tag:blogger.com,1999:blog-7098351318697156772.post89482613383460638..comments2022-03-26T05:33:35.537+01:00Comments on POINTLESS ×befejezett×: szerecsendiohttp://www.blogger.com/profile/04277643279311645790noreply@blogger.comBlogger6125tag:blogger.com,1999:blog-7098351318697156772.post-56753207807293883722016-04-11T20:49:53.038+02:002016-04-11T20:49:53.038+02:00Kedves Kat!
Hidd le, írás közben is ugyanez az érz...Kedves Kat!<br />Hidd le, írás közben is ugyanez az érzés. Több mint egy évig írtuk, mégis visszanézve, olyan rövid időszaknak tűnik ez, és az biztos, hogy vannak ebben a történetben maradandó gondolatok, melyekre nagyon is büszke vagyok.<br />Nagyon sokat jelent, amit Newt karakteréről mondtál, igazán meghat, hogy ekkora jelentőséget tulajdonítasz nekem és az írásomnak. Mióta megírtuk ezt a fanfictiont, én is úgy olvasom/nézem az Útvesztőt, hogy hiányolom belőle azt a pluszt, amit mi hozzáadtunk, de talán ez a dolog szépsége, és boldoggá tesz, hogy te is hasonlóan érzel.<br />Bizony, mindenki nagyon óvatos volt ebben a részben: Newt is, a többiek is. Senki sem tudta, hogy működik-e a szer vagy nem. Nekem a könyv végéről még az hiányzott, hogy legyen valami, bármi, egy megoldás, ha nem is működik, legalább próbálják meg, ne kezdjük életet tiszta lappal anélkül.<br />Pontosan! (Úgy szeretem, hogy ilyen gyors gondolkodású olvasóink vannak, és nem kell fölöslegesen túlmagyarázni dolgokat). Teresa halála azért volt gyors, mert Newtnak is gyors volt, ő csak most így tudta meg, de majd Mary szemszögéből többet is olvashatsz róla.<br />Jorgét imádjuk, a könyvben-filmben visszás karakter, de a fanficben imádtam róla írni. Örülök, hogy neked is tetszett.<br />S sok apró, szép pillanatot igyekeztem belecsempészni a zárásba.<br />Köszönöm, hogy olvastál, írtál, megtiszteltél a figyelmeddel!Kathyhttps://www.blogger.com/profile/01667030920573023028noreply@blogger.comtag:blogger.com,1999:blog-7098351318697156772.post-17555845773584622262016-03-18T14:57:30.886+01:002016-03-18T14:57:30.886+01:00Kedves FantasyGirl!
Kemény pillanat ez, és amikor... Kedves FantasyGirl!<br /> Kemény pillanat ez, és amikor belevágtam a történet olvasásába, nem gondoltam volna, hogy a végéhez jutva olyan gyorsnak érzem az egészet. Olyan mintha csak pikk-pakk a végére értem volna, és csak kapkodom a fejem, hogy mi is történt tulajdonképpen.<br /> Sajnálom, hogy ez az utolsó rész, amit Newt szemszögéből olvashattunk. Imádtam, olvasni a gondolatait, nagyon különleges egy karakter, amit én már nem csak Dashner bácsinak, hanem neked is megköszönök. Számomra ezzel a fanfictionnal vált Newt karaktere teljessé, enélkül a könyv üres. Nem rég kezdtem el újra olvasni az Útvesztőt, és nagyon hiányolom belőle Maryt, valamint Newt gondolatait, kicsit sivárabb lett ezek nélkül a könyv számomra.<br /> Az egész fejezet olvasása alatt furcsa érzésem volt. Olyan, mint amikor fülledt, nyomott az idő és te meg már csak várod, hogy mikor szakad le az ég, és kezd el végre az eső. Igazi vihar előtti, vagy inkább utáni csend volt. Amikor mindenki csak óvatosan tapogatózik, hogy most akkor mi legyen, hogy legyen, és én nagyon élveztem ezt.<br /> Egyetlen dolog volt, ami összezavart, mégpedig Teresa halála. Átsiklott volna felette a tekintetem vagy mi történt. Lehet, hogy nem figyeltem, vagy emlékszem rá, de mintha nem írtátok volna le konkrétan, ahogy meghalt. Vagy ez direkt volt így, hogy mi is csak Newttal együtt jöjjünk rá a dologra? Mert nekem a legutolsó emlékem az róla, hogy megsérül a szikrázó számítógép miatt, közben pedig Thomas aggódik érte, majd folytatja a kutatást.<br /> A legkedvencebb (van ilyen szó egyáltalán?) pillanatom nem is egy pillanat volt ebben a fejezetben, hanem Jorge megszólalásai. Talán kétszer vagy háromszor beszélt összesen most, de mindig olyan frappánsakat mondott, hogy vigyorognom kellet tőle. A kedvencem az egyszerű "Maradj!" volt, amit Newthoz intézett.<br /> De tetszett még az is, ahogy Newt és Mary kicsit összemelegedtek megint, és a visszaemlékezése Minhoval kapcsolatban, valamint hogy az utolsó pillanatok a régi szép időkre emlékeztették őt. Jaj, annyi kedvencem van, hogy estig sorolhatnám! :)<br /> Köszönöm, hogy egy ilyen remek élményt nyújtottál zárásként is!<br /> Sok-sok puszi, KatAnnie Wellmonhttps://www.blogger.com/profile/05585221402043919093noreply@blogger.comtag:blogger.com,1999:blog-7098351318697156772.post-204896604011408872016-02-01T21:46:34.727+01:002016-02-01T21:46:34.727+01:00Drága, egyetlen B, legnagyobb támogatónk!
Ahhoz k...Drága, egyetlen B, legnagyobb támogatónk!<br /><br />Ahhoz képest hogy úgy álltál neki, hogy fogalmad sincs, mit mondhatnál, szép adag kis kommentet hagytál itt nekem, aminek természetesen csak örülök, hiszen élek-halok a véleményedért, nagyon sokat jelent!<br />Nem csodálom, hogy az előző fejezet után kétségeid támadtak azt illetően, hogy Newt hogyan jelenik meg ebben a részben. Igyekeztem megmutatni az összezavarodottságát, a szer javulást kifejtő hatását, amit senki sem ért, és ahogyan fokozatosan visszanyeri a teljes kontrollt maga felett.<br />Newt-Minho nekem is nagyon közel áll a szívemhez, hiszen ha belegondolunk, Thomas felbukkanása előtt nekik kellett egy kis csapatot alkotniuk, hiszen Alby a vezetőként mégsem lehetett ott mindig, ezért nagyon sokat megéltek együtt kezdve a közös Futáros részeken. Ennek ellenére mindig is úgy éreztem, hogy elhanyagoltam az ő barátságukat, és inkább Tommyra koncentráltam, hiába ilyen fontos ez, ezért mindenképp szerettem volna legalább valami apróságot adni nekik, s így, emlék formájában megtehettem. Nagyon örülök, hogy ennyire tetszett! Miután Newt magához tért a szer után tiszta tudattal visszaemlékezett a régi közös Minhós dolgokra, viszont nem emlékezett az elmúlt egy napra, amikor kiadta magából azt, ami belülről szorította, amit hozzávágott Tommy fejéhez. Mindenképp szerettem volna emiatt egy távolságtartást rakni kettejük közé, hiszen addig nem önthetnek ők tiszta vizet a pohárba, míg ezt meg nem beszélik, ami pedig a jövő zenéje.<br />Newt hatalmas utazáson - fizikai és lelki - ment keresztül a történetünk során. Nemcsak Dashner bácsi miatt szenvedett, de mi is keményen megszenvedtettük a boldog befejezésért, amit megérdemelt, hiszen sosem érdemelt halált, főleg nem olyat, amilyen a könyvben, a vírus által kapott - merthogy hitem szerint az a Newt, akit mi szerettünk, már azelőtt meghalt, hogy Tommy meghúzta volna a ravaszt. Nagyon féltem, hogy mivel már konkrétan fejezetek, hónapok óta majdnem csupán Buggyant Newtként írtam, nem tudom visszaadni a törődő, régi Newtot, de aztán rájöttem, hogy azok után, amin átment sosem lenne a régi. Megváltozott, még inkább felnőtt, másképp látta a dolgokot, mert a lehetetlenben reménykedni és mert szeretni. Nagyon örülök, hogy ezt sikerült jól átadnom. S reményt csempésznem beléd.<br />Newt sosem állt közel Teresához, s nem is volt eszméleténél, amikor a dolog történt, ezért nem is tudtam volna róla írni. Viszont Mary fejezetéből majd még mindaaenképpen olvashattok a lányról, hiszen az ő szemszögéből nem ennyire “mellékes” szereplő volt Teresa, és ott méltó búcsút veszünk tőle. Legalábbis szerintem szerecsendio nagyon szépen megadta a módját ennek. Chrisre Newt mindig is féltékeny volt, de most hogy túlléphet ezen, hiszen az emlékei tiszták, tudja, hogy Mary szereti, már nem érezne így, és talán új lappal kezdhetnek, főleg ezek után.<br />Mary és Newt szerelme ritka és gyönyörű, mert hihetetlenül erős és mindent kibír. Még azt is, hogy tettleg vagy lelkileg de fájdalmat okozzanak egymásnak pont az okból, hogy szeretik egymást. Ez pedig igenis reményre ad okot.<br />Hidd el, még én sem fogtam fel, hogy éve. Több mint egy év munkája zárul le, és ez nagyon szép. Nagyon szépen köszönöm, hogy az utóbbi hónapokat a kommentjeiddel feldobtad, és hidd el, tudtodon kívül, de ezzel Te is nagyon sokat segítettél nekem, így a dedikálás teljesen jogosan járt, szívből adtam. Köszönök minden dicséretet és hogy itt voltál nekünk! <3<br />Ölel, itt utoljára, FantasyGirlKathyhttps://www.blogger.com/profile/01667030920573023028noreply@blogger.comtag:blogger.com,1999:blog-7098351318697156772.post-52867319104859467002016-02-01T18:09:40.383+01:002016-02-01T18:09:40.383+01:00Hihetetlen, hogy vége, hihetetlen, hogy nem olvash...Hihetetlen, hogy vége, hihetetlen, hogy nem olvashatunk többet új fejezeteket Newt szemszögéből! Szerintem remek munkát végeztél az összes részében a történetnek, a karaktert abszolút visszaadtad hű formájában, amit nem fogok győzni még vagy ezerszer elregélni neked! Méltó lezárása volt az ő történetének ez a fejezet, és külön köszönet jár azért, amiért ebben nem hagytad szenvedni az olvasókat, sem őket magukat. :) Mindemellett köszönöm, hogy részese lehettem ennek a történetnek; de még nem búcsúzkodom – addig nem, amíg el nem olvastam szerecsendio fejezetét, addig nem, amíg a befejezés második felével meg nem küzdöttem. (Azt hiszem, még nem is nagyon fogtam fel, hogy tényleg az utolsó fejezet előtt állok már, és nincs visszaút!) <br />Azt pedig milliószor is köszönöm, hogy nekem címezted ezt a fejezetet, ne tudd meg mennyire jólesett olvasni ezt a végén! A szemeim megteltek könnyekkel is, és meghatódtam, ugyanis annyi mindent kaptam már tőled a rövid ismeretségünk során, aminek az érzelmi értéke számomra felbecsülhetetlen… Ez a fejezet is egy ilyen szép emlékként fog bennem megmaradni, örökre. ♥<br /><br />(Ehh, sajnálom, kettő részbe sem fért bele már a vége, így kénytelen voltam egy harmadik megjegyzés formájában elküldeni ezt a néhányka záró sort.)Binky https://www.blogger.com/profile/01081871629225367902noreply@blogger.comtag:blogger.com,1999:blog-7098351318697156772.post-10902168118218790972016-02-01T18:08:51.585+01:002016-02-01T18:08:51.585+01:00A lány halála váratlanul érintett, és vegyes érzés...A lány halála váratlanul érintett, és vegyes érzések kavarognak bennem miatta, hiszen meglepett, hogy ilyen gyorsan le lett rendezve a dolog, másrészről várható volt, hogy hű maradtok a könyvhez – nehogy már mindenkinek happy end legyen. >< Sajnáltam, hogy ennyire nem volt benne a dolog, csak megemlítve, mégis talán jobb is ez így, hiszen akik megkedvelték az utóbbi részekben, együttéreztek vele, vagy már alapjáraton kedvelték, azoknak lehet nagy könnyebbséget okozott, hogy nem kellett a részletes elvesztéséről olvasniuk. Mindenesetre én sajnáltam, hogy az ő története így végződött, többet érdemelt volna – mind többet érdemeltek volna ennél a világnál. A lényeg, hogy nem fogok könnyeket ejteni a halála miatt, hiszen azért annyira nem állt közel a szívemhez, ennek ellenére szomorú vagyok, amiért több nem jutott neki. A végére egészen kezdtem megkedvelni… Mindenesetre tett egy pár jó dolgot a csapatért. :’) Minden bizonnyal így fogok rá továbbra is emlékezni, próbálom a rossz cselekményeit kizárni a fejemből, ami azt hiszem nem is lesz annyira nehéz, ugyanis a jó tettei messze túlszárnyalják a rosszakat. ^^ Főleg, ha a következményeket nézzük, mint most is például az ellenszer hatásait Newton. <br />Chrisről azért annyis szót ejtenék, hogy minden érzésemet félretéve jár neki az elismerés, amiért kitalálták ezt az egész dolgot, ami végül helyretette Newtot! Ettől függetlenül, még mindig nem lett a kedvenc szereplőm, annak ellenére sem, hogy most eléggé tűrhetően viselkedett a részben. :D (Nem tudom, belőle mindig is áradt egyfajta nagyképűség, ami taszított.)<br />A legfontosabb pedig: Mary. Egy pillanatra megijedtem, amikor alig közeledett Newt felé az elején, bár azt hiszem naiv dologra vallana tőlem azt remélni, hogy a történtek után rögtön a fiú karjaiba veti magát, hiába tudja, hogy Newt nem volt tudatában annak, hogy kit és hogyan is bánt. Egy kisebb szívfájdalommal értek fel a fiú érzései, amikor megpillantotta a lányt és a sebeket rajta, na meg a reakciója, amikor szépen lassan világossá vált számára, hogy valószínűleg azokat ő maga okozta… Én esküszöm már azt vártam, hogy mikor jelenik meg valaki és rántja el Newtot tőle, amikor megölelték egymást! >< (Tudom, ez most gonosz volt azért.) Mary pedig még mindig egy fantasztikus lány, aki nagy akarattal és jóóóó sok makacssággal rendelkezik, de pont ezért szerethető karakter. Felnőttes felfogással áll a dolgokhoz és talán éppen ezért sokkal megértőbb, mint mások. :3 <br />Imádtam a részt, újra megteltek élettel a fejezet sorai, és a sok keserűség mellett pedig láttam egy kis fényt is beszökni a sötétség résein keresztül, amivel sikerült újra boldogsággal és reménységgel megtöltened a hitetlen szívemet. <3 <br />Binky https://www.blogger.com/profile/01081871629225367902noreply@blogger.comtag:blogger.com,1999:blog-7098351318697156772.post-60596176226379865092016-02-01T18:08:04.924+01:002016-02-01T18:08:04.924+01:00Drága!
Először is, fogalmam sincs, mit mondhatnék...Drága! <br />Először is, fogalmam sincs, mit mondhatnék – szerintem kapsz egy jó adagnyi érzelemkitörést most –, hiszen eléggé vegyes érzések kavarogtak bennem, amikor elkezdtem a fejezet olvasását. Nem tudtam, hogy mire számítsak Newttől és úgy alapjáraton nem volt semmilyen tippem sem a befejezéssel kapcsolatban; csak remélni mertem, hogy végül, ha nem is minden, de a legtöbb dolog jóra fordul majd. :’)<br />Kíváncsi voltam, hogy Newt miként éli majd meg ezt az egész, hmm, visszaváltozás(?) dolgot, vagy nem is tudom, hogyan hívjam. Azt, hogy megkapott egy ellenszer-féleséget, ami valószínűleg hatni is fog rajta? (Segíts ki, mert nem tudom, hogy mondhatnám ezt egyszerűbben. :D) És abszolút nem csalódtam benned, de ezt majd néhány mondattal lejjebb kifejtem bővebben is, egyelőre sorban haladnék: <br />Izgatottan vártam már a Newt-Minho pillanatot, amióta csak elhintetted nekem, hogy számíthatok ilyesmire, mégis valahogy váratlanul ért, hogy pont az elején kaphattunk betekintést az egyik közös emlékképükbe. (Egyébként nagyon tetszett, és még mindig tetszik is, hogy kitértek emlékek formájában olyan dolgokra is, amiket az akkori aktuális fejezetekben nem részleteztetek. ^^) Meghatott a kettejük viszonya, valahogy újra feléledt bennem a remény, hogy ezután ismét visszatérhet közéjük a feltételek nélküli barátság, amit amúgy is annyira imádtam bennük! Igaz, csak egy szimpla jelenetet meséltél el velük, semmi sírásra okot adó nem történt benne – én mégis majdnem elbőgtem magam rajta! A végét már könnyes szemekkel olvastam, Newt vélekedését a barátjáról, és Minho viszonyulását a fiúhoz… De nem csak az emlékképben, hanem az egész fejezet alatt! Valahogy nekem most ők voltak a másik páros a fő Mary-Newt szál mellett, akik igazán megérintették a szívemet, és átvették a fejezet felett az egész irányítást. A többi szereplő meg csak úgy volt nekem most, és bár mindenki kapott szerepet benne; nekem akkor is ez a két páros volt az igazi főszereplője a dolgoknak. x3 Öröm volt olvasni/látni/átélni, hogy ismét emberi hangnemben tudtak egymással beszélni veszekedések nélkül, és ami a legfontosabb: Newt újra önmaga volt. <br />A triumvirátusukból most hiányoltam Tommy-t, és bár örömömre szolgált, hogy azért nekik kettejüknek is jutott egy-két pillanat, amikor szót tudtak váltani egymással, valahogy most őt nem éreztem annyira közel Newthoz, mint Minhót. Nem tudom, hogy ez mennyire szándékos, vagy éppen véletlen a részedről. <br />Newt karakterváltozása a fejezetek során pedig egészen fantasztikusan sikerült! Nagyon élethűen hoztad a James Dashner által megformált fiú szerepét, aztán ez szépen lassan kezdett átmenni az ép eszét is elvesztő buggyantba, aki kisebb-nagyobb kihagyásokkal emlékezett a dolgokra, és megtalálta önmagát, míg végül a vírus teljesen a hatalma alá nem kerítette, és olyan dolgokat nem művelt, amik józanul még csak meg sem fordultak volna a fejében. Most pedig huss, mintha egy nagy tornádó elsöpört volna mindent és visszatértünk volna a kezdetekhez, ahol a szerető, kedves és segítőkész Newt volt terítéken. EGYSZERŰEN ESZMÉLETLEN VAGY! Igen, mindezt csupa nagybetűvel, mert wááow! Visszahoztad minden eddig már elveszett reményemet a happy enddel kapcsolatban, és izgatottá tettél, amit ezúton is köszönök neked! Csodálatos vagy! :3 <br />Binky https://www.blogger.com/profile/01081871629225367902noreply@blogger.com