WELCOME PARTY
NEWT –
Ez az egész új volt nekem. Főnököt játszani, és bemutatni a Tisztást? Ez normál esetben Alby feladata lett volna, de természetesen éppen akkor nem ért rá, amikor szükség lett volna rá. Csakhogy a mostani, semmilyen tekintetben sem volt normális: az új Zöldfül egy lány volt. Ilyen még sosem fordult elő, és kezdtem egyre inkább azt gondolni, hogy valamilyen hiba csúszhatott az Alkotók nagyszabású számításaiba. Volt egyáltalán értelme ennek az egésznek? Az elmúlt években abba a hitbe rángattam magamat, hogy ide csak a selejt került. Hogy mi voltunk azok, akikre már senkinek sem volt szüksége, de lehetetlennek tartottam, hogy ez a lány ne találta volna fel magát a külvilágban.
Amikor ájultan kihalásztuk a Dobozból, azt gondoltam, hogy egy újabb nyafogós Zöldfüllel lesz dolgunk. Azok, akiket már a felfelé út kikészített, legtöbbször végigsírták az első napokat, így megbíztam Jeffet azzal, hogy folyamatosan legyen a lány mellett a biztonsága érdekében. Elvégre is bárhogy is néztük, munkaerő volt, és mint ilyet, nem akartuk elpazarolni. Nem hagyhattuk, hogy egy gyenge pillanatában kárt tegyen magában. S persze a túlzottan kíváncsi tisztársaktól is meg kellett védeni, mert mindenki mintha egy kicsit megkattant volna attól, hogy ezúttal egy lány érkezett. Azt gondolná az ember, hogyha a túlélésért való küzdelem határozza meg a napjaidat, akkor nem a hormonjaid irányítanak, de a többség rácáfolt erre a naiv gondolatra, ugyanis a vacsora-téma a még mindig eszméletlen, új érkező volt.
Nyugovóra térés előtt még hallottam Jeff jelentését, amiben beszámolt Albynak arról, hogy a Zöldfül még egy ideig ki lesz ütve, ugyanis Clint elmérte a falat, amikor áttették az ágyra, és nem kicsit koppant a feje. Furcsamód dühített a figyelmetlenségükből eredő kis baleset, de tudtam, hogy nem róhatom fel nekik. Nem kaphat különleges bánásmódot az újonc csak mert nem fiú. Egyrészt a tisztársak kivételezésnek tartanák - jogosan -, másrészt pedig ha nem kapja össze magát, úgysem éli túl az első hónapot.
Másnap azt hittem, hogy csak álmodtam ezt az egész csacskaságot. Egy lány a Tisztáson? Ugyan már! Ha Serpenyő a reggelim kiosztásakor nem említette volna, álomnak hittem volna az egészet.
- Na, talán most, hogy van itt egy lány, lesz, aki értékelje a főztömet. De ha finnyás lesz, ne félj, kitekerem a bökött nyakát, és belőle csinálok ragut - dévajkodott párakkal, akik már korán fent voltak. Bosszankodva felsóhajtottam, és vetettem egy pillantást a gyengélkedő felé. Mikor Alby mellém lépett, mintha csak a gondolataimban olvasott volna.
- Most voltam bent. Nincs semmi változás. Jeff ledőlt aludni, majd délután váltja Clintet - mondta, mire lomhán bólintottam. Akkor még nem sejtettem, hogy dolgom lesz vele. Mikor a késő délutáni órákban a színes bőrű Kóroncunk bukdácsolva futott ki a kis építményből, éppen a veteményesből igyekeztem a konyha felé. A srác a nagy lendületével kis híján nekem jött, majd széles vigyorral kibökte, mitől lett hirtelen ilyen szélvész.
- Felébredt. A lány felébredt! - újságolta belemarkolva az ingem anyagába. Szinte éreztem a körmeit a bőrömbe süllyedni, de nem foglalkoztam vele. Tekintetemet azonnal a szedett-vedett gyengélkedő felé kaptam, és mikor Jeff megkérdezte, hol van Alby, az igazat mondtam:
- Az erdőben. Fát vágnak páran, hogy ne égessük el az összeset a tábortűznél - magyaráztam. Még innen is jól látszott a kiégett fű helye, ahol minden hónapban felszítottuk a tüzet. Már tegnap készültünk ezzel, de a dolgok másképp alakultak, mint terveztünk.
- Megvárjuk őt vagy körbevezeted te? - érdeklődött felvont szemöldökkel a nyurga, de nálam azért alacsonyabb srác, és aggódva tekintgetett a korábbi őrhelye felé, mintha azt várta volna, hogy a lány őrült módra kirohan.
- Elég jól van hozzá? - vontam össze a szemöldökeimet elgondolkozva, de közben a lábaim megindultak a kis kunyhó irányába. Hallottam magam mellett Jeff magyarázatát szédülésről meg izomsajgásról, de végül egy hosszú körmondat végén kibukott belőle a lényeg: igen, elég jól van.
Az ujjaim közé csippentettem az orrnyergemet, hogy végiggondoljam a dolgot, majd határozottan bólintottam.
- Rendben. Mindjárt megyek, csak szólok Serpenyőnek, hogy készülhet a ragu - mondtam, és így lettem végül a csak Zöldfülek számára tartott, exkluzív Tisztásbeli túra idegenvezetője.
A körbevezetés alatt a lánynak többször is sikerült meglepnie. Mulattatott, hogy engem gondolt itt a főnöknek, míg a bizalmatlanságát teljes mértékben megértettem. Ostobaság lett volna tőle rögtön megbíznia bennem, de idővel úgyis megtanulja majd, hogy itt csak mi vagyunk egymásnak. Addig is a bizalmat ki kell érdemelni. Leplezett ámulattal csodálkoztam rá az újonc kreativitására, legyen szó akár a levelek préselésétől, akár a hosszú, barna haját összekötő ujjnyi vastag madzagdarabról. Nem emlékeztem, hogy láttam volna bárkit ilyen hamar alkalmazkodni a közeghez. Ez azonban nem adhatott okot a lánynak a vakmerőségre, és ezért is szerettem volna bemutatni a hülye ötletek bajnokának, mióta csak először felvetette annak az ötletét, hogy ki akar menni innen.
Mikor megláttam a keleti kapun keresztül érkező alakot, kapva kaptam az alkalmon.
- Gyere! Bemutatlak az egyiknek.
Már késő délutánra járt, úgyhogy egész kis csapat összeverődött a kapuknál, hogy a Futárokat várja. Általában mindenkit a helyére utasítottam volna, hogy tegye a dolgát, de a mai kivételes nap volt, és ezzel ők is tisztában voltak. A díszvendég nélkül mégsem ünnepelhettük meg az új szállítmány érkezését, így azt el kellett halasztanunk. Valószínűleg mindenki azért tülekedett a falak közvetlen közelében, hogy ő lehessen az első, aki elújságolja a Zöldfül ébredésének hírét az érkezőknek. Mikor észrevették a közeledésünket, elhallgattak, majd összesúgtak, közben pedig Thomas kocogva megérkezett közéjük.
- Jó időt futottál! – kiáltottam oda neki elismerően, miközben a többiek hátba veregették, aztán elandalogtak. Hiába volt nagy a szájuk vacsora közben, most úgy tartottak a mellettem felszegett állal haladó lánytól, mint a tűztől, ami megégethette volna őket. Azonban nem mertem volna fogadni rá, hogy ha egyedül találták volna, ugyanez lett volna a helyzet.
- Kösz – motyogta alig észrevehető lihegéssel a Futár, mikor lefékezett a megtorpant kettősünk mellett. Az arcán izzadság gyöngyözött, sötétbarna haja kuszán állt a feje tetején, és a homlokán a bőr ráncokra rendeződött. Ferde szemmel mérte végig a lányt, aki egészen kicsinek és törékenynek tűnt kettőnk között.
- Szóval te vagy az új Zöldfül – állapította meg, és nem tudtam teljes bizonyossággal beazonosítani a hangszínét. Az érthető kíváncsiság és idegenkedés mellé valami más is szegült, ami valószínűleg a megszólítottnak is feltűnt. A kijelentésre ugyanis felszaladt a szemöldöke, de nem kötött bele a ráaggatott jelzőbe, mint sokan mások tették előtte. Ehelyett kimért tekintetét le sem vette új ismerőséről. Intelligens tekintete volt, az ember szinte látta rajta, hogy minden körülötte lévő eseményt analizál és elemez. Most is mintha csak azt akarta volna eldönteni, hogy barátként vagy ellenségként tekintsen a másikra. Egy kis idő után résnyire nyitott ajkai közt kifújt egy adag levegőt.
- Úgy tűnik – jegyezte meg szárazon, majd a tekintetét elszakította a fiútól, és mögé, az Útvesztő fölénk magasodó falaira emelte. – Milyen odakint? – tudakolta elmélázva, mire Thomas kérdő tekintete azonnal rám ugrott.
Szavak nélkül próbáltam a tudtára adni, hogy nem lenne a legjobb ötlet arra buzdítani az újoncot, hogy vesse be magát a falak és járatok végeláthatatlan labirintusába, és szerencsére Tommy nem volt hülyegyerek.
- Ijesztő – foglalta össze tömören azt, amit tudni kell a kintről. Biztos voltam benne, hogy ennyi nem elégítette ki a lány tudásvágyát, de nem akartam sok szót pazarolni olyasmire, amit előbb-utóbb majd úgyis elsőkézből megtapasztal.
- A Zöldfül meg szeretne szökni – jegyeztem meg összenézve a sráccal, aki erre szórakozottan elmosolyodott, és megcsóválta a fejét. A reakciónk nem kifejezetten tette boldoggá közösségünk egyetlen női tagját, aki láthatóan attól sem repesett, hogy elbeszéltünk a feje felett, mintha ott sem lett volna.
- Hé, én csak felvetettem, mint lehetőség! – szúrta közbe erélyesen, mire Thomas ránézett, és megint elült az a furcsa dolog a tekintetében, mint ami az előbb a hangjában. Nem tudtam mire vélni, mondjuk nem is ismertem őt régóta, így sok mindent nem tudtam vele kapcsolatban.
- Nézd, én megpróbáltam. Lényegében még mindig azzal próbálkozom, de nem olyan egyszerű. És nem biztos, hogy bevállalnék még egy éjszakát odakint – gesztikulált széles kézmozdulatokkal a fiú, majd a kézfejével letörölt egy szemhéján megpihent izzadságcseppet. Meg sem várta, hogy a lány válaszoljon, kezet nyújtott neki. – Amúgy Thomas vagyok, az előtted lévő Zöldfül.
Hogy a gesztuson vagy a bemutatkozáson ütközött-e meg a lány, nem sikerült rájönnöm, de hirtelen bár Tommy-t nézte, mintha nem is őt látta volna. Néhány pillanatig elrévedt, a tekintete elhomályosodott, és bizonytalanul formázta a válaszhoz szükséges szavakat, miközben a karjai lecövekeltek a teste mellé.
- Én… én…
Nem dadogás volt ez, de nem is kétségbeesett bizonytalanság. Olyan volt, mintha kereste volna a szavakat, mint amikor valaki egy sötét szobában tapogatózik a villanykapcsoló után.
- Oké, ha nem tudod. Legtöbb esetben egy-két napba beletelik, mire eszedbe jut – jegyeztem meg bátorítóan, mert nem akartam, hogy rosszul érezze magát emiatt. A Zöldfül tekintete azonban elhatározottságról és magabiztosságról tanúskodott, mikor felém nézett.
- Nem! Én… Mary vagyok – a szavak döbbenten hagyták el a száját, mintha maga sem hitte volna el, de aztán ahogyan ízlelgette a szót, és rájött, hogy tényleg visszakapta elveszett múltjának egy darabját, felragyogott az arca. Széles mosollyal csúsztatta az övét Thomas tenyerébe. - Mary-nek hívnak! Emlékszem.
Jó volt látni a múló boldogság jeleit a lányon, melyek engem is mosolygásra késztettek. Még mindig élesen emlékszem a napra, amikor megérkeztem a Tisztásra. Ijedten, kölyökként, semmire sem emlékezve. Senkivel sem akartam beszélni, abba a hitbe rángattam magamat, hogy ha nem hallom az „ítéletüket”, azaz azt, hogy ez az új otthonom, akkor ez az egész csak egy rémálom marad. Ámde ez a valóság, az a lét, amiből meg kell próbálnunk kihozni a legtöbbet. Erre Alby világított rá, amikor az első napjaim egyikén ott ült mellettem, mikor felébredtem.
- Tehát Newtnak hívnak? Ezt hajtogattad álmodban – szólalt meg mély basszusán, és épp csak egy pillanat erejéig nem tudtam miről beszél. Aztán újra lejátszódtak előttem a furcsa, összemosódó rémképek és a név, ami ott dübörgött a tudatom legmélyén. Az emlékfoszlányoknak tetsző álmok eltünedeztek, elfelejtődtek, de ez az egy, a nevem megmaradt.
Azóta végignéztem már másokat is, akiknek beugrott a nevük, ahogy hirtelen eszükbe jutott, hogyan hívják őket, és tudtam, hogy ez egy fontos pillanat. Tommy is biztatóan mosolygott, miközben megrázta a lány vékony kezét.
- Nos, üdv a Tisztáson, Mary! Minden jót kívánok, de most ha nem haragszotok, van még egy kis dolgom az este előtt – szabadkozott röviden, majd elkocogott a Térképészek bungalója felé.
Így újfent kettesben maradtam a Zöldfüllel, aki történetesen már emlékezett a nevére, de attól még egy hónapig együtt kell élnie ezzel a jelzővel. Ez a szokás. Aztán meg nem hittem, hogy egyhamar lerázza magáról az „A lány” megnevezést, mert ennél találóbbat aligha találhattunk volna ki rá egy csupa fiú alkotta közösségben.
- Egyesek legalább tudják, hogyan kell viselkedni egy hölggyel – jegyezte meg A lány szúrósan, és olyan pillantást villantott felém, mintha direkt csak cukkolni szeretett volna. Ugye nem volt komolyan baja azzal, hogy nem futottam le az emlékeim szerint helyes udvariassági formákat, amikor rárontottam a Kóroncoknál? Csak nem azt akarta felróni nekem, hogy nem mondtam neki, hogy érezze jól magát nálunk és a többi?
- Fogalmad sincs, milyen francos jó dolgod van, hogy én itt vagyok – hívtam fel a figyelmét erre az apróságra, amit többféleképpen is értelmezhetett. Eleinte csak abba gondoltam bele, hogy mennyivel jobban járt az én körbevezetésemmel, mint a vezérünkével, akinek kisebb dolga is fontosabb volt az ő pesztrálásánál. De persze annak is örülhetett, hogy megvédtem attól, hogy az oroszlánok széttépjék. Míg egyesek égtek a vágytól, hogy megismertessék teste másságát a sajátjukkal – bár legtöbbjüknek csak nagy volt a szája -, addig akadtak, akik mihamarabb a falakon kívül, egy Sirató ölelésében szerették volna viszont látni, mert az eljövendő vég előhírnökét látták benne. Én, Thomas, Minho meg a tisztársak értelmesebb fele állítottuk le ezt az őrültséget. Elvégre is csak egy lány volt. Mi kárt okozhatott volna?
- Ó, mondogasd csak ezt magadnak, Alby! – nevetett fel ironikus éllel a hangjában Mary. A nevetés eleve ritka dolog volt a Tisztáson, de ennek különösen olyan lágy, csilingelő csengése volt, hogy majdnem elengedtem a fülem mellett a megszólítást. De csak majdnem.
- Alby? – kérdeztem zavarodottan, nem értve, hogyan jött ide a vezetőnk, és mégis honnan tudta a nevét. Értetlenkedésem láthatóan megzavarta a lányt is, aki homlokráncolva visszakérdezett.
- Miért? Nem ez a neved? – vonta fel a szemöldökét, majd hangosan tűnődve hozzátette: - Jeff mintha ezt mondta volna…
- Az lehet, de akkor Jeff a vezetőnkről beszélt. Eredetileg ő tartja a körbevezetéseket, és hidd el, kevésbé bírja a kérdezgetőket, mint én. Lehet, hogy pár órára a Zárkába csapott volna, hogy lecsillapodj, mielőtt körbevisz – jegyeztem meg aggodalmas arccal, és kíváncsi lettem volna, hogy rájön-e ez a francos Zöldfül, hogy csak ugrattam, ha már olyan jó megfigyelő. Végül mégsem kérdeztem rá, csak fásultan bemutatkoztam. - Engem Newtnak hívnak.
- Furcsa egy név – állapította meg a lány rögvest, de nem fogadta el a felé nyújtott jobbomat, nem úgy, mint Tommy esetén. Szikrányi féltékenység ébredezett bennem, mégsem emiatt éreztem epés ízt a számban.
- Ez az egyetlen, amim van – csüggesztettem le a fejemet, és igyekeztem figyelmen kívül hagyni a torkomban növekvő gombócot. Az élet igazságtalansága a legváratlanabb pillanatokban érintett meg, de ezúttal sem gyengültem el. Ahhoz túl erős, túl magabiztos maszkot húztam magamra. Mary-nek mégis feltűnt a hirtelen hangulatváltozásom
- Nem azért, nekem tetszik – rántotta meg a vállát, és a szeme játékos tüzének helyét megértés vette át. Hosszan néztem, időközben az égbolt is sötétebb árnyalatra váltott, és azon kaptam magam, hogy nem szívesen lettem volna a helyében. Persze senkiében, akinek az a sors jutott, hogy négy fal közt ilyen kietlen életet éljen, mint mi, de Mary vállára különösen nagy teher nehezedett. Biztos voltam benne, hogy nem lesz könnyű beilleszkednie közénk. Más volt, mint mi, és nem csak azért, mert lány.
Éppen meg akartam kérdezni, hogy éhes-e már, de egy felénk siető pufók kissrác elorozta előlem a szót.
- Newt! Newt! Ez ő? – kiáltott felénk izgatottsággal átitatott, kíváncsi hangon. Tizenkét évesnek saccoltam, és tényleg gyerek volt még: ijedős, nagyszájú, lelkes, de legalább tette a dolgát. Arcán szeplők hada ütközött ki, a haja pedig, ha esett, ha fújt, sűrű, göndör tincsekbe állt össze. Mire odaért hozzánk, az arca kivörösödött a zihálásról, amit a futás okozott. Nem bírta túlságosan a fizikai megterhelést, főként ezért osztottuk be a Lögybölőkhöz. Elképedve meredt a mellettem álló lányra, s talán ő volt eddig az egyetlen, akinek fel kellett néznie rá. - Óha, te tényleg lány vagy!
- Igen, tudtommal az vagyok – mondta bizonytalanul Mary nem tudván mi mást mondhatott volna. A fiú azonban nem is várta, hogy beszéljen, megtette ő helyette is:
- Én meg Chuck vagyok. Nem voltam ott tegnap a Doboznál, és azt hittem, hogy a többiek csak szívatnak. De ez tök baró, végre van egy lány a Tisztáson! – Szinte ki sem fújta magát, csak csípőre vágta a kezét, és hadarva belevágott a mondanivalójában. Nem csodáltam volna, hogy ha a lány nem is tudja követni a csapongó gondolatmenetét, de elég gyorsan reagált, amikor Chuck letámadta egy kérdéssel. - Várod már a felavatást?
- Miféle felavatást? – ráncolta a homlokát az ismeretlen szót hallva, és számonkérően emelte rám a mogyoróbarna szempárját, amitől azonnal mentegetőzhetnékem és magyarázhatnékom támadt.
- Még nem volt alkalmam mesélni róla – szögeztem le, majd röviden összefoglaltam a dolog lényegét: - Sötétedés után rakunk egy kis tábortüzet, és eszünk-iszunk, megünnepeljük, hogy új taggal bővültünk. Aztán holnap te is felvésheted a neved a falra a miénk mellé – érezhetően szarkasztikus lehetett a hangom, amikor az ünneplésről beszéltem, mert Mary összeszűkítette a szemeit. Miközben mi farkasszemet néztünk, a pufi, lelkes kissrác azt ecsetelte, hogy alaposan degeszre szokta enni magát ilyenkor, meg hogy milyen jó hangulat van, de egyikünk sem figyelt rá
- Nem muszáj ennyire kimutatnod, hogy nem örülsz annak, hogy itt vagyok – motyogta a lány olyan halkan, hogy biztos voltam benne, csak én hallottam meg.
Elmagyarázhattam volna, hogy azt tartottam abszurdnak, hogy egyáltalán ünnepeljük az új tagokat. Évek óta sínylődtem már itt, büntetés volt ez, nem a Paradicsom, még ha eleinte azt is reméltem, hogy kivételezettek vagyunk.
- Az nem neked szólt – bizonygattam elszégyellve magam, de mindhiába.
A lány csak hümmögött maga elé, de látszólag már nem figyelt rám. Ekkor szúrtam ki az erdőből kilépő színes bőrű vezetőnket, és elfeledkezve arról, hogy Mary korábban milyen hevesen reagált a testi kontaktusra, a tenyeremmel finom nyomást helyeztem a vállára. Ösztönös mozdulat volt, és azonnal elkaptam a kezem, mikor feleszméltem, de a Zöldfül addigra már éberen arrébb húzódott.
- Ott jön Alby. Az igazi – köszörültem meg a torkom előre mutatva a távoli alak felé. – Itt az ideje, hogy őt is megismerd.
Hamar besötétedett. Miután Alby gondjaira bíztam a lányt, mentem a saját dolgomra, ami lényegében annyiból állt, hogy körbenéztem, minden készen állt-e a Zöldfül-köszöntő bulira. Serpenyő konyhának keresztelt félig nyitott helyiségéből a ragu jellegzetes, émelyítően finom illata szállt, és mindenki lelkiismeretesen szedelődzködött, hogy minél hamarabb sorban állhasson érte. Ahogy az napfény utolsó pislákoló sugara is eltűnt a horizonton a nyugati fal takarásában, Alby meggyújtotta az első fáklyát. A tűz körbejárt az Elöljárók és kettőnk által tartott alkoholos ronggyal körbetekert botokon, melyek arra szolgáltak, hogy lángba borítsuk a tisztársak által körbe ült vagy éppen állt tábortüzet. Miután ezzel megvoltunk, a hagyomány szerint kántálni kezdtük az új Zöldfül, azaz Mary nevét, aki ittléte során először tűnt zavartnak a nagy figyelem láttán, de ez nem tartott sokáig. A kaja mindenkit jobban érdekelt.
Azon kaptam magam, hogy szívesen csatlakoztam volna a lányhoz, és hallgattam volna az őrült ötleteit, de inkább hagytam, hadd barátkozzon. Egyébként sem akartam rákényszeríteni a társaságomat. Látszólag nagyon jól kijött Tommy-val, Chuckkal, Jeff-fel, akik bemutatták Minho-nak, Winstonnak meg még pár embernek. Egész kis társaság gyűlt össze körülöttük a vacsora alatt, de az könnyen szét is széledt, amikor az ilyenkor szokásos játékok a kezdetüket vették. Gally egy kör közepén az erejét fitogtatta, az Ekések a szerszámaikkal zsonglőrködtek, mások távolba köpő-versenyt tartottak, de a legtöbben csak nézték őket, beszélgettek és nevettek.
Én egy kicsit arrébb, az ünnepélynek háttal ültem, és bámultam a falak felé egy kiürült befőttesüveggel a kezemben. Hallottam a felszisszenéseket, az elégedett röhögést, majd az Építők Elöljárójának kijelentését, hogy most egy kis szünetet tart, aztán döngő léptei egyre közelebbről szóltak.
- Be kellene zárni, különben ki fog nyíratni minket – csapott bele mondanivalója közepébe felvezetés nélkül, mialatt kérdés nélkül újratöltötte az üvegemet a gyanús aranysárga löttyel, amit az ő reszortja volt kotyvasztani. Kérdés sem volt, hogy kiről beszél, hiszen a tegnapi gyűlésen ő hangsúlyozta a legvehemensebben, hogy csakis rossz ómen lehet A lány felbukkanása, és legalább rácsok mögött akarta látni. Minho erre azzal szekálta, hogy beijedt egy kislánytól. Ez persze nem tetszett neki, nekem viszont már elegem volt a vészmadárszerű riogatásából.
- Gally…  - néztem rá szigorúan, belefáradt, de felsőbbrendű volt a hangom. - Fogd be!
Az erős izomzatú, robosztus srác nem vette magára a parancsot, ehelyett az arcán szétfolyt egy rosszmájú vigyor.
- Mi van, Newt? Csak nem tetszik a csaj? – provokált abajgató hangnemben, de nem tudott kihozni a sodromból, épp hogy csak feljebb emeltem egy kicsit a hangomat.
- A redves bökőjét! Mi bajod van neked a Zöldfülekkel? Előbb Thomas, most meg Mary! – tártam szét a karom, és értetlenkedve néztem az előttem guggolóra. Komolyan nem értettem, hogy miért lelte örömét abban, hogy éket verjen közénk és az újoncok közé, hogy ellenségként tekintsünk rájuk.
- Én mondom, rossz előérzetem van – hagyta annyiban a dolgot Gally, majd egy elmarasztaló pillantást küldött felém, és távozott azon az úton, amelyen jött.
Körbejárt a tábortűz körül, hátha valakinek elfogyott a piája, és miközben jól meghúztam a sajátomat, én is utána fordultam, hogy körbenézzek. Mindenki jól szórakozott, Chuck éppen húsgombócokat próbált beledobni a saját szájába, de Mary-t szem elől tévesztettem. Sehol sem láttam nyomát hosszú, barna loboncának, és a gyomrom ideges görcsként húzódott össze a rossz gondolatra.
- Kaphatok én is? – szólalt meg ekkor a másik oldalamról egy kedves, határozott hang, mire megkönnyebbülésem jeleként mosolyra húzódott a szám.
- Miért nem kérsz Gallytől? – tudakoltam Mary felé fordítva a fejem, és felhúztam a lábaimat, hogy a térdeimen megtámaszthassam a karjaim. Az újratöltött üvegem peremén köröztem az ujjaimmal, mialatt a lány válaszát vártam.
- Mert bunkó velem – vágta rá ő, miközben letelepedett mellém, és a hátát ugyanannak a kidőlt, korhadt fának a törzsének döntötte, mint én. Koszos tenyerét a nadrágjába törölte, majd merészen felém nyújtotta a kezét.
- Mindenkivel az. Tessék – adtam oda neki az üvegem, mert nem láttam okát annak, hogy miért ne tehettem volna. Ha köztünk marad, akkor jobb is lesz, ha úgy viselkedik, mint egy a fiúk közül. S Mary nem is okozott csalódást: habozás nélkül, nagy lendülettel kortyolt bele a csípős nedűbe, de szinte azonnal le is tette a földre az üveget, miközben mellé köpködte az ital maradványait.
- Fúj! Argh… - húzta el a száját fintorogva, és undorodva adta vissza a löttyöt, mintha többé még csak látni se akarta volna. Talán ez volt az első igazán lányos húzása, ami igencsak nevetésre ösztökélt. - Ha ezt issza, nem csoda, hogy nem maradt túl sok agysejtje.
- Ezt előtte ne nagyon hangoztasd! – csóváltam meg a fejemet, és bár a tanácsomat komolyan gondoltam, még mindig mosolyogtam. Könnyen el tudtam képzelni Mary-ről, hogy kioktassa Gallyt. Már akkor is majdnem megtette, mikor ott jártunk délután az Építőknél. Alig tudtam visszafogni, hogy ne kössön bele az egyik bevett technikába. Márpedig igen ésszerű oka volt annak, amiért nem volt érdemes éppen ezzel a sráccal összerúgnia a port: - Alig lehetsz 165 cm és 55 kg, a humor lehet az egyetlen fegyvered ellene, Hercegnő!
Szinte nem is gondolkodtam, mielőtt ezt kimondtam volna. A szesz kiölte belőlem az „előbb gondolkodj, aztán beszélj” szellemet, aztán már késő volt.
- Minek neveztél? – fordult felém hitetlenkedve, de nem igazán felháborodva a lány, pedig biztosan tisztán hallotta, amit mondtam.
Hogy húzzam az időt, még egyet kortyoltam az üvegemből, aztán egy megfontolt válaszon törtem a fejemet. Mielőtt azonban felelhettem volna, egy Sirató hangja hasított a levegőbe, és a jó hangulat pillanatok alatt megfagyott. A Táborban mindenki dermedten bámult a hang irányába, míg Mary teste az enyém mellett érezhetően megfeszült. Mivel úgyis tudtam, hogy rá fog kérdezni, megspóroltam mindkettőnknek a fáradtságot:
- Emlékszel, hogy azt mondtam, csak hárman élték túl odakint az éjszakát? – döntöttem oldalra a fejemet, hogy rálássak szép vonásaira és a mélybarna szeméből áradó értelemre. Lassan bólintott, én pedig a falak felé mutattam. – Na, az miattuk van. Siratóknak hívjuk őket.
Előbb-utóbb úgyis megtudta volna valakitől, és nem akartam, hogy gyerekmesének higgye az egészet, valaminek, amit csak azért találtunk ki, hogy ne szökjön el.
- Mik ezek a lények? Mit csinálnak? – faggatott azonnal, mialatt a hátunk mögött a tisztársak Alby felszólítására pakolászni kezdtek.
- Elég egy napra a kérdésekből, Zöldfül! – sóhajtottam fáradtan. - Takarodó van, és nem hiszem, hogy rémálmokra vágysz.
A lány cseppet sem volt elégedett a válaszommal, és láttam rajta, hogy még mindig nem fogadott egészen a bizalmába. Sebaj, holnap is van nap. Magamra erőltettem egy mosolyt, majd felé biccentve az üvegemet, jó éjszakát kívántam, és feltápászkodtam, hogy segítsek Albynak összeterelni a kóválygókat.
Mivel mindig az előző Zöldfül feladata volt betanítani a napi rutinba az újat, ezért Tommy volt a felelős a lány alvóhelyének elhelyezéséért is. Mikor elment a raktárba összeszedni a kellő dolgokat, diszkréten megkértem, hogy a függőágyat olyan helyre tegye, ami távolabb van a többiektől, de jól rá lehet látni. Thomas magyarázat nélkül megértette, hogy miért volt erre szükség, és a saját illetve Chuck ágya mellé csinált helyet Mary-nek, aki úgy szorította magához a kapott takarót, mintha az megvédte volna a sokaság kíváncsi tekintetétől.
Sóhajtva húzódtam vissza az Albyval közös szobánkba, és minden ceremónia nélkül belebújtam az ágyba. A Siratók állatias vonyításai megnehezítették az elalvást, de mégsem ettől hánykolódtam ébren, a plafont bámulva. Ugyanis valahányszor balra fordítottam a fejem, a helyiség falécei közti résen át ráláttam Mary-re, és őt nézve tudtam, hogy ő sem alszik. Az első éjszaka ilyen, sokan álomba sírják magukat, ő mégis egy pisszenés nélkül viselte. Talán nem is olyan találó rá a Hercegnő becenév, jutott eszembe, és erre a gondolatra álomra szenderültem.


Sziasztok!

Először is szeretném megköszönni a visszajelzéseiteket! Rettenetesen boldog vagyok, amiért szerecsendióval közös agyszüleményünk elnyerte a tetszéseteket. Maradjatok velünk, hogy megtudjátok, mit tartogatunk még számotokra! De addig is mit gondoltok, hogy fog Mary és Newt kijönni? Milyen lesz a lány kapcsolata a többi tisztárssal?
A következő fejezet pedig jövő hét szombaton érkezik ismét Mary szemszögéből! Maradjatok velünk (és vigyázzatok a Siratókkal)!

FantasyGirl
Chapter 3

6 megjegyzés:

  1. Sziasztok! :)
    Nagyon vártam már a folytatást, mondhatni, végigvigyorogtam az egész fejezetet. Örülök, hogy szerepelt Chuck, nagyon szerettem őt az eredetiben, és milyen édesen támadta le szegény Maryt! :) Gally karakterhűen bunkó, de kíváncsi vagyok, mennyire lesz igaza a "rossz óment" illetően. Bizonyára nem véletlen Mary érkezése... és Gally tartózkodása. Ha csak belegondolunk, Thomast például miért utálta annyira. Ajajj, van egy olyan érzésem, hogy Marynek lesz bőven problémája... és Newt aggódhat majd eleget! :)
    Kíváncsian várom a folytatást! ^^
    Detti

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Detti!

      Nagyon örülök, hogy ennyire vártad az új részt, és nem okoztam vele csalódást. Chuck visszatérő szereplő lesz Mary életében, Gally pedig... nos, ő fog még bajt okozni. Mary-nek valóban nem lesznek nyugodtak a napjai, és ennek hála Newtnak sem. Nagyon jók a meglátásaid!
      Jövő hét szombaton szerecsendio hozza a 4. fejezetet!

      Ölel, FantasyGirl

      Törlés
  2. Kedves FantasyGirl!
    Először a gifeket emelném ki, mint kedvenceimet. Mielőtt belevágok a rész olvasásába, végig futok a sorokon a képeket megnézni, hogy azokból megtippeljem, mire számíthatok, bár legtöbbször nem találom el. :) De ennek külön örülök, mert ez számomra azt is jelenti, hogy nem egy klisés sztorit olvasok.
    Na de a részről... Először is kedveltem, hogy Newt szemszögéből is olvashattam egy rövid kis összegzést a korábban történtekről. Meglepett, hogy Mary Thomasszal hajlandó volt fizikai kontaktusba lépni, valami azt sejtetik, hogy róluk még ki fog derülni valami, de nem romantikus jellegű dolognak sejtem ezt a valamit. Talán egy mély baráti kapcsolat volt közöttük, mielőtt az Útvesztőbe kerültek, ki tudja... Csak Ti :)
    Gally ellenszenve egyelőre nem tetszik, de valamilyen szinten érthető, hogy Thomashoz, majd Maryhez is így áll hozzá.
    Mary és Newt között még mindig valamilyen szomorkás, félreértett dinamikát érzek, amiből még bonyodalmak szármathatnak. Szeretem, hogy ilyen lassan bontakoznak ki közöttük a dolgok, ettől lesz az egész igazán valóság szagú, de a bennem bújkáló fangirl mohón követeli kettejük kapcsolatát. :)
    Chuckot imádom, végre újra tudtam mosolyogni rajta, azok után, ami történt vele... Mikor a könyvben az ő sorsát olvastam, hát legyen elég annyi, hogy csak a párnám tudná megmondani, mennyi könnyet ejtettem miatta.
    Ezer hála a fangirl szíveket megremegtető fejezetért!
    Puszi, Katherine

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Katherine!
      Örülök, hogy tetszenek a gifek, mindig igyekszünk fejezethez passzolót választani, illetve én néha megpróbálkozom megfelelőt szerkeszteni is. Jó tudni, hogy nem feleslegesen :)
      Haha, nos igen, mi már tudjuk, viszont a te sejtéseid sem rosszat! Sőt, kifejezetten jó irányba kapizsgálsz az Útvesztő előttről. Már a legelejétől fogva össze akartuk rakni Tommy-t és Mary-t, hiszen mindketten olyan kíváncsiak hogy csak na. S mivel így hasoníltanak, Gally is hasonlóképpen áll hozzá.
      Ó, a lassú kibontakozásban a folytatásban sem fogsz csalódni, de azért alkalomadtán kielégítjük a fangirl énedet is, nyugi!
      Chuckot mi is szeretjük, imádnivaló kissrác.
      Ölel, FantasyGirl

      Törlés