NOT A BLOODY LADY
– NEWT –
Eljött a napja, hogy a Tanács megszavazza, melyik csoporthoz csatlakozik Mary. A lány égető vágya, hogy Építő legyen, apadni látszott a Gallyvel való összetűzését követően, de Thomas elmondta, hogy még mindig nem mondott le erről az őrült ötletéről. Aztán óvatosan megjegyezte, hogy igazán lehetnék kedvesebb a lánnyal. Ezen majdnem felhorkantam.
Zöldfül Útvesztős kalandja utáni kiabálásom óta nem csak ő nézett rám másképp... már amikor sikerült elkapnom a pillantását, mielőtt félrenézett volna. A tisztársak talán még sosem láttak ennyire kikelni magamból, és ez megosztotta őket. Volt, akinek megrendítette a bizalmát bennem, de volt olyan is, akinek ezzel vívtam ki a tiszteletét. Gally, aki alig egy hónapja még azt vágta a fejemhez, hogy ki kellene toloncolni, annyira nem értek a vezetéshez, most megveregette a vállamat mondván,  örül, hogy észhez tértem. Ám kivétel nélkül mind azt hitték, hogy a vezető szólt belőlem, pedig annál nagyobb emberi roncs nem is lehettem volna.
Éreztem, hogy baj van, hiszen Minho eddig minden Zöldfült időben és épségben visszahozott. Elsőként voltam ott a vájatnál és vártam az érkezésüket, de késtek. Már akkor sejthettem volna, hogy Mary újabb ostobasága az oka, csak hogy ezúttal nem csupán a saját életét veszélyeztette, hanem Minhóét is. Felelőtlen, meggondolatlan és impulzív volt. Nem foglalkozott azzal, hogy megsérül, sem azzal, hogy ez miképp hat másokra. Megérdemelte, amit kapott, nem állt szándékomban bocsánatot kérni miatta.
- Newt! Kezdünk - intett Alby hivataloskodva, mire abbahagytam a ceruza faragását, és feltápászkodtam a helyemről. Letettem a kést, lesöpörtem a térdemről a koszt, majd felkaptam magam mellől a jegyzettömböt, és elindultam a Tanácselnök után.
A Gyűléseket az úgynevezett Tanácsteremben tartottuk, ami egy kör alaprajzú, hajlított tetős építmény volt a Tábortól nem messze. A fény csak a tetőelemek közt szűrődött be, de az is elég volt, hogy megvilágítsa a félkörbe rendezett tizenegy ülőhelyet, melyek egy magányos szék köré csoportosultak. Annak háta mögé Gallyék még építettek egy lelátószerűséget, ami már javarészt meg is telt emberekkel. Az volt a szabály, hogy csak  az jöhet el megnézni a Gyűléseket, aki már elvégezte a napi feladatait. Eleinte minden ex-Zöldfül kíváncsi volt ezekre az alkalmakra, de az újdonság varázsa mindegyiküknél hamar elmúlt. Általában négy érdeklődőnél többel nem is kellett számolnunk, de Mary beosztásán mintha az egész Tábor összegyűlt volna. A tisztársak a helyekért tülekedtek, de volt egy olyan érzésem, hogy inkább a „műsor” érdekelte őket, mintsem a Zöldbab sorsa.
- Jól van, mindenki nyugodjon le, és foglaljon helyet! Mindjárt kezdünk – jelentette be Alby elég hangosan ahhoz, hogy mindenki figyelmét magára vonja, és a nagy zsizsegés-zajongás tényleg elhalkult, míg a sorokba rendeződő tisztársak közt fel nem tűnt neki a díszvendég hiánya. – Hol van a Zöldfül?
Színesbőrű vezetőnk hangja vádlón csengett, és éreztem a tekintetét a hátamon összpontosulni, mialatt én is végigvontattam a tekintetemet a jelenlévőkön. Nem csak Mary hiányzott, de Chuck és Thomas sem volt még jelen. Bosszankodva céloztam meg a kijáratot, hogy felkutassam a triót, de szerencsére erre mégsem volt szükség, mert végszóra megérkeztek. Tommy bátorítóan megpaskolta a lány hátát, aki erre egy kényszeredett mosolyt erőltetett magára. A megfeszült arcizmaiból és a tekintete izgatott ugrálásából láttam, hogy ideges, de más jelét nem mutatta ennek. Büszkén kihúzta magát, és a mutogató, mindenfélét bekiabáló srácok közt utat tört magának egészen a székig, ami számára volt kikészítve.
- Elég legyen! – emelte fel a hangját újra Alby, hogy csendre bírja a jelenlévőket. – Ha valaki nem bírja befogni, most menjen el, mert megrendezünk egy Kitoloncolást annak, aki megzavarja a Gyűlést!
A teremben szinte tapintani lehetett a feszültséget, amit az elmúlt napok tanácstalansága okozott. Sokszor egyértelmű volt, hogy ki hová kerül, ám ezúttal fogalmunk sem volt róla, hogyan legyen. Mary ügyes volt, bármilyen feladatot kapott, azt megcsinálta. Azonban néhány világmegváltó elképzelésével életveszélybe sodorta nem csak önmagát, de a társait is. Például azzal, amit az Útvesztőben csinált. A jó szándék vezérelte, de akkor is hallgatnia kellett volna az ideiglenes Elöljárójára. Nem tisztelte a tekintélyt, sokak szemében olyannak tűnt, mint aki megveti az egész hierarchiánkat, de ezért nem büntethettük meg. Helyette az elmúlt három napra a Lögybölőkhöz osztottuk be, míg el nem dől a beosztásának kérdése. S elérkezett az idő.
Alby fáradtnak látszott, pedig a Futárokkal töltött napja óta Mary meghúzta magát, és nem okozott gondot. Ennek ellenére teljesen megértettem, hogy miért nem volt kedve a formaságokhoz. Amint elhelyezkedett a lánnyal szemközti széken, az Elöljárók is sorban helyet foglaltak a félkörben őket megillletőhelyen. Én egy kis fáziskéséssel ültem le a Tanácselnök jobbján, és az egyik térdemen egyensúlyoztam az elsárgult papírtömböt, amin már nyomot hagyott az éles grafitceruzám hegye.
- Ezennel a legújabb Zöldfül, Mary beosztását érintő Gyűlést megnyitom – zengte Alby, és markáns hangja az egész helyiséget megtöltötte. Az emlegetett lány nagyot nyelt, de magabiztosan nézett felénk. Tekintete szigorúan a beszélőre irányult, véletlenül sem nézett rám, de nem is számítottam rá. Helyette én néztem őt: a szorosan összefogott haját, kecses hattyúnyakát, porcelánfehér bőrét, melyen élesen kiütköztek az anyajegyek, a bájos vonásait, és arra gondoltam, hogy lehet valami, ami ennyire angyali, olyan idegesítő, ha egyszer kinyitja a száját?
Utólag sem tudtam volna pontosan meghatározni, hogy milyen érzés kerekedett felül bennem, amikor Minho és a pesztráltja szó szerint beestek a Tisztásra a minap. Az elpárolgó aggodalmamat egyszerre váltotta fel emésztő düh és hatalmas megkönnyebbülés. A harag azonban gyorsan ható méregként végigfutott a vénáimban, és megtöltötte minden porcikámat. Még az egyik legjobb barátommal is képes voltam kiabálni, ami aztán igazán nem vallott rám. Csakhogy bár Minho is kapott egy keveset a bennem növekvő indulatból, a nagyját Maryre zúdítottam, aki becsületére legyen mondva, jól viselte. Mégis úgy éreztem, hogy ezzel a kiborulásommal leromboltam a hidat, amit a bizalom épített közénk.
- A szabályok egyszerűek, Zöldbab, próbáld meg betartani őket – folytatta a vezetőnk, és ezúttal egyenesen a lányhoz intézte a szavait. – Csöndben maradsz, míg mindenki végigmondja a véleményét, és csak akkor szólalsz meg, ha kifejezetten téged kérdeznek. Érthető volt?
- Igen – bólintott rá szárazon Mary. Ekkor vettem észre a maga mellé eresztett karjainak ujjait a fából ácsolt szék ülőkéjébe hurkolódni.
- Rendben – bólintott leginkább magának Alby, mire az egész Tanács egy emberként fordult felé várva, hogyan tovább. – Zárt Kerti Zart, mondd, te mit gondolsz: hová tegyük a Zöldfült?
Kihúztam magamat a széken, a ceruza szorgosan sercegett a papíron. A későbbi félreértések elkerülése végett fontos volt, hogy mindenkinek a felvetését lejegyezzük. Ez a demokrácia tartotta fenn a törékeny békénket.
Miután az Ekések Elöljárója felállt, a tekintetét köztünk és Mary közt kapkodta, de a szavaiban nyoma sem volt izgágaságnak. Éppen azt mondta, amit én is láttam aznap, amikor együtt dolgoztunk a földeken.
- Hallottam pletykákat Maryről… vagyis a Zöldbabról, de mikor beállt közénk, végezte a dolgát. Pihenő nélkül, keményen, jobban gürizett, mint sokan a jelenlévők közül – vélekedett meggyőző hangsúllyal a piszkos, szőke hajú srác, és megvakarta az orrát. A jó emberismerő képességemnek hála már tudtam, hogy most jön a nagy „de”, és nem is tévedtem. – Viszont ő mégis csak lány, ez pedig megterhelő fizikai munka. Ennyi lenne a véleményem.
Zart ezzel a mondattal párhuzamban vissza is ült a helyére, egyértelművé téve, hogy a konkrét szavazatát majd csak a legvégén nyilvánítja ki. Megszokott volt, hogy egészen a végső körkérdésig csupán néhányan nyilatkoztak nyíltan. Voltak, akik másképp nem is merték felvállalni a véleményüket, csak ha tudták, hogy mások is támogatják.
- Felírtuk. Serpenyő, te jössz! – intett Alby a sötétbőrű, szőrös srácra, akinek az arca főzés közben mindig felderült. Ennek ellenére, mikor a nála töltött napja után Maryért mentem, fintorogni láttam az elé rakott ételen. Majdnem elnevettem magamat az emlékre. Az Alkotók biztosan jót röhögnek rajtunk: egy olyan lányt küldtek közénk, aki egyáltalán nem volt otthon a konyhában.
A következő Elöljáró épp csak felemelkedett ültéből, és a mindig viselt kötényébe törölte gyakran lisztes vagy zsíros kezét. Ezúttal az ujjai sárgás foltot hagytak a már amúgy is nyúzott anyagon. Serpenyő egyszerű, egyenes szószóló volt, csak néhanapján esett meg vele, hogy a kelleténél jobban megeredt a nyelve, és a mai ilyennek hallatszott, amint belevágott.
- A főzés művészet. Idő kell, hogy valaki elsajátítsa. Mindenki látta, azaz kóstolta, Mary próbálkozását. Nem menthetetlen, és jó meglátásai vannak, úgyhogy azt hiszem, hogy hasznát venném egy ügyes női kéznek a konyhán – kerekítette le a meglepően tömörre fogott mondanivalóját egy ajánlattal, amit azonnal felírtam a papíromra.
Alighogy a srác visszaült a helyére, megkezdődött a susmorgás és a halk nevetések sora. Albynak legalább fél percébe telt, mire újra kiharcolta a csöndet. Aztán felszólította a pattanásos Winstont, hogy a Vérházasok Elöljárójaként hangot adjon a véleményének.
- Arról szó sem lehet, hogy hozzám kerüljön, csak hátráltatna. Majdnem elhányta magát az ólban, de hát elvégre is lányból van, és az ilyeneknek a konyhán a helyük.
Nehezen fojtottam vissza egy megjegyzést arra vonatkozóan, hogy Maryvel ellentétben sok fiú tényleg kidobta a taccsot. Nekik akkor mi volt a mentségük? Míg én ezen akadtam fent, addig a konyhában szolgálók a férfi-női szerepek felemlegetését nem méltányolták, és különböző sértéseket vágtak az előbb megszólaló fejéhez. A mészárosnak titulált srác pedig csak vigyorgott. Mindannyian jól tudták, hogy ezek a szurkálódások csak viccek, a nap végén mind számíthattunk egymásra. Az egyetlen, akinek volt miért aggódnia az a Zöldfül volt.
Winston elutasító véleményét Mary láthatóan megkönnyebbülten fogadta. Nem csodálkoztam ezen, nem sokan akartak gyilkosokká válni a Vérházban, de valamit ennünk kellett. A Tanácselnök ez alkalommal már nem is foglalkozott azzal, hogy lecsendesítse az összegyűlteket. Hangtalanul Clintre bökött, aki a két Kóroncunkat képviselte, de Jeffet is kiszúrtam valahol a lelátó alján. Ő azok közé tartozott, akik tényleg a szívükön viselték Mary sorsát.
- Khm… - köszörülte meg a torkát az eleresztett hasú tisztárs, hogy magára hívja a többiek figyelmét. Barna gombszeme a földre szegeződött, és a hangja bizonytalanabb volt a megszokottnál. Szavai olyan óvatossággal csúsztak ki a száján, mint aki félt valamitől. – Zöldfül jó munkát végzett nálunk. Tényleg ügyes, de nem hiszem, hogy ez lenne számára a testhez álló munka.
Itt Clint elhallgatott, és egy erőltetett mosolyt küldött Mary felé, aki halványan viszonozta azt. Azon kívül ő is csak pislogva várta, hogy lesz-e folytatás, mert a hatásszünet kezdett hosszúra nyúlni. Már többen is fészkelődni kezdtek a helyükön, ami magához térítette az álló alakot, és újabb torokköszörülés következett.
- Tapasztalatból mondom, hogy az ágy, amit ő csinált, jobban tart, mint bármelyik eddigi. Azt javaslom tehát, hogy legyen Építő! – hadarta el a maradék két mondatát a Kóronc, és már világos volt, hogy mitől remegett úgy a hangja.
- Ehhez neked semmi jogod! – közölte vele üvöltve, elvörösödő fejjel Gally - aki a félkör túlsó oldalán ült -, mint akit már a felvetés sértett. A széke karfáját szorító kezén kitüremkedtek az erek, és látszott rajta, hogy nem sok választja el egy pofontól. Indulatos természete megint előtört, és bár nem hozzá szólt, észrevettem, hogy a velünk szemben ülő lány megrándult a felcsattanó hangjára. Sejtettem, hogy lelki szemei előtt újra lejátszódott a jelenet, mikor „Gally Kapitány” kezet emelt rá.
- Tulajdonképpen minden joga megvan hozzá – hívta fel az akadékoskodó figyelmét Alby egészen nyugodtan. – Szabadon elmondhatja a véleményét, úgyis a szavazat dönt.
- Megnézem én azt… - valami ilyesmit dünnyögött Gally alig érthetően, aztán leeresztette a vállait, de csakhogy aztán gúnyos, pöffeszkedő kifejezéssel az arcán szemmel tartsa Maryt.
Követtem a tekintetét, és abban reménykedtem, hogy a lány legalább most az egyszer felém néz. Ő azonban tartotta a farkasszemet a fiúval, és nem bagózott senki másra. Fogalma sem volt, hogy mekkora szükségem lett volna hirtelen a pillantására. Egy olyan pillantására, amely megerősített vagy megcáfolt volna abban, hogy helyesen akarok cselekedni.
- Newt! Te következel – rángatott ki a kábulatomból a fővezér, mire gyorsan összeszedtem magam és a gondolataimat. A székem karfájára helyeztem a jegyzettömböt, és felálltam. Pihentettem a gyengébb lábamat, de kihúzva, egyenes háttal álltam meg Maryvel szemben nagyjából három méterre tőle. Mégsem őt néztem, kivételesen nem. Lassan végigvontattam a tekintetemet a mögötte ülő tömegen, az aggodalmasnak tűnő Tommyn és a bőrébe alig férő Chuckon, majd a tanácstagok felé fordultam.
- Egyetértek azokkal, akik szerint Mary ügyes – szólaltam meg rövid hallgatást követően.
Lassan, kimérten beszéltem. Éreztem, hogy a szavaimnak súlya van. Nem csak azért, mert a Zöldfülnak lehet, hogy ezentúl azzal a munkakörrel kell beérnie, amit én javaslok, hanem azért is, mert a rólam alkotott véleménye volt a tét. Kettészakasztott az érzés, hogy egyszerre akartam azt tenni, ami helyes, és amit ő szeretne, hogy tegyek. Még sosem fordult elő ilyen. Ha bármilyen kérdéssel kapcsolatban kétségeim támadtak, úgy cselekedtem, hogy az a Tisztás és lakói javára legyen. Ez a helyzet azonban más volt, és nem tudtam volna megmondani miért. Mary más volt, az igaz. De csak azért mert lány volna? Kizárt.
- Valóban az, de tény és való, hogy lány, ráadásul nem túl fogékony a szabályainkra – fanyar mosolyra húzódott a szám a szóra, ami az elmúlt két hét tapasztalata alapján cseppet sem érintette meg legújabb Zöldbabunkat. - Én mindenképp úgy vélem, hogy olyan csoportba kell őt beosztanunk, ahol hasznos lehet és ahol szívesen is látják.
Igazán rövidre fogtam a véleményemet, de nem szándékoztam többet mondani. Ennyi fül hallatára semmiképp. A talpam alatti koszos talajt bámulva dőltem hátra a helyemen, és csak mikor Alby megszólalt, fordítottam felfelé a tekintetem. Mióta felálltam, ekkor néztem először Maryre, és ez volt az első alkalom az egész Gyűlés alatt, hogy ő pedig visszanézett rám. Megszilárdítottam a vonásaimat, hogy csak egy érzelemmentes maszkot lásson. Nem engedhettem meg, hogy alátekintsen. Már így is kihozta belőlem a szélsősségeimet: a szomorúságot és a haragot. Nem láthatott többet, mert ha így lett volna, meg akart volna érteni, mert ő már csak ilyen. Nekem viszont nem volt szükségem az emberek szánalmára. Végül Mary törte meg a szemkontaktust, és a néhány pillanatig köztünk lebegő pillanat úgy tűnt el, mint ahogyan a hajnali pára felszárad a fűről. Nyomtalanul.
- Köszönjük, Newt. Az én véleményem is hasonló – adta tovább a szólás jogát máris a Tanácselnök, aki csak kivételes helyzetekben nyilatkozott bőbeszédűen ilyenkor.
Még az Elöljárók fele hátra volt, de semmi sem dőlt el. A Zsákolók és a Térképészek vezetői közül az előbbi nem igazán szimpatizált Zöldfüllel, míg a fekete hajú, szeplős kölyök, akit nem sok értelme volt tanácstagnak választani, ezúttal sem mondott semmi hasznosat. Aztán következett a Lögybölőket képviselő Danny.
A nyúlánk, barna hajú srác feltűnően sok időt töltött Maryvel. Már a legeleje óta körülötte legyeskedett, és láthatóan jól kijöttek. Ahányszor csak együtt láttam őket, a gyomrom tartalma cigánykereket vetett, és félre kellett néznem, hogy enyhítsem a hányingert. Ez a bennem pangó érzés a semmiből bukkant elő, és a legváratlanabb pillanatokban csapott le rám. Volt, mikor már aludni sem hagyott, de képtelen voltam megnevezni, mi ez. Furcsa, hiszen mindig is büszke voltam arra, hogy milyen jól bánok a szavakkal.
- Mary jó munkát végzett nálunk, szívesen látnánk, de ő másra hivatott – jelentette ki Danny magabiztosan, és egy sármosnak szánt mosolyt lövellt Mary felé, aki vagy túl ideges volt hozzá, hogy viszonozza vagy esze ágában sem volt. Mindenesetre a srác úgy folytatta, mintha csak a kedvében akart volna járni: – Úgy vélem, hogy az Építőknél hasznos lenne.
A másodperc töredékéig minden elnémult, épp, mint az itt oly ritkán eleredő eső előtt. A természet visszafojtja a lélegzetet, hogy felkészüljön az elkövetkezendő csapásokra. A Gyűlésen is ez történt: egy pillanatig nem történt semmi, aztán számtalan dolog egyszerre. Szék borult, Gally felugrott, Minho a torkához emelt egy élezett kést, többen felálltak és kiáltottak.
- Mi van?! – üvöltötte a kevés hajú, erős szemöldökű Elöljáró magából kikelve, de sem moccant. Tudta, hogy ferdeszemű barátunk nem hibázna, ha csak egy rosszindulatú lépést tenne.
- Csitulj már le, Gally, mindjárt te jössz. Várd ki a sorod! – szólt rá Alby erőteljes hangon, és a hangzavar, mely feltámadt a teremben, elhalt, ahogy a mondata végére ért. Hevesen emelkedő és süllyedő mellkassal, vörös arccal ugyan, de az Építők vezetője beismerte a vereségét, és minden további nélkül visszaült a helyére. Csodálkoztam rajta, hogy nem csinált jelenetet, mint múltkor. Kivételesen megelégedett annyival, hogy odébb lökhette az útból Minhót. Fővezérünk a visszavonulását egy biccentéssel vette tudomásul, majd a soron lévő Elöljáróhoz intézte következő szavait: - Még valami?
Danny a fejét rázta, majd zajtalanul leült. Így tettek mind azok is, akik az előbbi hirtelen mozdulatra talpra ugrottak. Köztük én is. Abban a minutumban a Lögybölőtől balra ülő Elöljáró úgy pattant fel, mintha égő parazsat tettek volna a feneke alá.
- Az az egy biztos, hogy hozzám nem fog jönni. Nem vagyok hajlandó eltűrni a lepcses száját az embereim közelében! – emelte fel a hangját a kelleténél jobban Gally, és minden indulatos szavának nyomatékot adott. Ijesztő tűz égett a szemeiben, melyeket hol ránk, hol a félkör középpontjában ülő lányra szegezett. Heves gesztikulációk közepette úgy beszélt, mint egy ókori görög stratégosz, aki szavakkal próbálta elhitetni az igazát a néppel. - Rakjuk a konyhára? Azt gondoljátok, ott talán egyikünket sem fog megöletni? Még csak az kéne! A végén megmérgezne mindnyájunkat, szóval menjen csak a szerencsétlenekhez! Amilyen jóban van velük, látszik, hogy közéjük való.
- Azért nem kell túlzásokba esni… - szóltam közbe, ami minden volt, csak bölcs döntés nem. Ugyanazt a hibát követtem el, mint ő: közbeszóltam, míg egy másik tanácstag beszélt. Ennyi erővel Minho akár az én nyakamnak is ugorhatott volna. Mégsem tett senki semmit, mert mindnyájunk ugyanazt gondoltuk: micsoda képtelen összeesküvés-elmélet jár már megint a fejében!
- Te csak ne szólj bele! Az őrangyalaként elfogult vagy. Még nem fejeztem be – intézett el meglehetősen velősen és simán a srác, majd rövid szünetet tartott. A pár pillanatnyi kihagyás arra kellett neki, hogy teljes testével szembefordulhasson Maryvel. A mutatóujjával fenyegetően rábökött, miközben tett felé egy közelítő lépést. Öntudatlanul is megfeszültem, és pár centinyit felemelkedtem a helyemről. - Valami nem stimmel veled, Zöldfül. Ugyanúgy, mint azzal a bökött haveroddal sem! Mindkettőtöket ki kéne toloncoltatni!
A lelátó korlátjának feszülő Tommy már amúgy is olyannak tűnt, mint egy ugrásra kész ragadozó, de csak e szavak hallatán élesítette ki teljesen a reflexeit. Az állát makrancosan fent tartó és Gallyvel bátran farkasszemet néző Mary válla felett láttam, hogy ugyanúgy készen állt közbelépni, mint én. Valaki azonban megelőzött minket:
- Elgurult a gyógyszered? Vagy megint rád jött a havi baj? – krákogta feltörő nevetését visszafojtva Minho, aki hűvös nyugalommal simogatta a kezében tartott tekintélyes szablya pengéjét. Az Építők nagyszájú vészmadara azóta nem mert kötekedni vele, hogy a múlt havi Gyűlésen a Futár simán lenyomta, ám az ázsiai srácnak nem kellett volna ennyire rájátszania erre, és szánt szándékkal emlékeztetnie is a múltkor történtekre. Próbáltam megrovó pillantásokat küldeni felé, de nem figyelt rám.
- Röhögjetek csak. Majd sajnálni fogjátok, hogy nem hallgatattok rám! – bocsátkozott újabb baljóslatú előrejelzésekbe Gally, majd lerogyott a helyére. A többség láthatóan megkönnyebbült, hogy a kis műsora ennyivel véget ért. Durvább is lehetett volna.
- Végeztél? Jó – vette vissza a szót Alby, és méltóságteljesen vezényelte tovább a hagyományos menetet. - Minho, te zárod a sort.
Nem egyszer hálás voltam már azért, amiért ez volt a rend. Minho mindig egyenes volt. Tapasztalata és kitartása révén érdemelte ki a pozícióját, amit az előző Elöljáró halála után kapott nagyjából másfél éve. Csupán pár hónappal utánam került a Tisztásra. Már abban az időben is barátok voltunk, mikor még mindketten a falakon túl töltöttük a napjainkat. A szarkasztikus humora néha csípte a szemem, de jól kijöttünk, és tudtam, hogy rá bármikor számíthatok. Közvetlensége és őszintesége miatt abban is biztos lehettem, hogy sosem fog hátba szúrni. Ő még az ellenfeleire is szemtől szembe támadt.
- Nem szokásom locsogni. Egyértelmű, hogy Mary nem az Útvesztőbe való, de úgy gondolom, hogy amit ott tett, az, hogy a kíváncsisága miatt felmászott a tábláig, talán a segítségünkre lehet – vágott bele a mondanivalójába az izmos, olívabarna bőrű fiú. Értelmesen, meggyőzően szólt, csend honolt, míg beszélt, mert mindenki kíváncsi volt, hogy ezek után mit ajánl. Minho pedig nem hazudtolta meg magát, nem váratta meg a kíváncsi közönséget, hamar kinyögte: - Azt javaslom tehát, hogy csatlakozzon a Térképészekhez, ahol az új rálátása és ez a kifacsart női logikája esetleg találhat valami újat.
Meglepve tapasztaltam, hogy sokan egyetértően hümmögtek.
- Ezzel akkor megvolnánk – kulcsolta össze az ujjait maga előbb Alby. Vonásaiban felismertem a megkönnyebbültség jeleit, de azok zordabbá váltak, amint a tekintete fókuszt váltott, és újra megszólalt: - Zöldfül, íme a lehetőséged, hogy elmondd, te mit szeretnél.
Mindenki lélegzetvisszafojtva várta a választ. Mary nem titkolta, hogy már az eleje óta az Építőkkel akart dolgozni, de senki sem hitte, hogy a múltkoriak és az előbbi után ellenkezni mer Gallyvel. Kivéve talán én. Láttam rajta a dacot és a makacsságot. Mielőtt a szája az adott szavakat formázta volna, tudtam, hogy mit fog mondani.
- Na végre! Már azt hittem, elfeledkeztetek arról, hogy itt vagyok! – sopánkodott a szokásos stílusában a lány, és gyengén elnevette magát, mintha ezzel akart volna enyhíteni a helyzet kínosságán és komolyságán. Miután senki sem értékelte a poénját, megköszörülte a torkát, és maga is elkomorodott. Végignézett a tizenegy szék tulajdonosán, talán azt latolgatva, hogy mit mondhatna, amivel rábeszélhetne minket, hogy támogassuk őt. Zavartan a füle mögé tűrt egy copfjából kiszabadult tincset, majd nagy levegőt vett, aztán belevágott: - Segíteni akarok. Lehet, hogy lány vagyok, de ettől még nem vagyok konyhatündér. Hasznos tagja akarok lenni a közösségnek, és úgy érzem, hogy ezt Építőként el is érhetném.
Szokatlanul tiszteletteljesen beszélt, de ez sem hatotta meg Gallyt, aki láthatóan közel állt hozzá, hogy megint két lábra álljon és fenyegetőzni kezdjen.
- Te azt csak képzeled! – dörmögte maga elé gonoszul, vakondszemeit le sem véve a lányról.
- Elég! – csattant Alby hangja megelőzve az Építő újabb prédikációját. - Van más javaslat az eddigieken felül? Nincs? Remek, akkor szavazzunk! Zöldfül, adnál nekünk egy percet? – kérdezte megdöbbentően kedvesen a kikészített széken üldögélő Marytől, akit összezavart az eljárás fordulata. Arról szó sem volt, hogy a szavazás ideje alatt az újonc nem lehet bent, de Alby valószínűleg nem akarta, hogy a lány fültanúja legyen egy heves vitának vagy Gally haragjának útjába kerüljön. Nem mintha ettől egy falnyi távolság megmenthette volna.
- Kikísérem – ajánlkozott Danny gyanús lelkességgel, de már senki sem foglalkozott vele, mindenki a szomszédjával váltott suttogva néhány szót. A lelátón ülők is azt tippelgették, hogy vajon mi lehet a Gyűlés kimenetele.
- Akkor vágjunk is bele – csapta össze a tenyereit a vezetőnk, mire minden Elöljáró egy körbe gyűlt köré. Még egy utolsó pillantást vetettem a vállam fölött Mary és a Lögybölő távolodó alakjára, mielőtt meghallottam volna a nevem. – Newt, mik voltak a javaslatok?
- Szakács, Építő, Lögybölő, Térképész – szedtem össze a csoportneveket a papírról, melyre végig jegyzeteltem.
Számomra egyértelmű volt a válasz. Nem szerettem volna, hogy Dannyvel olyan sok időt töltsön, már így is volt valami furcsa kettejük között. Azt meg el sem tudtam képzelni róla, hogy egész nap ott kuksoljon a Térképszobában egy állandóan változó kirakóst pakolgatva. Még a végén valami egészen elvetemült ötlete támadt volna.
Az egymás szavába vágó érvelések, győzködések, a lelátóról való bekiabálások egyre erősödtek. Már szinte egy szót sem lehetett érteni abból, ami elhangzott. Ez az egész valami kusza maszlaggá olvadt össze, egy olyan fonalgombolyaggá, aminek nem volt vége.
- Csak úgy kérdem: azok, akik a Konyhába tennék, elvesztették az ízérzékelésüket? Egy kész plotty volt a kaja, amit összedobott vacsorára. Gyomorgörcsöt kaptam a sok széntől, amit lenyeltem – morogta panaszos hangon, nagymértékben túlozva Minho, de a szavai süket fülekre találtak. Ennyi erővel akár a falnak is beszélhetett volna, ha én nem figyeltem volna rá.
- Elrontotta, na és? Lányból van, szóval lehetséges, hogy ha ott töltene egy kis időt, nem csak hogy jobb lenne, de meg is szeretné a helyet – vettem védelmembe azonnal a lányt anélkül, hogy végiggondoltam volna, hogy ez mihez vezethet. Nem ez volt az első eset, hogy ha Maryről volt szó, nem gondolkodtam. Minél inkább igyekeztem elkerülni, annál gyakrabban estem ebbe a hibába.
- Ezt te sem hiszed el, ugye? Ő nem egy francos úrikisasszony! – fordult felém Minho vigyorogva, és az utolsó mondatával már egyértelműen a hanglejtésemet és az akcentusomat utánozta. Érezhetően piszkálódónak szánta a szavait, de ennyivel nem állt le. – Nem játszhatunk biztonsági játékot csak azért, mert belezúgtál.
Ennek agyára ment az Útvesztő. Ez volt az első gondolatom a kijelentése után, és nem is tartottam magamban a véleményemet.
- Te meg vagy húzatva! – zsörtölődtem viszont, és kivételesen örültem, hogy a tanácstagok mind a saját vitájukkal voltak elfoglalva, és nem hallották az előbbit. Leginkább azért voltam hálás, mert Mary nem hallotta ezt a nonszensz kijelentést.
- Jól van, ennyi elég lesz! Mondom, ELÉG! – üvöltötte el magát Alby. A hangja visszhangként kongott a falakról, miután elnémult a ricsajt okozó tömeg. Vezetőnk sóhajtva visszarogyott a székébe. – Szavazzunk!
Nekiláttunk hát a végső véleménynyilvánításnak, miután mindenki újra helyet foglalt. Az egyes szavazatok után a padokon ülő tiszttársak hol felhördültek, hol egyetértően ujjongtak. Nagyon éles volt a szavazás. Három csoport fej-fej mellett gyarapította a neve mellé húzott ceruzavonalakat, mígnem egyetlen szavazat el nem döntötte Mary sorsát. Borús arccal vettem tudomásul az eredményt.
- Newt, hívd be a lányt! – kért meg szárazon bal oldali szomszédom, mire kötelességtudóan felálltam a székemről.
Nem értettem, miért engem szalajtott a lányért, amikor annyian voltak a teremben rajtunk kívül, de nem panaszkodtam. A hátamba fúródó tekintetekről való gondolataimat félretéve láttam neki a lány keresésének. Bosszúsan vettem ugyanis észre azt, ami Albynak már korábban feltűnt: a percekig tartó vita ellenére Zöldbabnak és Dannynek nyoma sem volt. A Lögybölők szavazata persze ért, mivel az Építők csoportja eleve az ő javaslata volt, beleszámoltuk, de ha nem így tettünk volna, az eredményen az sem változtatott volna.
Egészen a Tanácsterem kijáratáig mentem, csak onnan szúrtam ki a néhány méterrel odábbi oszlopok tövében kellemesen csevegő párost. Újra fellángolt bennem az a különös, leírhatatlan érzés, és gombóc növekedett a torkomban.
- Megvan a döntés. Mary, hajlandó lennél befáradni? – kiáltottam oda hangosan, de épp csak annyira, hogy biztos legyek benne, hogy meghallják. Nem akartam feleslegesen még több figyelmet irányítani ránk.
- Megyünk már! – szólt vissza Danny gyorsan felkászálódva a fűből, és a kezét nyújtotta a mozdulatlanul ülő lánynak, hogy felsegítse. Az arcomon ezt látva megjelent egy kárörvendő mosoly, hiszen annyira már ismertem Maryt, hogy tudjam, nem szeret segítséget elfogadni. Hogy meglepődtem hát, mikor láttam, hogy mosolyogva megfogja a gizda srác kezét, aki így segített neki talpra állni!
- Örvendetes – motyogtam epésen ahelyett, amit legszívesebben rávágtam volna az Elöljáró feleletére, hogy „Nem hozzád beszéltem, plottyfej!”
Féltékenység. Ez a szó ugrott be, amint hátat fordítottam nekik, és a keserűség tovább mérgezte az ereimet. Ez volt a neve annak az érzésnek, ami átvette az irányítást a vérkeringésem felett. Szédültem a felfedezéstől, és fel sem néztem a helyemről, miután visszamentem, hogy lássam Maryék érkezését. Az arcomat eltakarva hallgattam az ítéletet, amit mi hoztunk.
- Rövid leszek, mert így is túlságosan elhúzódott ez a Gyűlés – állt föl Alby alapos körbetekintetés és a Zöldfül megjelenése után. Nem körülményeskedett, csak egyszerűen a lány tudtára adta a megváltoztathatatlant: - A szavazatok döntő többsége a legújabb Zöldfült Szakáccsá tette meg. Eredményes munkát kívánunk! Most pedig mindenki oszoljon a dolgára.
A gyér tapsot követően az Elöljárók elhessegették az embereiket a teremből. Danny sajnálkozva fordult az alatta dolgozók felé, hiszen bizonyára szívesebben maradt volna a lánnyal, de hallottam, hogy Chuckot is többször kellett szólongatta, mire a kissrác odarobogott hozzá. Minhónak úgy kellett a fölsőjénél fogva elrángatni Thomast Mary mellől, aki sóbálvánnyá válva állt ugyanazon a ponton, mint akkor, mikor közölték vele, hogy itt töltött napjainak maradékát Szakácsként kell leélnie. Az új Elöljárója, Serpenyő kezet fogott vele, de azt is sután fogadta, és nem mozdult azután sem, hogy magára maradt. A hely néhány percen belül kiürült, és csak csacsogás zümmögő hangja szűrődött be a lécek között, majd mire észbe kaptam, már csak ketten maradtunk.
Arra gondoltam, mondok valami felvidítót, de rájöttem, hogy fogalmam sincs, mit mondhatnék ilyen szituációban. Mégis megpróbálkoztam vele:
- Legalább tégy úgy, mintha örülnél. Lehetett volna rosszabb is – léptem közelebb a lefagyott lányhoz, és bár ez még tőlem is elég béna próbálkozás volt, legalább annyit sikerült elérnem, hogy Mary rám nézzen.
- Nem megbeszéltük már, hogy nem játszom meg magam? - mosolygott negédesen, de olyan szúrós tekintettel, hogy azzal ölni lehetett volna. A szemei csillogtak, és volt egy olyan érzésem, hogy nem a szemébe került por miatt. – Egyáltalán nem örülök.
-  Legalább biztonságban vagy – kontráztam rá. Igyekeztem érvelni a dolog pozitív oldala mellett, miközben összefontam a karjaimat a mellkasom előtt. Nem tetszett, hogy szomorúnak kell látnom.
- Az engem nem érdekel – fortyant föl a lány, és újra a helyére kellett igazítania a rakoncátlan tincsét. Olyan türelmetlen volt a mozdulata, hogy a szálak visszaszöktek közkedvelt helyükre, a szeme elé, mire ő frusztráltan kibontotta a csomót, és hagyta, hogy a haja szétomoljon a vállain. Mikor ismét felnézett rám, szokatlan lángok gyúltak a szemében, és időbe telt, hogy rájöjjek: kifejezetten rám volt mérges. - Tudod, többet vártam volna tőled. Megértem, hogy nem vagyunk jóban, de tisztában voltál vele, hogy mennyire akarom ezt. Nem gondoltam volna, hogy vagy olyan kicsinyes, hogy így állj bosszút!
- Fogalmad sincs, miről beszélsz – csóváltam meg a fejemet, és a hangszínem a szavaimhoz hűen csitítóak voltak. Szerettem volna kapni egy esélyt, hogy megmagyarázzam, de Mary már eldöntötte magában a saját igazát.
- Nincs, mi? – horkantotta, és a kávészín tekintetét csalódottan nyugtatta rajtam, míg levegőt vett. – Tudod mim nincs? Kedvem ehhez a bájcsevejhez. Megyek a Konyhára, ahová küldtetek.
Vádló hangsúlya egészen letaglózott, úgyhogy hagytam elsétálni anélkül, hogy magyarázkodtam volna. Úgysem hitt volna nekem. Én magam is alig hittem el, hogy egy tébolyult pillanat erejéig a saját akaratom fölé helyeztem az övét, és ellentmondva a saját véleményemnek az Építők mellett adtam le a voksom.



Sziasztok, bököttek! :)

Hogy vagytok? Remélem, jól, és remélem, tetszett a fejezet. Ezúton is szeretném megköszönni a folytonos támogatásotokat és a visszajelzéseiteket az előző fejezetekhez. Lassan elérünk ahhoz a ponthoz, mikor úgy igazán beindulnak az események, és aztán lesz csak igazán izgalmas a történet. Bízom benne, hogy velünk maradtok addig. Mit gondoltok Newt szavazatáról és arról, hogy végül hová került Mary? Szerintetek melyik csoportba illett volna a legjobban?
Legyen mindenkinek nagyon kellemes, pihenéssel teli hétvégéje!

FantasyGirl
Chapter 7

8 megjegyzés:

  1. Komolyan mondom, hogy pont olyan érzésem van, mintha a könyvnek egy alkönyvét olvasnám. Az író is pont így húzta az idegeimet... PONT ÍGY. Nagyszerű fejezet lett, azonban Newt szavazatával nem értek egyet... csak, hogy őszinte legyek... :D De azért tetszett!
    Tori

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Tori!

      Mivel emlékszem, milyen idegesítő volt néha Dashner bácsi stílusa, azt hiszik, illik bocsánatot kérnem, amiért az idegeidet táncolok. Viszont mivel a könyv hangulatát szeretnénk átadni, így nem nyugtathatlak meg, lesz még ilyen bőven. Őszintén? Newt ha a Tisztás érdekeit nézi, akkor 100%, hogy nem az Építőkhöz rakta volna a lányt, szóval tejesen igazad van, csak hogy a srác kivételesen nem tud józanul gondolkozni...
      Köszi, hogy írtál!

      Ölel, FantasyGirl

      Törlés
    2. Valamiért úgy érzem, hogy ebből a "kivételes" helyzetből lesz még pár

      Törlés
    3. Akad még :D De azért ő Newt és megpróbál felelősségteljes lenni.

      Törlés
  2. Csak egy szót mondok. T Ö K É L E T E S. Pont az ilyen tipusú műveket szeretem, nagyon örültem, hogy rá találtam. Nagyon kevés magyar útvesztő fanfic-et olvastam, de ez mindent visz. Fantasztikusak vagytok! Mind a stílusotok, a karakterformázások. Egyszerűen imádom. Nagyon eltaláltátok, azt, amit szeretek: amikor sok a konfliktus fiú és lány között, akiknél sejthető azért valami szerelmi szál. Csak így tovább lányok!
    Ölel benneteket, Zsófi
    U.i: Megnyugodtam, hogy nem csak az én szokásom James-t Dashner bácsinak hívni :DD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Zsófi!
      Nagyon örülök, hogy ennyire tetszett (és iszonyúan röstellem, hogy csak most vettem észre, hogy írtál). Nagyon-nagyon örülök, hogy kiemelkedőnek tartod a fanfictionünket, és a továbbiakban is ilyen sejtető lesz a szerelmi szál, ebben biztos lehetsz!
      Ölel, FantasyGirl
      Ui.: Hát nem, én is így szoktam :D

      Törlés
  3. Kedves FantasyGirl!
    A Gyűlést remekül összehoztad, a legtöbb Elöljárótól azt kaptam, amit vártam, és hát Newt... :)
    A fejezet felénél már engem is zavart, hogy Mary nem hajlandó a szemébe nézni, aztán amikor mégis... legyen elég annyi, hogy imádom kettejük dinamikáját, és Newt mellé nem is tudnék nagyszerűbb lányt elképzelni, mint Mary.
    Newtot én nagyon a munkája iránt elkötelezett embernek ismertem meg, így meglepett, hogy az Építők közé szavazta volna a lányt, de hát lassan szerelembe esik a kis drága, ezért elnézem neki :)
    A lány haragja és csalódottsága érthető, valamint az is, hogy ezt Newton vezette le, hiszen ő maradt ott vele, ő volt kéznél úgy mond, de azért meghallgathatta volna.
    Ezer köszönet a remek fejezetért!
    Puszi, Katherine

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Katherine!
      Nagyon igyekeztem karakterhűre megalkotni az Elöljárókat, úgyhogy külön köszönöm, amiért ezt kiemelted! Megnyugtattál.
      Mary rendkívül makacs, Newtnak pedig meg kell küzdenie ezzel, mert különben semmire sem mennének. A kettejük kapcsolata mégis ilyen húzom-vonom féle. Newt most éppen engedett, és ezért szavazott úgy, ahogy a lány szerette volna, mert ezzel is bebizonyította, hogy bízik benne és abban, hogy tud vigyázni magára.
      Én köszönöm, hogy olvastad és írtál! :)
      Ölel, FantasyGirl

      Törlés