.
 Egy ideig senki sem válaszolt, a némaság ott volt mindenhol, kitöltötte az egész belteret. Mindössze az átellenben emelt falnál kuporgó vacadékok visszafogott sírása törte meg a csöndet. Az elnyelt könnyek szinte mindenki szemében megültek, ez alól én sem voltam kivétel, de próbáltam erősnek mutatni magam és kiszakadni a letargiából, még mielőtt a mélybe ránthatott volna. Még éltünk! Még itt voltunk egymásnak! Még megtalálhattuk a többieket! Még megszerezhettük az ellenszert!
- Azt hiszem, van egy ennél égetőbb kérdésünk is – suttogta Teresa. A tekintetét egy másodpercre sem vette le a törött üvegajtóról. Lassan, úgy, hogy a duzzadt bokáimat a lehető leginkább megkíméljem, elvánszorogtam a fekete hajú lányig, majd amikor elértem hozzá, a kezeimet az oldalam mellé ejtve, elkerekedett szemekkel figyeltem, amit már egy ideje ő is megrökönyödötten mustrált.
- Miről beszélsz? – kérdezte a szemközti falnál ücsörgő Sonya, aki erre felpattant a helyéről és jellegzetes, összefont karjaival kérdőn meredt a döbbenettől falfehér párosunkra.
 A távolban, a homokbuckák mögött, a por alkotta fátyolfüggöny takarásában eleinte csupán egy, majd rögtön öt, tíz és tizenöt ismeretlen alak sziluettje öltött testet. Bicegtek, estek-keltek, és ahogy egyre közelebb értek, fülsüketítő hörgésük egy csapat, vasrács mögé zárt éhes zombira emlékeztetett.
 Buggyantak.
 Méghozzá nem is kevesen.
- Hogyan fogunk kijutni innen?

Üdvözlet, megmaradt tisztársak!
Mit gondoltok a fejezetről? Az utóbbi hármat-négyet figyelembe véve elég eseménydús ez a Perzseltföld, nemde? Szerintetek hányan élik túl majd a Tűzpróbát, ha már egy vihar is ennyi áldozatot szed? És mit gondoltok Teresa és Mary kapcsolatáról? Vajon melyiküknek fontosabb Thomas? Képesek lesznek összefogni, hogy megmentsék? Vajon hogyan találnak rá a fiúkra?
Remélem mindenkinek jól telnek az utolsó hetek! Voltatok kint a - bármelyik - tűzijátékon?
Millio puszi Xx
szerecsendio

7 megjegyzés:

  1. Drága szerencsendió és Fantasygirl!
    Be kell valljam a történeteteket már a legelső fejezet óta töretlen lelkesedéssel olvasom hétről-hétre, de csupán csak most sikerült felbátorodnom annyira, hogy megjegyzést is fűzzék a sztorihoz, amit leginkább e két szóval tudnék jellemezni: lebilincselő és csodálatos. Egyszerűen imádom, mindent imádok benne Mary csodásan megszerkesztett karakterétől kezdve, akit nem mellékesen megdöbbentően jól szerkesztettek bele a trilógiába, mármint Thomas testvére? Megáll az ész szuperjó megoldás csodás előzmény, meg persze örültem is neki h nem egy újabb kissé unalmas szerelmi háromszögről van szó, mivel nem akartam hogy az az édes baráti viszony ilyen formán változzon meg kettejük között, meg az se, hogy valaki Newt és Mary tökéletesen kidolgozott szerelme közé álljon, amit szintén imádtam/imádok benne. Na és persze most ez a továbbra is váltott szemszögű írásmód, ami most tökéletes a két csoport próbáinak bemutatására Imádom az egész IMÁDOM és bár sohasem lenne vége persze szegény srácolnak nem kívánok további szenvedéseket de a történetet bármeddig képes lennék elolvasni :) No és most a buggyantak újabb feltűnés ezzel a véggel hihetetlen és már tűk ön ülve várom a továbbiakat és tény, ami tény ez a pereltföld tényleg elképesztő és eseménydús , ami király :D Ó és nem utolsó sorban be kell vallanom még azt is, hogy még nem olvastam a trilogiat csak a filmet láttam, ami egyértelműen megnyert magának akárcsak ti hűséges olvasótoknak , de megfogadtam, hogy elkezdem olvasni a könyveket szép sorjában ahogy az adott rész befejeződi bár még csak most fogom kezdeni az útvesztőt, ami elég izgalmasnak ígérkezik Maryt azért már most hiányolom elolvasnam Thomas szemszögéből Maryvel együtt is a köteteket :D ebből a kisregenybol igazából csak annyit szerettem volna kihozni h imadom, amit csinaltok hisz a történet szerintem tökéletes és csak így tovább lányok!
    Egy hatalmas virtuális öleléssel búcsúzik és marad örök hűséges olvasótok
    Liza
    :* :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Édes, drága Liza!
      El sem hiszed, mennyire jó volt olvasni a lelkes soraidat. Amint megláttam a kommentedet, egyből írtam is FantasyGirlnek, hogy nézze meg, mennyire aranyos véleményt kaptunk.
      Felbátorodni? Féltél írni? Jaj, ne butáskodj, egyáltalán nem harapunk, sőt! Mindig nagyon hálásak vagyunk egy-egy véleményért. Mindent nagyon szépen köszönünk. Örülök, hogy Mary ennyire elnyerte a tetszésedet. Őszintén szólva tartottam tőle, hogy a történet második szakaszában kissé hisztisre sikeredett, bár ki tudja, még nem értünk a végére. A testvéres ötlet nem az én érdemem. Legelsőnek FantasyGirl vetette fel, ha jól emlékszem valahogy így: "Ha a VESZETT ennyire rágörcsöl a variációkra, akkor vajon miért hagyták ki a testvéreket?" Na jó, tuti bénán idéztem... de akkor is valami ilyesmi volt. Egyébként pedig, szerintem mi túlságosan szeretjük Maryt és Newtot együtt ahhoz, hogy ilyen egyszerűen Thomas karjaiba lökjük (nem mintha nem nézne ki ultra szexin... mármint Dylan O'Brienről beszélünk emberek! *o*).
      Az elején kicsit tartottunk tőle, hogy a történet második felében a váltott írásmód miatt páran nem fogják élvezni az olvasást (hiszen Mary és Newt külön vannak), de örülök, hogy neked még ez is tetszik! Nálad csodálatosabb olvasót nem is kívánhat az ember!
      Nem baj, ha nem olvastad. Mindent próbálunk úgy leírni, hogy azok számára is érthető legyen, akik nem olvasták az összes könyvet/nem látták a filmet. Engem is a film ragadott magával elsőként, majd utána szereztem be az első két könyvet, melyek most a polcomon csücsülnek, a harmadik könyvet pedig a türelmetlenségem miatt angolul olvastam, és FantasyGirl adta kölcsön. Csak ajánlani tudom őket!
      Hahah, Maryt már most hiányolod?! Lehet, hogy én is fogom, amikor a barátnőimmel megnézzük a trilógia második részét, ki tudja?!
      Hatalmas virtuális ölelés neked is!
      Millio puszi Xx

      Törlés
  2. Szia!
    (Túlléptem a megadott karakterszámot, így ketté kellett választanom. ;;)

    Szerintem kellőképpen izgalmas és eseménydús fejezet lett, én személy szerint az ilyeneket szeretem igazán, ugyanis sokkal jobban lázba tud hozni, mint például egy kevésbé eseménytelen fejezet, ha érted mire gondolok. :3
    Kezdeném azzal, hogy Teresa ebben a részben nekem kicsit kettős személyiségként jelent meg; volt, amikor ugyanúgy nem kedveltem, ahogy eddig sem, és volt, amikor pár pillanatra mégis valamiért szánalmat éreztem iránta, talán akkor a legjobban, amikor segített Marynek. Az eddigi... hm.... ellenséges(?) stílusából ítélve ezt végképp nem néztem volna ki belőle, holott szerintem nem olyan rossz ő, egyszerűen csak nem egy nézetek vallanak Maryvel.
    Mary pedig egyszerűen lenyűgöző a számomra! A kedvenc jelenetem az volt, amikor minden kétes érzése, a kisebb vitájuk ellenére is szinte elsőként Teresát kezdte el keresni, amikor elértek az épülethez. Ez annyira emberi jelenet volt tőle, hogy még valahol meg is mosolyogtam! Az ilyeneket szeretem a legjobban, olyan élethű az egész, és ez jellemzi leginkább a lány karakterét. :)
    Most éppen a Halálkúra olvasásának közepén tartok, és hirtelen elkezdtem hiányolni, hogy legyen egy Mary a könyvekben is. Szerintem nem ártana az eredeti történetben sem egy hozzá hasonló karaktert szerepeltetni, még ha nem is nézzük azt, hogy Newt oldalán, akkor is legalább Thomas ikertestvéreként - vagy csak úgy erősítésként valakitől a B csoport tagjai közül. :3
    Azt most pedig végképp nem tudnám megmondani, hogy melyik lány számára fontosabb Thomas, meg merném azt is tippelni még, hogy ugyanannyira törődnek a fiúval, hiszen azért Teresán látszik ez, és nem gondolnám, hogy Mary számára kevésbé fontos lenne. :) Ezért nem tudok dönteni, de aztán lehet, hogy kiderül valami a történet során, amitől megváltozik ez a véleményem.
    A kettejük kapcsolatáról még csak annyit, hogy nem hinném, hogy különösképpen szívlelnék egymást, ennek ellenére szerintem a szorult helyzetekben képesek lesznek összefogni, a maguk és még Thomas, a fiúk érdekében is. Legalábbis nagyon-nagyon remélem, hogy így lesz. x3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem hinném, hogy nagyon sok lány túlélni a Perzseltföldet a B csoport tagjai közül, ha már te is említetted, hogy a vihar ennyi áldozatot szed, de aztán ki tudja. Lehet, hogy meglepetést okoztok még nekünk. :P Visszatérve egy kicsit a B csoport tagjaira, ők továbbra is olyan semlegesek nekem, viszont ha választani kellene, inkább a rosszabb irányba billenne el a mérleg; bár még nem bontakoztak ki eléggé a karaktereik - ezt mondjuk annyira nem is hiányolom.

      Kíváncsi vagyok, hogy végül hogyan találnak rá a fiúkra, most egyedül csak azt tudnám tippelni, hogy valahogy a könyvhöz hasonló módon, azonban erre nem vennék mérget. Sokat gondolkodtam már ezen, még az is megfordult a fejemben, hogy ők is abban az épületben rejtőznek valahol, ahova most a lányok mentek be, viszont nem gondolnám, hogy ez ilyen egyszerű lenne. Vagy mégis? :D Én mindenesetre örülnék annak, ha mihamarabb összefutna a két csoport, persze azt a rész leszámítva, hogy meg akarják ölni Thomast. :')

      A végén kicsit meglepődtem, és balga módon azt hittem, hogy a fiúk bukkannak fel és végre összefutnak a szálak, ennek ellenére nem így lett. Bár nem ért akkora meglepetés a Buggyantak kapcsán, mégis úgy éreztem magam mint egy ötéves kisgyerek, akitől megfosztották a cukorkáját. >< Kár volt túlságosan is beleélnem magam abba, hogy ilyen gyorsan találkozni fognak a fiúkkal, nagy kár.
      Ennek ellenére remek izgulós véget csináltál neki, most izgulhatok - vagyis izgulhattam volna, hogy mi fog történni velük, ha még annak idején olvastam volna el, hogy feltetted. :D Most csak annyi a dolgom, hogy megyek és olvasom is a következő fejezeteket, amikből vélhetőleg kiderül majd minden. :3

      Ó, egyébként imádom a képeket, amik a részekben szoktak szerepelni! Nekem sokat dobnak az egésznek a hangulatán, és valahogy boldogabb beütést is keltenek, annak ellenére, hogy a történet maga nem annyira az. :)
      Amit még elfelejtettem mondani, hogy ez a design tetszik legjobban a három közül, szerintem most is remek munkát végeztetek vele, mint az előző kettővel. :3

      Törlés
    2. Édes,drága B.!
      Mindig is csodáltam azokat, akinek olyan sok mondandójuk volt egy-egy rész olvasása után, hogy az már túllépte ezt a bizonyos karakterhatárt. Én bármennyire is szeretem az általam olvasott blogokat, hiába kommentelek hozzád hasonlóan minden rész alá, egyszerűen képtelen vagyok ennyit írni. Minden elismerésem a tiéd<3
      Én is nagyon imádom az eseménydús fejezeteket, és nem csak olvasni, de írni is. Ez a gyengém, minden értelemben ^^
      Haha, bevallom a könyvben egyáltalán nem szerettem Teresát, és szerintem ez meg is látszik ezen a történeten (az ellenséges hozzáállásom akaratlanul is átragadt Mary-re, pedig így visszagondolva, és az utolsó kötet befejezése után tudom, hogy Teresa nem gonosz.. egyszerűen csak másképp gondolkodik).
      A két lány sosem jött ki túlzottan, de az átélt borzalmak kicsit közelebb hozták egymáshoz őket, ráadásul mindketten fontosak Thomas számára (és fordítva), így számomra törvényszerű volt, hogy Mary Teresát keresi majd elsőként. Ráadásul ő az egyetlen szövetségese, a B csoport még túl idegen ahhoz, hogy túlzottan kötődjön hozzájuk.
      Hmmm... igen, szerintem is jót tenne az eredeti műnek egy Maryhez hasonló női karakter, de mivel az író férfi,lehet, hogy nem tudna eléggé azonosulni a karakterével (ahogy egyes nőknek gondot okoznak a férfi főszereplők, és túl nyálassá változtatják a szereplőiket). Nem mellesleg a Tűzpróba filmbe mégis becsempésztek egy Mary nevű karaktert... ezen a véletlen egybeesésen jót nevettem a moziteremben.
      Hogy Thomas kinek fontosabb? Őszintén megmondva én sem tudom...
      Hahaha, igen, most hogy mondod, a B csoport tagjai kissé negatívra sikeredtek, de ők sem olyan rosszak.. egyszerűen csak nem ismerik a fiúkat, és túlszeretnék élni. Egy ismeretlen fél kiiktatása mindig könnyebb, ha ezzel meg lehet menteni valakit, akit szeretsz.
      Nyugi, hamarosan rátalálnak a fiúkra, bár mostanra ezt már te is tudod, ahogy azt is, hogy egy kicsit megcsavartuk, mégis hasonlít a könyvben leírtakhoz. A Tűzpróba esetében koránt sem változtattunk annyit, mint a Halálkúránál.
      Nagyon aranyos vagy, esküszöm mosolyogva olvasom minden egyes sorod. Főleg ezt a gyermeki izgalmat, ami átlengi a soraidat! :) Köszönöm, borzalmasan sokat jelent, hogy ennyire elégedett vagy a fejleményekkel.
      Én is nagyon szeretem a képeket, szerintem is sokat dobnak a részeken. Drive-on van egy külön mappánk tele ehhez hasonló gifekkel, így ilyenkor már könnyű dolgunk van, nem keresgélünk sokat, csak kiválasztjuk a legjobbat, és már fel is töltjük a részt :)
      Ami pedig a designt illeti, ismételten köszönöm. Mindkettőnk nevében <3
      Millio puszi Xx

      Törlés
  3. Kedves szerecsendio!
    Kicsit meglepődtem ugyanis számomra az olvasás kezdetekor úgy tűnt, hogy ez egy nyugisabb fejezet lesz. Csak sétáltak a Perzselföldön, beszélgettek, mi baj történhet? Mitbt kiderült, elég sok minden. :)
    Teresa számomra eddig egy elég ellenszenves karakter, bár azzal sokat segít a megítélésén, hogy félti és aggódik Thomasért. Ezzel egy kicsit kevésbe válik számomra negatívvá. Már a könyvekben sem kedveltem nagyon, bár az elején még sajnáltam amiért, úgy bántak vele, ahogy. De a filmekben nagyon megundorodtam tőle, főleg azért amit a Tűzpróba végén tett.
    Ennek ellenére nagyon remélem, hogy összefognak Maryvel, mert szerintem nagy ütős párost alkotnának. Mary kreativítása és szenvedélye, valamint Teresa elszántsága és az, hogy bármit megtenne a szerinte a helyesnek vélt ügyért, hát... Legyen elég annyi, hogy szívesen látnék egy filmet amiben ők ketten együtt felfedezik a trilógia világát, bebarangolják a világot és egy sor akadályon átjutnak bajtársakként. Igazán érdekes lenne szerintem.
    Az, hogy Mary segített annak a sebesült lánynak borzalmasan emberi és önzetlen tőle. Nem érdekelte, hogy mennyire sérült, lehet, hogy túl se éli az éjszakát az a lány, annyira megsérült, és mégis segített neki, a saját testi épségét kockáztatva ezzel. Imádom ezt a lányt! :)
    Furdalja az oldalam, hogy a B csoport számára ki fog-e derülni a lányok szerepe az Útvesztőben, vagyis hogy ők is részt vettek a megalkotásában. És ha igen, ez miként fog történni, hogyan fognak reagálni. Bármennyire is nem a szívem csücskei a B csoport lányai, érdekesek olyan szempontból, hogy mire hogyan reagálnak, mivel a könyvekben csak a fiúk hányattatásait és reakcióit ismerhettük meg.
    Végül pedig a Buggyantak. Remélem, minél többen túlélik a velük való találkozást, és minél előbb eljutnak a fiúkhoz. És mi lesz velük most? Hogy jutnak túl a Buggyantakon? Minden fejezet alatt annyi kérdés vetődik fel bennem, és remélem, hamarosan mindre kapunk választ! :)
    Örök hálám, amiért ezt a tökéletes fejezetet is megalkottad! :) <3
    Sok puszi, Kat

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Édes, drága Katherine!
      Tegnap sajnos már nem volt időm válaszolni erre a kommentre, de újra itt vagyok, egy kicsit frissebben is, ha engem kérdezel.
      Igen, igen... Perzseltföldön (és úgy egészében a történet alatt) bármikor bármi megtörténhet.
      Teresa számomra is egy ellenszenves karakter volt már a kezdetektől fogva, nem csupán a könyvben de a filmben is. Épp ezért sajnos elkerülhetetlen volt, hogy Mary is hasonlóan unszimpatikusnak találja, még ha az elején pozitívan is állt az új lány érkezéséhez. Az egyetlen pozitívum a lányban, hogy őszintén törődik Thomasszal, így ezt felhasználva a későbbiekben is lesznek még szép pillanati. De nem szeretném ezúttal sem lelőni a poénokat. :)
      Egyébként nekem a könyvben annyira zavarod volt az a csók meg minden... viszont a filmben pedig annyira kegyetlen volt, ahogy feladta őket. Rosszabb, mint a trilógia esetén. Nem tudom, te hogy vagy vele.
      Haha, ez aranyos. Mármint a film, amiben ketten együtt felfedezik a könyv világát. Igazából hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem tudom elképzelni, mert a maguk fura módján tényleg nyerő párost alkotnak. Impulzívak, makacsak, mégis kiegészítik egymást. Vicces, gúnyos párbeszédek hadát lennék képes megírni egy esetleges forgatókönyvbe.
      Maryt csak imádni lehet. Nem tudom, ha nem találkozik Newttal, ha nem forognak a fiú körül a gondolatai, akkor is megtette volna ugyanezt, de szeretném hinni, hogy igen. Mindenesetre a szőke bökött határozottan ugyanolyan jó hatással van a lányra, mint Mary rá.
      Nem lesz konkrétan kimondva, de szerintem a harmadik rész eseményei bizonyos értelemben egyértelművé teszik mindezt. De mivel akkor már (mint olvashatod a folytatásban) nem ez lesz a legnagyobb probléma, az agresszív reakciók el fognak maradni, ha ez érdekelt.
      Olyan sok kérdésed van, aminek annyira, de annyira örülök. Azt kívánom, bár megválaszolhatnám az összeset, de még nincs itt az ideje!
      Nagyon szép hetet! Nagyon szépen köszönöm, hogy itt vagy és olvasol/kommentelsz <3 Nagyon imádlak!
      Millio puszi Xx

      Törlés