17
chapter
THE MAZE WAS JUST THE BEGINNING
– NEWT –
Az éjszaka közepén felriadtam, és az első, amit észrevettem, a megszokott falécek látványának hiánya volt. Rácsokat láttam magam előtt. Egy emeletes fémágy puha matracán feküdtem. Megdörzsöltem a csuklómat, melyen megmaradt az évekig hordott órám piszkos szíjának nyoma, de már nem volt rajtam. Levettem a tegnap esti tusolás előtt.
Tegnap.
Az egész csak egy álomnak tűnt: az Útvesztő, az elvesztett tisztársak, a VESZETT laboratóriuma és azok, akik megmenteni jöttek minket. Sötét maszkokat és fejfedőként rongyokat viseltek, kezükben nehéz lőfegyvert tartottak, s a hangjuk reszelős volt, miközben azt kántálták, hogy minden rendben lesz. Az egyik megragadott a karomnál fogva, és kifelé vont maga után. Mary nevét kiáltottam, de a felfordulásban elvesztettem őt. Fáradt voltam a sok futástól, érzelmileg lesokkolt a látottaktól, így nem tudtam ellenkezni, miközben elrángattak. A hosszú, szürke folyosók még sosem tűntek ennyire morbidnak: földön heverő halott tudósok vére festette színesre a falakat. A váltott jobb és bal kanyarok közt elvesztettem a tér- és időérzékemet, és a többi érzékem is eltompult, mintha egyfajta védelmi mechanizmusként minden kikapcsolt volna. Túl sok volt mindez.
Amint kiértünk a szabadba, a felszálló por csípte a szememet, és nem láttam a vakító világosságtól. Sivatag, ugrott be a fogalom, miközben a lábaim megcsúsztak a forró homokban. A világ körülöttünk egy saját levében főlő, ragyogó, kietlen sivatagra emlékeztetett. A levegő fülledt és állott volt, csak akkor érződött szél az arcunkban, mikor az előttünk álló monstrum propellerei megmozdultak. Egy harci helikopter várt ránk, és a fickók azokra segítettek fel minket. Utoljára a még mindig Chuck nevét kiáltozó Tommy-t hurcolták ki a fémépítményből.
- Mary? - néztem körbe az ismerős, lestrapált arcokon, de pont azt nem láttam, amelyiket a legjobban kerestem. Aztán egyszercsak egy kéz finoman megfogta a vállamat.
- Itt vagyok - suttogta a lány, akinek a hangjából sütött a gyász.
Chuck kegyetlen halála, egy ártatlan gyermeké, mindannyiunkat megviselt. Megfogtam a kezét, mielőtt visszahúzhatta volna, és együtt lekuporodtunk a repülő szerkezet kemény padlójára. Mikor Thomas utolsóként lerogyott közénk, felszálltak a fegyveresek is, majd a propeller sebesebb forgása még inkább felkavarta körülöttünk a port. Zúgó hangok keretében a gépezet felemelkedett a földről. Lehet inkább azt kellett volna figyelnem, hogy merre tartottunk, de a közeli nagyváros hamvai: a leégett, darabos, félig homokkal betemetett felhőkarcolók és törmelékek helyett az Útvesztőn tartottam a tekintetemet.
Ahogyan fölé emelkedtünk, egyszerre tűnt hatalmasnak és aprónak. Tisztán kivehető volt a négyzet alakú zöldterület a közepén, és körülötte a labirintus, ami egy befejezetlen arénához hasonlóan kör alakú fémfallal zárult. Az oldalán, mint egy névjegy, hatalmas betűkkel ott virított, hogy V|SZ|T|T – A HELYSZÍN. Innen nézve az egész egy óriási hazugságnak tűnt.
Mary a vállamra döntötte a fejét, én pedig összekulcsoltam az ujjainkat. Egyikünk sem kérdezte, hová megyünk, csak az számított, hogy el. El erről a borzalmakkal teli helyről.
-  Jól vagytok, kölykök? Nyugodjatok meg, most már biztonságban vagytok – mondta az egyik idegen biztatóan ránk mosolyogva, majd az utastérből előrement a pilótafülkéhez, és magunkra hagyott minket a gondolatainkkal. A helikopter motorzaján és a szél zúgásán kívül más nem hallatszott, a monoton hangokra sokunkhoz hasonlóan én is elbóbiskoltam. Álmomban a Siratók helyett a halott tudósokat láttam.
Mire felébredtem, már besötétedett, és a gép ereszkedni kezdett. Figyelve arra, hogy ne ébresszem fel az alvó Maryt, kinéztem a szabadba, ahol csak parányi fényfoltokat láttam. Talán tűzrakások lehettek. Ahogyan elvontam a tekintetemet róluk, észrevettem a sötétben egy rám szegeződő szempárt. Minho kivételesen nem somolygott úgy, mintha olyasmit tudott volna, amit más nem, épp oly tanácstalannak látszott, mint amilyennek én is éreztem magam.
- Mit gondolsz, hová visznek minket? - kérdezte rekedtes hangon, de mielőtt válaszolhattam volna, megszólalt egy másik hang a sötétből:
- Egy biztonságos helyre.
A félhomályban ülő, még mindig maszkot viselő alakra emeltem a tekintetem. A feje hátrabukott, és a helikopter plafonját bámulta. Velünk ellentétben ő fel volt készülve a sivatagbeli hőingásra, de még a réteges ruhái sem akadályozták meg, hogy leheletének fehér lenyomata meglátszódjon a gépezet légterében. Nem bírtam tovább magamban tartani, és kicsúszott a számon egy egyenes kérdés:
- De mégis kik vagytok? – vontam kérdőre számonkérőbben, mint szerettem volna. Tudtam, hogy hálásnak kellett volna lennem, amiért elintézték a szervezet embereit, és segítettek nekünk a szabadulásban. Nélkülük valószínűleg ott bolyongtunk volna a sivatagban, és napokon belül kiszáradtunk volna. Mégis valami óvatosságra intett. Képtelen voltam megfogalmazni, hogy mi az, de valami nem stimmelt. Gyanakodásomra okokat kerestem, de a férfi nem is habozott, mielőtt válaszolt volna. Levette a maszkját, ami így megmutatta markáns állvonalait, a szeme alatt húzódó sebhelyet és szigorúan összepréselt száját.
- Olyanok, akik nem értenek egyet a VESZETT módszereivel – vágta rá, és a hangja mélyén elhivatottság ült. Kíváncsivá váltam, hogy mióta küzdöttek már az Alkotók ellen. - Például az Útvesztő-kísérlettel.
Akaratlanul is fintorba rándult a szám a kísérlet szóra. Még mindig hihetetlenek tartottam, hogy az Alkotók számára ez nem volt más, csupán holmi teszt. A tekintetem alig észrevehetően a férfi fegyverére csúszott. Embert ölt, talán ártatlanokat is azért, amiben hitt. Ez mégis miben különbözött a szervezet megszállottságától? Talán semmiben, mégis hálás voltam nekik, mert valójában nem hittem, hogy a VESZETT-ben bárki is ártatlan lett volna.
A beszélgetés hangjára Mary mocorogni kezdett mellettem, míg Thomas a másik oldalamon éberen kihúzta magát. Nyeltem egyet a gondolatra, hogy valaha ők és Teresa is azon az oldalon álltak. Ha nem küldik be őket is az Útvesztőbe az emlékeik nélkül, talán ezek az emberek őket is hidegvérrel megölték volna, én pedig bűntudat nélkül mentem volna el mellettük. Szégyenteljesen lesütöttem a szemem, és eligazítottam a vállamon nyugvó lány arcából egy hullámos tincset. Fogalmam sem volt, hogy mi lesz velünk, lesz-e egyáltalán valami, de az biztos, hogy nem akartam elveszíteni. Ő volt a legjobb dolog, ami történt velem az utóbbi időben.
- Az a nő... Ava Paige azt mondta, hogy mi lehetünk a megoldás a... Kitörésre - az ébredező Thomas ízlelgette az új információkat, és kihasznált minden adandó alkalmat a kérdezősködésre. Miután összeszedte a gondolatait, egyenesen ahhoz a férfihoz fordult, aki eddig válaszolgatott a kérdéseinkre. - Mégis hogyan gondolták ezt?
- A kérdések ráérnek. Előbb egyetek, tusoljatok le és aludjatok! Holnap minden másra sort kerítünk - mondta a fickó tárgyilagosan, majd egy hirtelen, tompa ütközés után szedelődzködni kezdett: - Megérkeztünk.
A motorzúgás, a szél és a mozgás tényleg abbamaradt. A helikopter valamilyen bunker mellett szállt le, és miután mindannyian felébredtünk, betereltek minket egy helyiségbe, ahol egy asztal finomabbnál finomabb, laktató étkekkel volt tele: húsokkal, különböző köretekkel és mártásokkal. Egymás mellett sorakoztak az érett zöldségek és gyümölcsök. Felfogni sem tudtam, hogy honnan szereztek ennyi mindent. Abból, amit a kinti világból eddig láttam, nem gondoltam volna, hogy létezik még a létnek ez a civilizált formája, de ahogyan körbenéztem a tiszta, fehérre festett falú házban, egy kicsit minden valótlanul normálisnak tűnt.
A vacsora ingadozott a megkönnyebbült boldogság és halotti tor megnyilvánulása közt. Akadtak pillanatok, mikor felhőtlenül tudtunk örülni annak, hogy kiszabadultunk, máskor azonban nem tudtunk megfeledkezni azokról, akiket magunk mögött hagytunk. Volt egy olyan érzésem, hogy a többiek tőlem vártak valamiféle buzdító beszédet, de képtelen voltam olyasmivel hitegetni őket, amit nem tudtam megígérni. Azzal, hogy Alby nem volt velünk, úgy éreztem, hogy az egész csapat felelőssége az én vállaimra hárult, és féltem, összeroskadok a súly alatt. Szerencsémre Mary ott volt mellettem, és Minhóban volt annyi lélekjelenlét, hogy pohárköszöntőt mondjon elhunyt társainkra.
- Tessék, itt vannak tiszta ruhák. Ha nem találtok méretben megfelelőt, csak szóljatok, igyekszünk keríteni – jelent meg egy nő kezében szürke és fehér, kényelmesnek tűnő ruhadarabokkal, miután befejeztük az étkezést. Letette a kupacot az egyik üres székre, majd a lányoknak külön kikészített párat. – Két külön szobát készítettünk elő nektek, mindegyikből nyílik fürdőszoba. Biztos mindőtöknek jólesne egy frissítő zuhany.
A nő nem lehetett sokkal idősebb harmincnál, de megviseltnek látszott még akkor is, mikor mosolygott. Hosszú haja a már kibolyhosodott fölsője közepét verdeste, ennek ellenére az alkata jólétről tanúskodott. Összeszűkített szemmel néztem utána, ahogyan távozott a szobából, míg valaki meg nem érintette a karomat.
- Elmegyek lemosni magamról ezt a sok koszt. Jó dolog, hogy most már nem kell őrt állnod – villantott rám egy halvány mosolyt Mary, majd zavartan félretekintett, és összefonta a karjait maga előtt. Ő maga sem tudta, hogy mit kezdjen a kettőnk közt kialakult helyzettel.
- Rendben, addig én is letusolok – bólintottam sorra véve a teendőket. Ma már úgysem lett volna sok értelme összehozni egy gyűlést. Azzal ráértünk reggelig. – Utána találkozunk itt?
A lány arca boldogan felragyogott a felvetésre, majd ezzel a bódító mosolyával hátat fordított nekem, és elindult az egyik fürdő felé. Mielőtt azonban túl messzire jutott volna, megragadtam a csuklóját, és visszahúztam magamhoz. A szám határozottan kebelezte be az övét, de Mary sem hagyta egykönnyen magát, és néhány másodpercig dominanciáért küzdöttünk. Édes egy harc volt, aminek Minho és még néhány srác füttyögése meg kurjongatása vetett véget. Mégsem szenteltem nekik a figyelmemet, amikor elhúzódtunk egymásról. Csakis az előttem álló lány csillogó tekintetét láttam, és az ajkaim kaján mosolyra húzódtak.
- Tudod, a biztonság kedvéért – rántottam meg a vállamat magyarázatképp. Próbáltam lazának és nyugodtan tűnni, de valóban volt bennem egy félsz, hogy ha különválunk, akkor talán sosem látom őt újra. Mary halványan elmosolyodott, majd folytatta a korábban megkezdett útját.
Amikor megfordultam, hogy én is menjek a dolgomra, ázsiai barátom vigyorgó képével és Thomas rosszalló tekintetével találtam szemben magamat. Egyikkel sem foglalkoztam, miközben felkaptam egy adag tiszta ruházatot meg törölközőt, és bevonultam a tusolóba.
Jólesett ledobni magamról a piszkos, véres, izzadt ruhadarabokat, és beállni a forró zuhany alá. Nem voltak emlékeim arról, hogy valaha lehetőségem lett volna csempézett helyiségben tusolni, így minden porcikám hálás volt ezért a lehetőségért. Éreztem, hogy a testemen lévő sebeket és már begyógyult hegeket végigsimogatja a meleg víz, ami vérrel és kosszal szennyezetten érkezett a lefolyóba. Homlokomat a hideg csempének döntöttem, miközben igyekeztem rendezni a gondolataimat, nem sok sikerrel. Mintha az elmém tagadásban lett volna a történtekkel kapcsolatban, képtelen voltam arra gondolni, mit kellene most tennünk, mihez kezdjünk és egyáltalán hogyan álljak ehhez az egészhez. Tudtam, hogy példát kellett volna mutatnom, de nem voltam egy vezető alkat. Egy dologban viszont biztos voltam: nem szabadott hagynunk, hogy a gyász maga alá temessen minket, de az óvatosságunkat és elővigyázatosságunkat sem felejthettük el. Valami nem stimmelt: minden túl szép és jó volt. Éppen mikor kiszabadulunk az Útvesztőből, akkor leli halálát a VESZETT vezetése? Ilyen csak a tündérmesékben történik véletlenül… Vagy csak én lettem túl pesszimista?
Mit is mondott Mary? Egy tiszta lap. Élet, tele lehetőségekkel. Szerettem volna hinni, hogy ez vár ránk, de a kétely mélyen gyökeret eresztett bennem, és nem engedte. Mégis ha a lányra gondoltam, zaklatott szívem azonnal lenyugodott. Jó volt tudni, hogy biztonságban van: nincsenek Siratók se közel, se távol. Ránk fért már egy kis nyugalom, ám féltem is attól, mit hozhat a jövő. Mary erős és független volt, nem volt rám szüksége sem az Útvesztőben, sem idekint. Nekem azonban ő adott reményt.
- Mary? – kérdeztem a közös helyiségben beszélgető társaimtól, miután a tiszta ruháimba bújva kiléptem a fürdőszobából. A hajam még mindig vizesen a homlokomba lógott, de nem akartam annak a szárítgatásával húzni a drága időnket, ezért nem foglalkoztam vele. Mégis úgy látszott, hogy túl hamar érkeztem, mert egyik lány sem tért még vissza a másik helyiségből. A többiek ezt a sejtésemet fejrázásukkal támasztották alá.
- Jól vagy, bökött? Kicsit nyúzottnak tűnsz – jegyeztem meg, miközben megpaskoltam Minho hátát, aki a késével a koszt piszkálta ki a körmei alól. Fültanúja voltam annak, hogy az egyik fickó megpróbálta elvenni a fegyvereit, de a srác egy éles fenyegetése elég volt ahhoz, hogy elálljon ettől az ötletétől. Velem együtt a Futárok Elöljárója sem engedte el a gyanakvását, és bármennyire is jól leplezte, ismertem már annyira, hogy tudjam, milyen feszültség lehet benne.
- Idegesít, hogy csak utasítgatnak, és nem válaszolnak a kérdéseinkre – morogta a srác az orra alatt, mialatt a tekintetét le sem vette a szomszéd szobában sutyorogva beszélgető alakokról. Szemei szúrósan tapadtak az idegenek hátára, és egyet kellett értenem vele. Engem is zavart, hogy ilyen tudatlanságban hagytak minket, és folyton azt hajtogatták, hogy majd holnap megtudjuk, hogyan tovább. Ugyan mit számít egy nap?
Akkor még nem tudtam, de rengeteget. A csillagos eget.
- Menjetek lefeküdni. Holnap hosszú napotok lesz! – lépett be a forradásos képű fickó a közös, étkezőszerű helyiségbe, és a hangja olyan határozott volt, hogy ha morogva is, de mindenki szedelődzködni kezdett. Minhóval összenéztünk, ám mielőtt bármit szólhattunk volna, Thomas beelőzött:
- Hol van Mary és Teresa? – kérdezte számonkérően, és fenyegetően közel lépett a nála jóval magasabb férfihoz. A „megmentő-csapat” vezérfigurájának ez meg sem kottyant. A hangja ugyanolyan tárgyilagos maradt, mint előtte:
- Ők már alszanak a számukra előkészített külön szobában. Ti is fáradtak lehettek…
Tommy felmordult, mintha másfajta válaszban reménykedett volna, de nem kötözködött tovább. Én sem tudtam, mit mondhatnék. Igaz, csalódott voltam, de mégsem hibáztathattam azért a lányokat, mert elaludtak a fáradtságtól. Elvégre is már több mint 24 órája talpon voltunk. Az én szemeim is majdnem leragadtak az álmosságtól.
- Menjünk! – intettem a még bizonytalankodóknak végszóként, mert beláttam, hogy nincs mit tenni. Alszunk, és majd holnap meglátjuk, hogy mi lesz. A féltucat tisztárs ásítozva vonult be a helyiségbe, ahol többen már horkoltak is.
Az emeletes ágyakkal sűrűn beépített szobában az egyik alsó helyet választottam közel az ajtóhoz. Minho a fölöttem lévő ágyon helyezkedett el, és perceken belül bevágta a szunyát. Én bár kimerült voltam, még sokáig hánykolódtam, mielőtt álom jött volna a szememre.
Nem csoda, hogy az éjszaka közepén felriadtam azt képzelve, hogy még mindig a Tisztáson vagyunk. Zihálva próbáltam visszanyerni a normál légzésemet, mialatt a tisztársak horkolását és az ablakon besüvítő szél hangját hallgattam. Nem volt túl bizalomgerjesztő, hogy az üveg minden erőteljesebb széllökésre recsegve-ropogva megremegett, de a hangokból ítélve durva vihar tombolt odakint.
Várjunk csak! Vihar? Mióta vannak ilyen viharok a sivatagban? Csak egy pillanatra belém villant ez a felismerés, majd a mély, ragadós álom visszarántott magába. Úgy süppedtem a rémálmokat követő mézédes képzelgésbe, hogy ezek után minden jobb lesz, mint egy pihe-puha kanapéba. A matrac alattam érezhetően kényelmesebb volt, mint a fából eszkábált durva ágy a Tisztáson, és a takaró frissen mosott illata olyasmire emlékeztetett, amim talán sosem volt. Egy otthonra.
- Mi a fene?
Egyesek kiáltozására, morgásra és ütögetésre ébredtem. Először csak hunyorogva nyitottam ki a szememet, mert meglepett a fényesség, ami elárasztotta a helyiséget. Általában már hajnalban talpon voltam, így ez a világosság szokatlan volt a szemeimnek. Ráadásul előző nap az ablakokat még függönyök takarták el, így egyébként is félhomályra számítottam volna. Ahogyan lassan felültem, azonban egyre több furcsaság szembe ötlött: a függönyök megtépázottan, szakadtan lógtak a helyükön, az ablaküveget teljesen összetörték, és csak a kívülről felszerelt rácsok jelentettek akadályt az áthaladásra. A rácsok sem rémlettek tegnapról, de ezen az apróságon már n fenn sem akadtam azok után, amit a túloldalán láttam.
- Buggyant vagyok… egy éhes buggyant… - hörögte az alak, akinek emberi mivoltjára alig lehetett ráismerni. A koponyájáról cafatokban lógott a haja, az arca egyik fele égett volt és üszkös. Ahogyan közelebb merészkedtem az ablaktól tisztes távolságra álló barátaimhoz, a rothadó szag is feltűnt, ami a férfiból vagy a ruhaként viselt rongyaiból áradt. A magát buggyantnak nevező idegen véreres tekintete nyugtalanul ugrált köztünk, mialatt a nyálát csorgatta, és a karjait a rácsok közt átdugva próbált elérni minket. Nem ő volt az egyetlen.
- Gyere ide, kisfiú! Hadd kóstoljalak meg! – markolászta a levegőt a szomszédos ablaknál álló ismeretlen. Csak a hangjából és néhány vonásából lehetett arra következtetni, hogy nő, de semmiben sem nézett ki jobban a férfinál. Ő is koszos és őrült volt. Ez nem is volt kérdés: ezek a „Buggyantak” tényleg nem voltak normálisak.
- Öljetek meg! – kántálta több állatként visítozó figura, amitől kész káosz lett a hálóteremben. A tisztársak egymást túlkiabálva próbáltak kommunikálni, és hol távolabb, hol közelebb jutni az ablakoktól illetve ablakokhoz.
Hirtelen hálásnak éreztem magamat a rácsokért, és nem tudtam nem arra gondolni, hogy néha a Tisztás hatalmas falaival is így voltam. Igaz, hogy börtönné vált a hely, de azok a falak, ez esetben pedig a rácsok voltak azok, amelyek kívül tartották az igazi borzalmakat.
- Hol van Newt? – hallottam meg Thomas ideges hangját, mire odaléptem mögé, és kimért hangon megszólaltam:
- Pont itt – hívtam fel magamra a figyelmet, majd lomha tekintettel nyugtáztam, hogy a helyiség féltucat ablakának mindegyike ugyanolyan állapotban volt. – De meg ne kérdezd, hogy mi folyik itt, mert épp annyira francos fogalmam sincs, mint neked. Csak annyit fogtam fel, hogy ezek itt reggelinek néznek minket, és a falra mászok a nyöszörgésüktől – tettem hozzá, mikor láttam, hogy a Futár fiú szólásra nyitja a száját. Olykor hajlamos volt értelmetlenségeket kérdezni.
- Na, ebből elég! Keressük meg azokat, akik idehoztak minket, és majd ők megmagyarázzák. mi ez az egész – ragadta magához a kezdeményezés lehetőségét Minho, aki egy szál sötétszürke pólóban és terepnadrágban, mindenféle fegyver nélkül is úgy nézett ki, mint aki képes szembeszállni egy egész csapat Sirató-hordával. Az ő vezetésével megindultunk az ajtó felé, de Serpenyő fejcsóválva fogadott minket mellette.
- Zárva van, már ellenőriztük – jelentette ki, de nem éreztem a hangszínében csalódottságot. Összeszűkítettem a szememet.
- Akkor letörjük a kilincset – jegyeztem meg nemes egyszerűséggel, és körbenéztem a szobában, hogy mi lehetne ebben hasznunkra. Az ujjaim egy lámpára emlékeztető fémtárgy köré fonódtak, mikor a Szakácsok Elöljárója hangot adott nem tetszésének:
- És mi van, ha ott még több van… azokból? – mutatott az ablakok felé, és az arcáról lerítt a színtiszta undor. Részben átéreztem a megvetését a szerencsétlenek iránt, viszont közben eszembe jutott, hogy mit mondott Ava Paige. Egy olyan vírusról beszélt, ami megállíthatatlan, és az agyat támadja meg. Kitörésnek nevezték el, és most már szemtől szembe is találkozhattunk vele.
- Mi van, akkor itt akarsz maradni, míg ránk nem döntik az épületet? – fortyantam fel erélyesen, és szívem szerint erősebb jelzőket használtam volna. Főleg mivel ez az ajtó választott el a szomszédos szobától is, ahol Mary tartózkodott. Vajon alszik még? Biztonságban van? Számtalan kérdés suhant át az agyamon, de egyiket sem sikerült megválaszolnom, úgyhogy nem foglalkozva Serpenyő tiltakozásával, tiszta erőmből rávágtam az ajtókilincsre, ami zörögve a földre hullott. Tommy előbb a nyikorgó ajtóra, majd bizonytalanul rám nézett, mire biccentettem neki. Nem is volt szüksége ennél többre, nagy lendülettel kitárta az ajtót, ami mögött teljes sötétség fogadott minket. Semmit sem lehetett látni annál tovább, amennyit a kinti napsütés ebből a szobából megvilágított. Aztán meg túl nagy volt a csend. Nem tetszett a helyzet.
- Menjünk! Azt hiszem, emlékszem, hol volt a villanykapcsoló – szegte fel az állát Minho határozottan, majd meglökte beosztottja vállát, és ketten együtt átlépték a küszöböt, ami a sötétségbe vezetett. Habozás nélkül követtem őket abban a reményben, hogy a szemem hamar hozzászokik a sötéthez.
A két fiú szétvált, hogy megkeressék a fényforrás kapcsolóját, míg én a fal mentén a másik helyiség ajtaját kerestem. Legszívesebben Mary nevét kiáltoztam volna, de annak nem lett volna semmi értelme, úgyhogy visszanyeltem a kikívánkozó fohászt, és csak magamban imádkoztam, hogy jól legyen.
- Ú, itt van valami. Meg itt is… ah. Nem emlékszem, hogy tegnap lett volna itt vala…
- Megvan! – szakította félbe Thomas monológját az Elöljáró diadalittasan, majd néhány másodpercnyi hatásszünet után fényárba borult a közös helyiség. A látványból mindannyian hátrahőköltünk.
- A francos pokol…  - morogtam magam elé, ahogyan végignéztem a szobán. Ez ugyanaz a hely volt, ahol tegnap vacsoráztunk, és ahol legutóbb megcsókoltam Mary-t… Most azonban asztalnak és székeknek nyomuk sem volt. Az egész hely ürességtől kongott, leszámítva a plafonról lelógó hullákat.
Nem kellett sokat találgatni. Még ha a bokájánál is volt fellógatva, a sebhelyes arcú fickót azonnal felismertem, de nem csak ő volt ott: legalább tízen lehettek. Valószínűleg a teljes mentőcsapat és mindenki, aki itt volt. Ezt a brutalitást csak és kizárólag a VESZETT bosszújával asszociáltattam. Nem lehetett rá más magyarázat, azonban ez csak még lázasabb keresésre ösztönzött.
Mesterséges fénynél hamar megtaláltam a keresett szobát, és megfontolás nélkül lenyomtam a kilincset. Az ajtó meg sem moccant, zárva volt. Frusztráltan léptem hátra, hogy erőt gyűjtsek a csapáshoz, de Tommy hangja megállított.
- Hát ez meg mi? – bökött egy téglalap alakú táblája az ajtófélfa mellett. Épp csak odakaptam a tekintetem, és azt terveztem, hogy folytatom, amit elkezdtem, de aztán megragadta a figyelmem egy szó, ami ezen a táblán szerepelt. Pontosabban egy név, Maryé.
Teresa Agnes, A csoport, A1-es alany, Az Áruló
Mary Eames, A csoport, A3-as alany, A Próba
- Áruló? – visszhangozta Minho, de engem cseppet sem kötött le, hogy mi a helyzet Teresával. Csak az érdekelt, hogy mihamarabb a karjaim közt tarthassam a lányt, aki kitöltötte minden gondolatomat. Próba vagy nem próba, nem érdekelt. Ahogy az sem, hogy éppen most tudtam meg, hogy van családnevünk. Nem sehonnan szalasztott, vezetéknév nélküli árvák vagyunk. Legalábbis Mary nem.
- Csak a VESZETT szórakozik velünk – csóválta meg a fejét Thomas, de az ő hangja sem tűnt túl meggyőzöttnek, pedig könnyen előfordulhatott, hogy igaza volt. Ez a módszer tényleg az Alkotókra vallott volna. Az Útvesztőben is minden arra ment ki, hogy képesek vagyunk-e csapatként működni, vagy ujjal mutogatunk a másikra és egymás ellen fordulunk.
- Menjünk már! Semmi kedvem egy hullákkal teli szobában tölteni a napot – morogtam kedvetlenül, és szerintem ezzel nem voltam egyedül. Ázsiai barátunk egyszerűen fogta magát, és egy határozott, elegáns mozdulattal lerúgta az ajtó zárját, ami ezek után egyetlen szögön himbálózott. Már nyúltam volna érte, de Tommy megelőzött, és mindenféle finomkodás nélkül belökte az ajtót.
A szoba, ami fogadott, jóval kisebb volt, mint a miénk. Csupán egyetlen emeletes ágy volt benne és két érintetlen ablak. A szomszédos helyiségből WC öblítésének hangja hallatszott, majd léptek közeledtek. Ezeket figyelmen kívül hagyva a Futár srác finoman megrázta az alsó ágyban alvó, alaposan betakarózott egyedet.
- Teresa… Mary… ébresztő! – duruzsolta kedvesen, mire megforgattam a szememet, és összeszorítottam az állkapcsomat. A következő pillanatban számtalan dolog történt egyszerre:
A fürdőszobából egy 14 éves beütésű, olajbarna bőrű kölyök lépett ki ledöbbent képpel.
- Mi. A. Csuda? – artikulálta elkerekedett szemekkel.
Ezzel egy időben az eddig édes álmaiban elmerülő hétalvó is megfordult, és letolta magáról az ágyneműt, ami felfedve nyúlánk testét és határozottan fiús vonásait. Vékony arca, kócos, barna haja és sápadt bőre volt. Álmos tekintettel mért minket végig, amitől mindhárman hátrahőköltünk.
- Kik vagytok? – pattant fel máris éberebben az idegen, és úgy markolt rá a lepedőre, mintha fegyvert sejtett volna a matracban. A szemeiben ijedtség honolt, de láthatóan megnyugvást talált a másik srác jelenlétében, mikor észrevette, hogy ő is ott van.
- Hogy mi kik vagyunk? Jó vicc – vette elő szarkasztikus énjét Minho, miután túltette magát az első döbbeneten. – Az ajtó mellett az áll, hogy ez Mary és Teresa szobája. Szóval ti kik vagytok?
- És mit csináltatok a lányokkal? – fűzött hozzá még egy kérdést Thomas, aki legalább annyira szétesettnek és aggodalmasnak nézett ki, mint ahogyan én éreztem magamat.
Két francos bökött nem tűnhetett el csak úgy. Nem az Alice Csodaországban mesébe csöppentünk, hogy ilyesmik történjenek. Kellett, hogy legyen logikus magyarázat minderre. Ez az ötletem mindennél jobban megijesztett, mert eszembe jutott, hogy a VESZETT mit művelt azokkal, akik megmentették minket. Vajon ez is az ő művük lenne? Vagy ez a két srác nekik dolgozni? Nagyon nyeltem, és visszarohantam az ajtóhoz, hogy még egyszer gyorsan leellenőrizzem, biztos nincs-e Mary azok közt, akik nem élték túl az éjszakát. Szívem heves csapkodása kissé alább hagyott, mikor megállapítottam, hogy nincs ott. Közben pedig egyre többen kimerészkedtek a szobánkból, de hamar el is szörnyedtek a látottaktól. Senki sem követett minket ide.
- Fogalmunk sincs, miről beszéltek. Minket tegnap elválasztottak a lányoktól, azt mondták, aludjunk itt, aztán most arra kell ébrednünk, hogy ránk töritek az ajtót! – panaszkodott felháborodott hangon a kölyökképű, aki egyenesen a mosdóból jött. A fogamat csikorgatva léptem közelebb hozzá.
- Miféle lányoktól? És kik mondták azt? – kényszerítettem ki magamból két értelmes kérdést, mialatt az agyam csak azon kattogott, hogy vajon hol lehet a kamilla illatú lány.
- Hát, a többiektől, haver – tárta szét a karját a másik srác, mintha ez egyértelmű lett volna, majd idegesen beletúrt már amúgy is szénakazal hajába. – Csak azokkal beszéltünk, akik pár napja kihoztak minket az Útvesztőből.
A válaszára megfagyott a vér az ereimben. Először az Útvesztő szó hallatán rázott ki a hideg, majd tudatosult bennem, hogy azt mondta, „pár napja” pedig mi biztosan csak alig egy napja voltunk itt. Amikor találkozott a tekintetem Minhóéval és Tommyéval, az övék is ugyanazt a gyanakvást sugallta, mint az enyém. Ez az egész dolog bökött mód el volt cseszve.
- Azt mondod, ti is egy Útvesztőből szabadultatok? – vonta fel a szemöldökét bambán Thomas, mintha rosszul hallotta volna, amit a másik mondott.
- „Mi is?” – ismételte összeráncolt homlokkal a magasabbik srác, aki ugyanolyan bizonytalan volt velünk szemben, mint mi velük.
- Ja, tudod, hatalmas tisztás, körben falak, azokon túl meg undorító félig gép, félig állat szörnyek – definiálta a helyet Minho elég találóan, és olyan metszőn nézett az ismeretlenekre, mintha két lábon járó hazugságvizsgáló lett volna készen arra, hogy lecsapjon bármilyen ellentmondást hall.
- Erről honnan tudtok? Rajtunk kívül csak lányok voltak ott – csóválta a fejét a fiatalabbik kölyök, aki elég lestrapáltan festett, még a tiszta fehér pólója is csak lógott rajta, mert túl nagy volt. Ennek ellenére vakmerően nekünk szegezte a kérdést: – Azoknak dolgoztok, akik betettek minket oda?
- Akkor szerinted ilyen kellemesen elcsevegnénk veletek? – fontam össze a karjaimat magam előtt, és a bennem tomboló feszültséget leplezve, lazán az emeletes ágy tartóoszlopának dőltem. A hangnememből csak úgy csepegett az irónia, mert még a jómodort is nehéz volt szem előtt tartanom abban a tudatban, hogy Mary eltűnt.
- Csak hallgassatok meg, jó? – vett fel kedvesebb hangnemet Tommy, aki látszólag ellenségeskedésből egy új stratégiára váltott abban a reményben, hogy azzal többre megyünk. – A VESZETT tudósai rajtunk is kísérleteztek. Bezártak minket egy hatalmas Útvesztőbe, ahová havonta küldtek fel újoncokat. Mindig fiúkat, de az utolsó két alkalommal lányok érkeztek…
Sóhajtva elfordítottam a fejem a jelenlévőkről, és inkább a poros padlót szemléltem. Nem volt nyoma dulakodásnak a szobában, úgyhogy arra következtettem, hogy ha igazam van, és az Alkotók némelyike túlélte a tegnapi támadást, akkor beépült a felmentő sereg tagjai közé, hogy belülről bomlassza szét a szervezetet. Valószínűleg miután mindenki lefeküdt, egyikük bejött a lányokhoz, és valamilyen ürüggyel átkísérte őket egy másik szobába, és ezeket a kölyköket hozta a helyükre. Tisztán és világosan láttam magam előtt a történéseket, azonban az nem fért a fejem, hogy mégis mi értelme volt ennek a cserének? Reméltem ugyanis, hogy Mary és Teresa ugyanolyan jól vannak, mint ez a két srác, akiknek más bajuk nem igazán lehetett, minthogy rájuk ijesztettünk. Erre a gondolatra meglágyultak a vonásaim, és bíztam abban, hogy ha tényleg létezik egy másik csoport csupa lánnyal, akkor közülük is lesz olyan, aki nem ellenségként tekint az érkezettekre. Fél füllel hallottam Tommy türelmes magyarázatát, és irigyeltem, amiért ő hamarabb jutott erre a felismerésre, mint én.
- Hogy érzed magad? – szorongatta meg a vállamat Minho hirtelen. Egy sóhaj közepette megforgattam a szememet, majd lesújtóan ránéztem. Hogyan érezhettem volna magam?
- Mint egy aszott barack – motyogtam magam elé, mire az Elöljáró biztatóan hátba veregetett. Újra a csevegő hármas felé fordítottam a tekintetem.
- És aztán mi…? – folytatta a kérdezősködést Thomas, de nem tudta befejezni a kérdést, mert a levegőbe éles szirénázás hasított, az ajtó pedig látszólag magától becsapódott.
Minho hangosan elkáromkodta magát mellettem, míg én az orrom alatt szitkozódtam. A füleimre tapasztottam a tenyereimet, de a dobhártyám még így is beleremegett a hangba. A szívem pergődob módjára kezdett el verni, és azonnal kivert a víz. Beletelt pár másodpercbe, hogy rájöjjek, miért reagált ilyen hevesem a testem a hangra. Legutóbb néhány napja hallottam ezt a hangot: a Tisztáson, mikor a Doboz felhozta a csoportunk utolsó tagját. Teresát, aki elindította a Végzetet.
A Futárok Elöljárójával egyre gondolhattunk, ugyanis váltottunk egy jelentőségteljes pillantást, majd mindketten nekiveselkedtünk az ajtónak, de az nem nyílt ki. Nem értettem, hogyan, ha már egyszer a kilincset letörtük. Közben a többiek a fürdőt és az ablakokat ellenőrizték, de nem találtak másik kijáratot. Be voltunk zárva.
Aztán egyszercsak, talán 5 perc elteltével, mikor már kezdett megőrjíteni a sípolás, az ajtó váratlanul engedett, és Minhóval szinte egyszerre estünk át a küszöböt. Az első, ami feltűnt a steril szag volt a hányingert keltő hullabűz helyett, aztán mikor felnéztem, megértettem, miért: a plafonra lógatott testek egytől egyik eltűntek.
- Ez meg mi volt? – lépett ki a másik helyiségből Serpenyő, és mögötte ott gyülekeztek a tisztársaink. Rémületet és tanácstalanságot olvastam le az arcukról, és semmivel sem tudtam vigasztalni őket. Valaki nagyon csúnya játékot űzött velünk.
- Nem tudjuk, de gyertek ide. Valakiket meg kellene ismernetek – intettem a többieknek, majd az ajtó felé fordultam, ami mellett ott toporgott Tommy és az ázsiai srác is.
- Mi az? – léptem oda hozzájuk, de nem is kellett válaszolniuk. Elég volt egy pillantást vetnem a falon függő táblára, hogy tudjam, mi olyan érdekes. A szöveg, mely nem rég még Teresa és Mary ideiglenes lakhelyét hirdette, megváltozott:
Aris Jones, B csoport, B1-es alany, A Szövetséges
Chris Hewer, B csoport, B3-as alany, Az Őszinte
- Ez most már tényleg idegesít! Mik ezek a jeligék? – bukott ki Minhóból, de senki sem tudott felelni a kérdésére. A felirat azonban megerősített abban, hogy tényleg volt egy másik Útvesztő, egy „B helyszín”, ahol ezek szerint Aris és Chris kivételével csupa lány élt.
- Hé! Valami van a nyakadon! – szólalt meg Serpenyő, amikor odaért mellénk, és lejjebb húzta a másik Elöljáró pólójának gallérját. A srác elhúzódott a keze elől, és maga vizsgálta meg a lapockája fölé tetovált szavakat, de abból a szögből nem tudta elolvasni.
- Mi ez? Mit ír? – kérdezte követelőzően, mire közelebb léptem, hogy ki tudjam olvasni a mintát. Olyan volt, mintha éjsötét tintával a bőrébe égettek volna egy vonalkódot: a lemoshatatlan szavak ugyanis minden kétséget kizárólag egyértelművé tették, hogy rendelkeznek vele. Mindannyiunkkal.
- A VESZETT tulajdona. A csoport. A7-es alany. A Vezér – olvastam fel a tetoválás szövegét, de közben keserűnek éreztem a nyálat a számban. Ez így nagyon nem volt rendben.
A szavaim mindenkiben megrendülést idéztek elő, és a tisztársak egymás nyakát kezdték el vizsgálgatni.
- 10-es alany!
- A Támogató…
- A VESZETT tulajdona, mint az övén is…
A fülemben zsongtak a szavak, míg Tommy oda nem lépett hozzám. Megfáradt tekintetemből kiolvashatta, hogy nem érdekel, rám mit tetováltak. Nem akartam tudni, hogy ezek a beteg emberek minek gondolnak, ő mégis úgy érezte, hogy meg kell osztania velem:
- Te vagy az 5-ös alanya az A csoportnak – jelentette ki, majd elgondolkozva hozzátette: - És azt írja, hogy te vagy a „Ragasztó.”
- Ragasztó? – visszhangoztam, és bármennyire is bizarr volt a helyzet, majdnem elnevettem magam. Ilyen röhejes dolgot régen hallottam.
- Igen, gondolom, amiatt, mert te vagy az, aki összetartasz minket – rántotta meg a vállát a srác, és sóhajtva a hajába túrt. Levertsége és csalódottsága, mintha az enyém mása lett volna, mégis tüskét éreztem magamban a gondolatra, hogy lehet, ugyanannyira aggódik Maryért, mint én. Ostobaság, mégis féltékeny voltam rá, és hiába tudtam, hogy a lánnyal nagyon jó barátok voltak, mióta csak Mary Zöldfülként megjelent, az utóbbi időben valami megváltozott a kapcsolatukban. Vagy legalábbis ahogyan Tommy viszonyult hozzám a lányt érintő kérdésekben.
- Akkor nézzük, téged minek tartanak! – vetettem fel, és intettem a srácnak, hogy forduljon meg. Az ő tetoválása is a pólója szegélyénél kezdődött, ugyanúgy, mint Minhóé. A Tisztáson töltött hónapok alatt megbarnult bőrén is élesen kiütköztek a fekete betűk, melyek azt hirdették, hogy ő is a VESZETT tulajdona, mint mindannyian. Ezek szerint a szervezetet nem érdekelte, hogy valaha nekik dolgozott. Az emlékeivel együtt, mintha ennek a tényét is eltörölték volna. Ugyanolyan kísérleti patkánnyá vált, mint mi, és most még meg is billogoztak minket.
- A csoport. A2-es alany… - olvastam fel a jó diák módjára a szöveget, majd a mutatóujjammal lejjebb húztam a srác fölsőjének peremét. Elakadt a szavam a folytatást látva, és élesen szívtam be a levegőt.
- Na, mit írnak, mi vagyok? – érdeklődött Tommy, és csak a hangszínében volt érezhető egy kis frusztráltság. Mikor nem válaszoltam, összeráncolt szemöldökkel hátrapillantott a válla fölött. – Newt, mi az?
Nyeltem egyet, majd egyenesen a Futár szemeibe néztem.
- Nem mondja, hogy mi vagy – böktem ki, és egy rövid szünetet tartottam. Nem tudtam, hogyan közölhetném vele ezt tapintatosan, úgyhogy inkább az egyenesség mellett döntöttem: - Csak annyit, hogy ”meggyilkolandó a B csoport által.



Kedves Olvasók, tisztársak, errejárók!

Én is remélem, hogy elnyerte tetszésetek az új kinézet és szerecsendio csodás trailerje! Remélem, hogy a folytatással sem okozunk csalódást. Bár a part II jelentősen rövidebb lesz, mint az első talán legalább olyan izgalmas. Mit gondoltok erről a fordulatról? Szerintetek hol vannak a lányok, és hogy találkoznak majd újra Mary-vel? Nem utolsó sorban pedig, mit gondoltok a jeligékről?
Emlékezzetek, a VSZTT jó!
FantasyGirl

5 megjegyzés:

  1. Halihó ~

    Hú, hát ebben a fejezetben szinte kapkodtam a fejemet, hogy mikor hol és mi történik, egyszerűen nem értettem semmit és a vége felé pedig már teljes egészében elvesztettem a fonalat; sok kérdés merült fel bennem, még sincs semmilyen ötletem a továbbiakkal kapcsolatban ><
    Mivel a könyveket nem olvastam, és a Tűzpróba is csak ezután fog még a mozikban kijönni, így tippelni sem tudok a folytatással kapcsolatban, ami egyrészt jó, mert csupa új dolgot tártok elém :D

    Thomas nekem egyre érdekesebb karakter, nem mondanám, hogy utálom, de valamiért... Kezd ellenszenves lenni. Talán a legfőbb ok az, hogy furcsán viselkedik, ha Mary és Newt jön szóba, fogalmam sincs mire jöhetett rá az emlékein keresztül, de az biztos, hogy semmi jóra - legalábbis a viselkedéséből én ezt szűröm le. Hmm, nem tudom, talán anno Mary és Thomas együtt voltak? Lehet, hogy ez a legkézenfekvőbb és legegyértelműbb magyarázat mindenki számára, aztán nem tudom, én valahogy többet gondolok a dologba, de megfogalmazni már nem tudnám, hogy mit x3

    Ezek a besorolások pedig, hogy xy csoport xy alany és azok a nevek... Csupán kíváncsiságból, erre az eredeti történetben is számíthatok majd, vagy ez teljes egészében a ti művetek? :) Érdekes egy dolog, az biztos, jól bekavartátok most vele az ember fejét, legalábbis az enyémet biztosan. Kíváncsi vagyok ezek a nevek miket takarnak, és hogy mi lesz a szereplőink sorsa a továbbiakban ^^

    Remélem, hogy Mary és Teresa jó helyen vannak o.o Bár van egy olyan sejtésem, hogy őket pedig a lányokhoz vitték, akárhol is legyenek ők >.> De nyilvánvalóan ha a két új fiú rendben van, akkor nekik sem lehet bajuk :)
    Ezek a buggyantak pedig a frászt hozták rám hirtelen xD Magam elé képzeltem őket és fúj! Szerencse, hogy ott voltak azok a rácsok, de szerintem a Siratók után ezek már meg sem kottyantak volna nekik, simán kicsinálták volna az összeset, amilyen leleményes némelyik fiúka :D Yepp, Minhoba pedig kezdek egyre jobban beleszeretni, abszolút az a karakter, aki kell a történetbe :3

    Na meg az hogy a hullák hirtelen eltűnnek, meg a táblák az ajtónál... Mik ők valami supermanek, hogy ilyen gyorsan dolgoznak? Egyáltalán kikről is beszélünk? x) Mint az elején említettem sok kérdés merült fel bennem, amikre remélem minél hamarabb válaszokat kapunk, mert én nem a türelmemről vagyok híres... sajnos :')

    És muszáj vagyok elmondani, hogy az a Mary és Thomas csók volt a kedvenc jelenetem, olyan élettel teli volt, elmosolyodtam rajta, ahogy a fiúk reakcióján is :3 Remélem hamar sikerül nekik tisztázni a dolgokat, hogy most akkor mi is van közöttük ^^ Várom a folytatást! c:

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves B.!

      Megint csak nagyon hálás vagyok a részletes és hosszú véleményedért, mert nagyon sokat jelent, hogy megosztod, mit gondolsz róla!
      Örülök, hogy ennyi újat mutathatunk neked, mert igazság szerint az első két kötettel a mi verziónk a Mary-s szálat kivéve 90%-ban megegyezik, az utolsó kötet az, ahol jelentős változtatásokat tettünk bele. így sajnos ezek a jeligék és csoportok sem a mi ötletünk volt, hanem Dashner bácsi kitett magáért, de remélem, hogy mi logikusabbat tudunk kihozni belőle, mint ő.
      Thomas szerintem csak azért kezd ellenszenves lenni, mert Newt egyértelműen féltékeny rá, és az ő ellenérzéseit érzed. Mary szálából hamarosan kiderül, hogy mi oka van a viselkedésre, mit tudott meg a Sirató megszúrás után, ami miatt így reagál bizonyos dolgokra. Annak viszont örülök, hogy Minhót ennyire megkedveled, mert nekem ő is nagy kedvencem a könyvsorozatban.
      A Buggyantak rám is a frászt hozták volna, viszont lesz még velük néhány - talán túl közeli - találkozásunk, és majd meglátjuk, hogy a fiúk hogyan találják fel magukat.
      A VESZETT-nek megvannak a maga eszközei, és arról se feledkezzünk el, hogy ez egy disztópia, tehát a jövőben járunk, ahol fejlettebb technológia is kialakulhatott a vírus ellenére. Viszont hamarosan még világosabb válaszokat kaphatsz, úgyhogy csak még egy kicsit legyél türelemmel! ;)
      Mary és Thomas csók? Whoa, ezzel megleptél, és remélem, hogy te is Newtra gondoltál xD Hogy mi van, lesz köztük előbb-utóbb tisztázódik, de egyelőre meg kell találniuk egymást.

      Ölel, FantasyGirl

      Törlés
    2. Mary és Newt csók* Bocsánat, nagyon fáradt voltam és nyűgös is, mikor a véleményt írtam xDD

      Törlés
  2. Kedves FantasyGirl!
    Előre leszögezem, hogy a lényegi történésekhez nem sok mindent tudok hozzá fűzni, csak annyit, hogy nagyon örülök, hogy ebben a fejezetben a könyvet követtétek, nem pedig a filmet, és remélem, ez a továbbiakban is így lesz! :)
    Newt igazán aranyos, hogy állandóan Maryt keresi, hogy megnyugodjon, mellette van.
    A gyanakvásuk Minhoval a fejezet során tök természetes, érzik, hogy valami nincs rendben. És engem is idegesít, hogy semmit nem közölnek velük, csak azt, hogy majd holnap mindent megtudnak. A tudatlanság olyan bosszantó.
    Furcsáltam, hogy a lányokat eltávolították tőlük, de ebben is a könyv után mentek.
    A csók nagyon cuki volt, bár sajnálom, hogy nem beszéltek még a kapcsolatukról, de erre idejük se lett volna. :)
    Nem hiszem el, hogy Mary és Teresa elaludtak, Mary soha nem szegte volna meg a szavát, hogy a zuhanyozás után találkozik vele.
    A Buggyantak felbukkanását már vártam, kíváncsi voltam, hogy írjárok le őket, és nem csalódtam!
    A nyakukon megjelenő szöveg szintén boldoggá tett, ez is nagy kedvencem lett a könyvben. Bár Mary-ét, a Próbát, nem értem egyelőre. Milyen értelemben lesz ő egy próba? És kinek? Newtnak?
    Arra is kíváncsi vagyok, hogy Arys szerepében is követni fogjátok-e a könyveker. És itt arra a dologra célzok, ami ő és Teresa tettek Thomasszal. Itt is meg fog az történni? És Chris szerepe is felkeltette az érdeklődésem, izgatottan várom, rá mi vár.
    Ismét csak hálálkodni tudok a fejezetért! Nagyon köszönöm!
    Puszi, Kat

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Katherine!
      Személy szerint megértem, hogy a filmben miért változtattak ezen a fordulaton, de nekem sokkal jobban tetszett a könyvé, ráadásul amikor ezt írtuk, még ki sem jött a film, úgyhogy esélyünk sem lett volna változtatni a film irányába, de utólag is örülök, hogy a könyvhű verzió mellett döntöttünk.
      Minho és Newt párosa már régóta összeszokott, tudják, hogy ha valami nem stimmel, és ez az egész túl szép, hogy igaz legyen.
      Jól sejted. Ha Maryn múlt volna, ő megvárta volna Newtot. Mindenképpen szerettük volna kijátszani az A és B csoportot, és ezért is követtük a könyvet, mert így is távolságot ékeltünk a szereplőink közé, akiknek így jut idejük átgondolni, hogy mi van köztük.
      Ugye? Szerintem ezek a tetkók az egyik legjobb ötlet voltak a Tűzpróbában, úgy sajnálom, hogy kivették a jeligéket a filmből. A Próba jelentése ki fog derülni, ahogyan a többiek szerepe is. Azt megígérhetem, hogy nem követjük mindenben a könyvet, több szerintünk felesleges vagy értelmetlen kerülőt, ami a főszálunkat nem nagyon befolyásolná, inkább kivettünk. Chrisnek pedig nagyobb szerepe lesz, mint gondolnád!
      Mi köszönjük, hogy ilyen lelkes vagy! ^^
      Ölel, FantasyGirl

      Törlés